John Elway, a Broncos Hall of Famer irányítója és jelenlegi general manegere tudja, mit csinál. Először összerakott egy zseniális offense-t Peyton Manninggel, majd egy brutális védelmet, amikor látta, hogy az öregnek nem fog menni. Ha mindent egybeveszünk, most is győztesen jött ki a csapat.
Megint lehet majd szidni
Legalábbis engem, mert szerintem jól csinálta, amit csinált a Broncos. Egy Super Bowl győztes csapatot nagyon nehéz egyben tartani, a Seattle Seahawksnak, de még a New England Patriotsnak sem sikerült. Nem is állt érthető módon végtelen forrás a Broncos rendelkezésre, voltak fura döntések, de összességében nem mondanám, hogy rosszul jártak volna.
Derek Wolfe, DE/DT – 4 év, 36 millió
Brandon Marshall, ILB – 2. körös tender
Von Miller, OLB – franchise tag
CJ Anderson, RB – 4 év, 18 millió
Russell Okung, OT – 5 (1+4) év, 53 (5+48) millió
Donald Stephenson, OT – 3 év, 14 millió
Mark Sanchez, QB – csere egy 7. körös kondíciós pickért
Még szezon közben újraigazolták a pass rushban jó, futás ellen kiváló Derek Wolfe-ot és nem is fizették túl. Megtartották a Super Bowl MVP Von Millert és meglepő módon sikerült egy második körös tenderrel Brandon Marshallt is egy évre a csapathoz láncolni. Ezen kívül DeMarcus Ware szerződését is módosították kicsit a jobb lehetőségek érdekében. Ez a négy lépés minimum „A” értékelésű, még ha Marshallal szerencséjük is volt. A CJ Andersonhoz való ragaszkodást is megértem, viszont majdnem kitoltak magukkal, hogy nem második körös tendert tettek rá. Szerencséjük, hogy a Dolphins olyan szerződést kínált Andersonnak, hogy az első évben csak 2 milliót foglal a sapkából.
Persze távozott Malik Jackson egy 6 éves, 90 milliós szerződésért cserébe, amiből 42 millió dollár garantált. Ennyit nemhogy a Broncosnak, de semelyik contender csapatnak nem ért volna meg (paradox módon a Jags szempontjából viszont jó döntés volt volt). Ellenben mondjuk Danny Trevathanért fájó pont, különösen azért, mert szemtelenül olcsón igazolt el. De nem lehet mindenkit megtartani, jelenleg 1 millió dollárnyi hely van a sapka alatt és a denveri védelem a játékosállományt tekintve így is top3 körül mozog.
Akiért szintén nem kár, az Brock Osweiler. A denver most nem engedhet magának egy ilyen drága (4 év, 72 millió) és ennyire lutri irányítót, pláne azok után, hogy egy peytoni rutinnal meg tudták nyerni a Super Bowlt (ellenben szerintem a Houstonnak be kellett ezt vállalnia). Nem mintha Mark Sanchez lenne a megoldás, de ha eleget mondogatják neki, hogy „ügyes és elit vagy”, és nem kérnek tőle handoffoknál többet, akkor nagyon nagy baj nem lehet belőle. A Russell Okung szerződés, amiről itt írtam, szintén a zseniális kategória, abszolút A+, semmit nem veszít vele a Broncos. Ráadásul ne felejtsük el azt sem, hogy amennyiben nem élnek Okung opciójával, akkor Osweiler és Jackson után jövőre könnyen megkaphatnak a három legmagasabb kompenzációs pickből (3. körös) kettőt, Trevathan után egy 5-6. körös cetlit, amit már cserélni is lehet. Nálam ez abszolút győzelem.
Ami lehetett volna jobb
Evan Mathis újra nem igazolása és Louis Vasquez kivágása miatt a csapatnak nincs normális guardja. Mathis persze a visszavonuláson gondolkodott és olyan pénzért írt alá a Cardinalshoz, ami a Denvernél nem fért volna bele. Vasqueznek pedig nem feküdt a séma. Ezzel nincs is probléma. Viszont nem értem, hogy miért ragaszkodnak annyira Ryan Cladyhez a csapatnál. Fénykorában All Pro left tackle volt, de az utóbbi három évben kétszer sérült volt, egyszer meg borzalmasan pocsékul játszott, miközben 10 milliót keres. A Broncos jelenleg épp egy cserén dolgozik, de meglepő lenne, ha bárki ajánlana érte egy 5-6. körnél magasabb picket. Trade vagy cut esetén 9 millió dollár felszabadulna, ami ha máshoz nem, a drafthoz mindenképp kell.
Donald Stepehnson szerződését sem értem teljesen, rengeteg pénzt kap ahhoz képest, hogy nem kifejezetten jobb játékos, mint mondjuk Michael Schofield és kevesebb a potenciál benne, mint a másodéves, de sérülés miatt csak 3 meccsen pályára lépő Ty Sambrialoban.
Összegzés:
A lehetséges kompenzációs pickekkel, a védelem legjobbjainak megtartásával, a Marshallal és Andersonnal való szerencsével, valamint Okung szerződésével nálam egyértelmű győztese a piacnak a Broncos. Trevathanért kár, Stephenson szerződése értelmetlen és szerintem túlzottan ragaszkodnak Cladyhez. Amennyiben sikerül elcserélni és behúznak egy rendszerbe illő veterán guardot, akkor ez nálam „B+”, addig meg elégedjenek meg ezzel:
Értékelés: B
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Nagyjából mindenben egyetértek, viszont az irányító helyzet döntően befolyásolja a csapat szereplését, és FA értékelését. Az azért nem lehet mentség, hogy tavaly a tapasztalt de gyenge Manning-el is sikerült, mert az még egyszer nem fog menni.
Osweiler elengedése nem gáz, főleg ha azt nézzük, hogy nem is tudták volna megtartani. Viszont a QB pozíció a legfontosabb poszt az NFL-ben. Jelenleg pedig úgy állnak, hogy Sanchez-nek kell majd kezdeni. Ez legjobb esetben is C, ha az FA tevékenységet nézzük, hiszen bár jól gazdálkodtak a többi poszton, de a legfontosabbon eddig sokat buktak, a draft-on pedig szintén nincs sok esélyük irányítót szerezni. Ha jön Colin akkor mindent összegezve kicsit javulna a helyzet, de így azért ez elég szörnyű.
Persze ezt csak úgy értem, hogy nálam a QB poszt kis túlzással majdnem egyenlő a komplett offense-el, mert egy jó irányító egyedül is képes a hátán vinni az off. (lásd Willson), míg fordított esetben kinyírni a komplett támadó gépezetet (lásd Hoyer-Texans rájátszás {még ha addig nem is tűnt rossznak} v. Dallas tavaly {abszolút csoport esélyesből, lúzer SC Romo nélkü})