Abban azért átlagban egyet lehet érteni, hogy a Dallas Cowboys egy contender csapatnak minősül. Miért is? Remek kezdő játékosok alkotják a csapatot a labda mindkét oldalán, de még a special team is korrekt teljesítménnyel mozdítaná elő a csapat sikerességét. Akkor miért is választhatnak idén negyedikként a drafton? Persze a szerencsétlenség is közrejátszott az egészben, hiszen ritkán sújt annyira egy csapatot a sors, mint tette azt a Dallasszal. Kiesett a franchise irányító, Tony Romo és kedvenc célpontja Dez Bryant, továbbá védőoldalon sem számíthatott a csapat legjobb cornerének, Orlando Scandrick játékára a Cowboys. Szerencsétlenség is, ugyanakkor fel lehet készülni a hasonló esetekre és ha nem is minden meccset nyerni, de 4-12-nél vállalhatóbb mérleget azért csereemberekkel is össze lehet hozni. Persze ahhoz szükség van egy korrekt második vonalra is, akik ha úgy adódik, be tudnak ugrani. Dallasban talán ezzel volt a legnagyobb probléma idén. Erre és a többi járulékos dologra mindössze 11 millió dollár áll Jerry Jones rendelkezésére.
A Cowboyst lehet irigyelni is meg nem is. Kezdjük azzal, hogy miért nem lehet jó Jerry Jones bőrében lenni. A csapatnak ugyan van 11 milliója, de nem nagyon van olyan játékos, akinek a kivágásával sok pénzt lehet megspórolni. Ettől függetlenül könnyen elő lehet teremteni akár +10 milliót is, de azt csak sok játékos elbocsátásával lehet elérni, de ettől még kevésbé lenne mély a Dallas kerete. Akinek a kivágásával beljebb kerülne a Cowboys, az az idei kezdő running backje, Darren McFadden. Ha ezt meghúzná a vezetőség, akkor valamivel több, mint 2 millió dollárral tudna többet a tejbe aprítani.
McFadden nem zárt különösebben rossz szezont – 4,6-os átlagot futott –, de azt mindenképpen meg kell említeni, hogy feltehetőleg ezeket a számokat biztos nem hozta volna, hogyha a csapat rendelkezésére áll egész évben Lance Dunbar, akiről később még szó fog esni. Meg persze az is közrejátszott ebben, hogy Romo sérülését követően gyakorlatilag csak a futójátékban gondolkodott a csapat vezetőedzője Jason Garrett, így emiatt is kerülhetett komolyabb szerepkörbe. Más nagyon nincs, akitől megválhatna a csapat. Személy szerint gondolkodás nélkül vágnám ki Brandon Carrt, de hiába spórolnék vele 6,3 millió dollárt, elküldését követően még 7,3 millió dollár halott pénz maradna, amit meg nem engedhet meg magának a Dallas. Szóval nem nagyon van kiből pénzt csinálni.
Ellenben amiért lehet irigyelni, hogy nem is nagyon van olyan szabadügynöke, akiért minden követ meg kellene mozdítani. Valamilyen oknál fogva Greg Hardy személye és játéka nem bűvölte el a texasiakat, ki is adták a defensive end menetlevelét, mehet ahova akar. Hardy távozásával viszont megnyílt egy szabad DE pozíció a kezdőben, ez esélyt adhat Jeremy Mincey-nek, hogy új szerződést kapjon. Mert még ha a kezdő pozíciót el is happolja majd előle a másodéves Randy Gregory, akkor sem árt ha van mélység ezen a poszton. Ráadásul a 32 éves játékost nem is nagyon kellene megfizetni és csereembernek tökéletes lenne. A védelemnél maradva Rolando McClain szerződése is lejár, aki talán a legfontosabb szabadügynök a védelem részéről. A passz elleni védekezés mindkét szegmensében, pass rushban és coverage-ben is remekül megállta a helyét, futás ellen viszont még hagyott kívánnivalót a játéka. Azonban tökéletesen kiegészítik egymást linebacker társával, Sean Lee-vel, aki viszont pont futás ellen nagyon jó, pass rusht tekintve viszont ő a gyengébb kettejük közül (coverage-ben Lee is kiváló).
A támadó oldalra rátérve, ha Lance Dunbar nem sérül meg év elején a prove it évében, akkor sokkal jobban a zsebbe kellene nyúlni, hogy maradásra bírják a kiválóan elkapó running backet, így viszont elég jó tárgyalási pozícióba került a Cowboys. Dunbart futásokra ritkán használták, mivel McFadden ott volt, de harmadik kísérleteknél és no huddle offense-nél egyértelműen ő az effektívebb választás a két játékos közül.
Amíg Dallasban Tony Romo a kezdő irányító, addig mindig joggal vetődik fel a kérdés, hogy hány meccsig tud a center mögött állni, hiszen évek óta visszatérő problémája a törékeny kulcscsontja. Ebből kifolyólag a backup QB(-k?) személye is fontos kérdésnek minősül az esetükben. Adná magát, hogy Matt Cassellel állapodnak meg, vele annyira nem volt reménytelen az offense, de jelenleg vannak a piacon nagyobb, ígéretesebb játékosok is (erről pár sorral később). A dallasi támadófal továbbra is a liga legszűkebb elitjéhez tartozik és szerencsére nem is jellemző rájuk a sérülékenység, de mivel a Dallast ismerve bármilyen poszton beüthet a krach, ide sem árt előre gondolkodni. Erre a problémára megoldást nyújthat a Ronald Learyvel való megállapodás, aki nem váltotta meg a világot, amikor pályára lépett, de egy átlagos szintet hozott, amit a fal többi tagja úgyis felfelé húz. Csereembernek jó és szintén olcsón megtartható.
A támadóoldal hiányposztjait inkább a free agencyről, míg a védelem lyukait inkább a draftról lenne célszerű betömni.
Ahogy fentebb is írtam, a Cowboysnál az egyik legfontosabb kérdés, hogy ki lesz a csapat backup QB-ja. Cassel újraszerződtetésénél talán még jobban adta volna magát a nagy egymásra találás, melynek keretein belül Johnny Manziel hazaköltözik Texasba, és Romo visszavonulását követően ő veszi majd át a marsallbotot, de erről már lemondhatunk. Ellenben ott van Robert Griffin III, aki Washingtont elhagyva teheti át a székhelyét.
Esetében viszont abba is bele kell gondolni a dallasi vezetőségnek, hogy ő még akár olyan csapattól is kaphat ajánlatot, ahol kezdőként számítanak rá, így a Griffin-Dallas házasság elég bizonytalannak tűnik, de nem gondolom, hogy érte feltétlenül nagy licitháborúba kezdjen a Cowboys. Legfeljebb újraszerződnek Cassellel. Továbbá, ha megválnak McFaddentől, akkor nem ártana egy futó a Cowboysnál, erre is fel lehetne használni a maradék zsetont (Forte?)
A védelemben gyakorlatilag nincs olyan poszt, ahol ne férne rá a Dallasra az erősítés, ezt az 1/4-es választási jogukkal azért tudnák menedzselni. Ezt a picket leginkább a linebacker sor megerősítésére kellene szentelni, aztán majd a hátsóbb körökben lehet védőfal embert és defensive backet is szerezni.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Én továbbra is tartom azt a teóriámat, hogy a Cowboys ki fog trade-elni az 1/4-es helyről hátrébb, és behúzza Zeke Elliottot. Így “olcsóbban” szerzik meg mint 1/4-en, hiányposztra is jön, és kaphatnak extra cetlit is érte, akár egész korai köröset is, amivel meg lehet a védelmet erősíteni (esetleg behúzni Connor Cookot 2. körben).
ki és kiért akar majd betrade-elni 1/4re? amúgy meg olyan sokat nem tudnak előre jönni h már Elliot BPA körüli legye, vagy megérje, azért mégiscsak futó és első kör…
Gurley sem ért 1/10-et aztán egész jól bevált. :D Bár nem tudom hogy Elliott van-e akkora talentum mint Gurley. Olyan csapat feltrade-elésére számítok, ahol nincs QB, hátul vannak, és kell nekik Wentz/Goff, amelyiket nem viszi a Browns.
De be vált-e annyival jobban gurley mint mondjuk rawls akit később húztak es helyette jöhetett más tehetség korábban? a cowboys megy az 1/4 helyett 1/6 es kapna meg Vmi picket akkor miért ne engedne maguk elé a ravenst? Texas is érdekes lehet mint futó mint irányító ugyileg, ok beleszólhatnak a buliba
texans elliott szerintem jobb házasság ott, ahol húznak. Cowboys mg bepróbálkozhat Henryval akár második elején, habár most a tegnapi teljesítménye alapján hallottam első körös hangokat, de a 3 cone-ja pl borzalmas volt, szóval vannak aggályaim vele kapcsolatban
Mèg szerencse h nem vagy Scout mert szegény tovább is csúszna :D ez az eliott Texans annyira meg van jövendölve, túl jo lenne a texansnak. Ha vkikert küzdés lesz akkor azok az irányítók ám Vszinu es nem a futok. Mondjuk meglepne ha saints olyan korán qb-t húzna főleg feltrade árán. Ebben tényleg kevés logikát látok egyelőre, de főleg realitást.
Szerintem biztosan marad az 1/4, főleg így, hogy Gregory 4 meccs mínusz, Kraken repült, Lawrence mellett nincs a másik oldalán kezdő szintű játékos, LB sor is nagyon vékony, ha jól tudom a tavalyi kezdő Wilber ráadásul FA lesz, szóval gyanús, hogy a Bosa/Jack duóból kerül ki az első pick, bár Ramseyt is olvastam már több helyen, de kétlem, hogy Jones után megint CB lenne az első körös választás, főleg, hogy Scandrick is visszatér, Elliott érkezését kizártnak tartom, ennyire nem jó ez a keret, hogy 1/4et “elpazaroljanak” egy futóra
agreed. Habár Ramsey-t tekinthetik safetynek is, de nálam is pass rusher/lb lenne a prioritás jelenleg.
Wilcox helyére elkélne egy kezdő szinte FS is, Jones idén viszonylag sokat is játszott a rotáció miatt ezen a poszton, de szerintem ettől égetőbb probléma az előbb említett két poszt. Claiborne helyzetéről esetleg tudtok valamit? Ha jól emlékszek, akkor a tavalyi volt az utolsó éve az újonc szerződéséből, remélem ő már nem fogja a csapatot “erősíteni” az idei szezonban, a gyakorló csapatból az utolsó meccsekre felhozott Mitchell is megütötte a szintjét, hatalmas csalódást egy egykori első köröstől, remélem Jones nem jut majd hasonló sorsa, bár szerintem belőle még lehet jó játékos, az első szezonja nem volt rossz.
épp elkezdtem írni kiegészítésként h ha jól emlékszem Jones is játszott eleget safetyként.
Claiborne-nak ugyebár nem kapták fel tavaly az idei opcióját, azt nem tudom miért nincs benne a cikkben, most nem néztem utána, de ezek alapján gondolom nem ragaszkodnak a megtartásához
Csak hogy még jobban borzoljam a kedélyeket, szerintem a Saints fog feljönni 1/4-re QB-ért, és a Cowboys 1/12-n viszi Elliottot. Ne keressetek benne túl sok logikát, ez csak megérzés. :D
Ha már Gurley, akkor ott van Gordon. Ő például egyelőre hatalmas csalódás :D én tuti nem húznék első körben futót, ráadásul a piacon is vagy rogyásig a jobb kvalitású veteránokból.
Inkább védelemre kellene gyúrni szerintem.
Gordon nálam az idei Henry, egyik sem ér első kört, Gurley és Elliott viszont más, bennük sokkal inkább ott van az X-faktor.
1/4re sokan mehetnek szerintem. Pl a ravens h beelőzze a Jagset ramseyert vagy Vki iranyitoert. Én ellenben azt nem látom h a Dallas ennyire eliottra menne (persze előfordulhat). Elso körbe futót mar régóta mondom h hülyeség (tudom gurley) később is találhatnak jót.
ja Ravens oké, de a Cowboysnak mindegy h 1/4 v 1/6 ha Elliottot akarja.