Connect with us

Szabadügynök

FA kitekintő – Együtt marad-e a Chiefs top defense?

A Kansas City Chiefs a kezdeti nehézségek után egészen az AFC legjobb négy csapata közé repült. Ezt elsősorban kiváló, jól összerakott védelmének köszönhette. Azonban ahogy az lenni szokott, a lejáró szerződések pont ezt a csapatrészt sújtják a Főnököknél. Pénzügyileg ugyan nem állnak rosszul, de még az a közel 30 millió dollár sem lesz feltétlenül elég mindenki megtartására. Persze ez nem is feltétlenül szükséges, csak elég tudni, kik a nélkülözhetetlen alkatrészek a védelem számára. A Kansas egyébként nagyszerűen kötötte meg az utóbbi évek szerződéseit, nem igazán van kolonc a csapata hátán, aki sok pénzt foglal a sapkában, de nem tesz hozzá semmit a játékhoz, így nem is nagyon kell cutolni játékosokat.

 

A sort kezdjük rögtön a védelemmel, azon belül is a secondaryvel, mert itt a legtöbb lejáró szerződésű játékos. Az első és legfontosabb szabadügynök a csapat számára az év visszatérője, Eric Berry. A rákot leküzdő játékos története mesébe illő, nem csak hogy visszatért, de posztján a legjobb háromba is befért idén. Berry nagyon sokoldalú játékos, mindkét safety poszton, de akár nickel cornerként is bevethető. Egy ilyen multifunkcionális játékost  nem engedhet el a csapat, ráadásul a története is ide köti. Véleményem szerint a franshise tag legnagyobb várományosa a csapatnál, de ha nem, akkor is egy annak megfelelő összeget fog kapni éves átlagban (9-10 milió). Még mindig a safetyknél maradva a következő név, Husain Abdullah. Abdullah ugyan idén kevesebb snapet töltött a pályán, mint egy éve, de így is fontos láncszem maradt.  Aki hatással lehet az ő szerződésére az a másik lejáró szerződésű safety, Tyvon Branch. Szintén egy fizikális, box safety, aki az utóbbi időben rotációs szerepben tiszteleg. Véleményem szerint Branch és Abdullah közül csak egyikőjük kap új szerződést és ő is csak akkor, ha nem túl nagyok az igényei (talán Abdullahnak van esélye a maradásra). Egy éves szinten 3-4 millió körül maximum be kell érni, akármelyikük marad. Még mindig a secondarynél maradva, térjünk át a cornerekre. Peters személyében megérkezett az utánpótlás, de a rutinos Sean Smith szerződése épp lejáróban van. Smitht sosem emlegettük a liga top5-10 cornerbackje között, de egy megbízható kezdőjátékos a posztján. A Chiefs valószínűleg rá is igényt fog tartani és ehhez meg is kell fizetniük. Nem egy elit 8-9 milliós összeggel, de egy éves szinten 5-6 millióba fájhat Smith Kansasben tartása. Ezzel pedig a secondary fel is emésztette a mozgástér közel hét harmadát, tehát a többi poszton kezdődhet meg az ügyeskedés.

 

Seahawks Chiefs Football

 

Még mindig a védelemnél maradva, de már a front7 részen körbenézve, két fontos lejáró szerződésű védőt találunk. Kettőjük közül posztjából, teljesítményéből és tapasztalatából adódóan is Derrick Johnson a kiemelten kezelendő név. Johnson már 33 éves, de olyan szintet képviselt idén is a ligában, hogy a free agentek közül talán a legkelendőbb név a piacon. Nagy lesz a verseny érte és a Chiefsnek minden bizonnyal jól a zsebébe kell nyúlnia, hogy marasztalja a veterán játékost. Azért kezdtem vele, mert nagy esélyt látok rá, hogy ezt meg is teszik. Egy éves szinten 8-9 millió simán kinézhet neki, ezzel pedig el is vinné a sapka fennmaradt részét. Az azonban nem akkora probléma, ugyanis a nagyobb nevek, a védelem ékköve mind ki lettek fizetve. Nézzük kik maradtak még, akiken elgondolkozhat a csapat, de nem létfontosságú megtartásuk. Itt van mindjárt Jaye Howard, aki egy elképesztően jó futás elleni játékos és vannak egészen félelmetes mérkőzései, de hajlamos eltűnni is egyes meccseken és passzsiettetésben nem éppen elit. Rajta el lehet gondolkodni, ha tudnak helyet csinálni a sapkában, de nem fogják törni magukat, ha nagyok a játékos igényei. Aztán ott van mellette Mike Devito, aki szintén nem számíthat zsíros szerződésre, pedig a defensive line rotációban kiveszi a részét. Őket kettőjüket viszonylag könnyebb pótolni, akár a draft során, akár más alacsony igényű játékossal is, szerintem egyikőjükkel sem történik szerződéskötés. Végül pedig itt van Tamba Hali. Az ő esete érdekes, tavaly szerződéshosszabításról tárgyaltak vele, de végül csak egy év lett a megállapodás. Sorozatos sérülések hátráltatják és már nem is fiatal játékos, ráadásul Dee Ford kiéhezve várja a lehetőséget. Ha belemegy valami rövid idejű, alacsony tartalmű szerződésbe, akkor lehet, hogy marad, ellenkező esetben itt a végállomás számára a csapatnál.

 

A védők után térjünk át kicsit a támadókra. Igaz a Chiefs pénzét nagyszerűen elköltöttem, de ha ők a védőknél kicsit máshogy gondolkodnak, átstrukturálnak vagy pár embert mégis kivágnak (akinek erre a legnagyobb esélye van, mert szerepéhez mérten túl sok pénzt visz el az a punter Colquitt), akkor itt két fontosabb játékos van, akinek lejár a szerződése. Az egyik – akiről sokat fogunk hallani az offseason során – az Chase Daniel. A Chiefs backup irányítója sose tudta megmutatni igazán, hogy kezdő potenciál valóban rejlik-e benne vagy a Chiefs rendszerében megoldja valahogy. Mivel több csapat is kezdőirányítót keres a piacon, könnyen lehet hogy a Főnökök nem tudnak (vagy nem akarnak) megfelelő szerződést kínálni a fiatal irányítónak. Aki érdekesebb lehet az Jeff Allen, a Chiefs egyetlen kimondottan jó támadófal embere. Szerintem őt mindenképpen meg akarják majd tartani és ennek ára is lesz. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy 7-8 milliós átlagú szerződést fognak neki kínálni. Arról már nem is beszélve, hogy valószínűleg invesztálni akarnak még az offensive line-ba. Ha jól számolom erre már nincs pénzük, ha minden általam jósolt védőemberrel hosszabbítani akarnak, még akkor sem, ha netán Colquittot elküldik. Egy helyen látok még spórolási lehetőséget, ez pedig a futóposzt. Charles az egyik legjobb futó a ligában, de a csapat támadójátéka nélküle is működött. Ez pedig kérdéseket vet fel, mivel Charles elküldésével 5,5 millió szabadulna fel a sapka alatt, amit a támadófalra lehetne küldeni. Ezzel az összeggel (és Colquitt után felszabadulóval: 3 millió) már Jeff Allent is meg lehetne tartani és még nézelődni is lehetne a piacon. Kérdés, gondolkodnak-e ilyen opción Andy Reidék. A többi lejáró szerződésű játékos gondolkodás nélkül elengedhető, mert nem igazán alapember (Jason Avant, Frank Zombo) vagy nem teljesített olyan jól (Donald Stephenson), hogy érdemes legyen pénzt áldozni rájuk.

 

Jamaal-Charles_20120923161112500_1280_1280.vresize.1200.675.high.26

 

A két nagyobb kérdés tehát a Chiefs számára a Free Agent piac nyitásáig, hogy a lejáró szerződésű kulcsvédői közül kit tartsanak meg és mekkora fizetésért és hogy a fejlesztésre váró támadófalba kiket szemeljenek ki és hogyan teremtsenek pénzt számukra. Daniel 80% hogy más csapatban folytatja, de az ő sztorija is érdekes lehet. Ha mindent okosan csinálnak, akkor az öregebb, de még klasszis szinten teljesítő védőiknek (Smith, Johnson) rövidebb távú, de jól kecsegtető kontraktust ajánlanak, míg Berryt és Allent hosszabb távra magukhoz kötik.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások