Meglehetősen nyugodt szabadügynök piaci tevékenységet mutattak be Cincinnatiben, ugyanis felállították a maguk prioritási listáját, hogy kit szeretnének megtartani, és velük szépen sorban meg is állapodtak ésszerű összegekért á lá Packers. Marvin Jonest és Mohamed Sanut is elvesztették ugyan, de előbbi várható volt, utóbbiért meg igazán nem kár, majd ezentúl mással játsszák a trükkös játékokat.
Le nem igazoltak senkit, csak újraigazolások történtek, ők pedig a következők:
George Iloka, S – 5 év, 30 millió
Adam “Pacman” Jones – 3 év, 20 millió
Pat Sims, DT – 2 év, 2,3 millió
Vincent Rey, LB – 3 év, 11,5 millió
Brandon Thompson, DT -még nincs összeg
Brandon Tate, WR – 1 év
Látható, hogy senkit nem fizettek túl, az alapembereknek (Iloka, Jones) ésszerű összegeket adtak, sőt a csapat szempontjából még akciósnak is minősíteném ezeket a számokat, a kiegészítő embereket pedig szintén értékükért tartották meg.
Ahogy már fentebb volt szó róla, távozott Marvin Jones, de neki annyi pénzt fizetett a Lions (5 év, 40 millió), amivel nem tudtak/nem is akartak versenyezni. Távozott Sanu, de ő eleve csak kiegészítő ember volt Green és Jones mellett, a trükkös játékoknál adott TD-passzait bőven-bőven kompenzálta a dropjaival, nem nagy veszteség. A draftról első körben alapvetően elkapóra lehet így számítani, később pedig egy linebackerre.
Ugyanis elvesztették Emmanuel Lemurt is, ő ment a korábbi védőkoordinátora (Mike Zimmer) után Minnesotába, cserében Reyt a rosteren tartották. Sims, Thompson és Tate is cserék, a posztjukon viszont a csapat szempontjából fontos emberek a rotáció szempontjából.
Akikkel még nem állapodtak meg az Reggie Nelson és Leon Hall, a secondary másik fele, valamint a 2014-ben még stabil kezdő, de 2015-ben már csak csere Wallace Gilberry is új szerződésajánlatra vár.
Értékelés: Amit eddig csináltak az A-, a secondary másik felével pedig egy erős B.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Az utolsó mondatot nem egészen értem, ha megegyeznek Reggie Nelsonékkal, akkor az rontaná az értékelésüket?
azzal arra próbáltam utalni, hogy a secondary másik felével is fontos lenne megállapodni, de eddig nem tették, és nincsenek is arra jelek, hogy nagyon akarnák/sietnének, így azzal a rontással ezt a késlekedést húztam le. ha megegyeznek velük is a többiekhez hasonló szerződésekkel, akkor meg még A-ra is feljavulhat