Napjaink profi futballja olyan linebackerek alkalmazását helyezi előtérbe, melyek a védekezés nem csak egy aspektusát képesek elit szinten elvégezni, hanem akár futás, akár passz ellen, nyugodt szívvel a pályára lehet küldeni őket. Ha van ennek megfelelő egyetemről kijövő játékos, akkor az Myles Jack, aki a neves Kaliforniai Egyetemen töltötte az elmúlt három (vagy szigorúan nézve kettő) évet.
Jacket az egyetemi PAC-12 konferenciában szereplő UCLA (University of California Los Angeles) csábította magához, miután a középiskolás éveit a Bellevue High Schoolban töltötte, mint félig linebacker, félig running back. Mindezek mellett az atlétika sem állt tőle messze a középiskolás éveiben, a rövid- és középtávú síkfutás kifejezetten a kedvencei közé tartozott. A LB poszton 4 csillagos tehetség később a Kaliforniai Egyetemet választotta, ahol azonnal a kezdőben találta magát – defenzív oldalon mindig, de a támadók között is sokszor – a 2013-as szezon elejétől fogva, ahonnan aztán csak a sérülése szorította ki, amit a tavalyi szezon elején szenvedett el. Hogy milyen sokoldalú játékos, azt alátámasztja az is, hogy az első egyetemi éve alatt mind támadó, mind pedig védő oldalon sikerült az év újonca címet begyűjtenie, ami azért igen parádés eredmény.
Az offense-ben nyújtott szereplése ellenére, Jackre mindig is LB-ként tekintettek, aki elég előkelő társak mellett pallérozódott, hiszen innen draftolta 2014-ben Anthony Barrt és 2015-ben Eric Kendrickst a Minnesota Vikings. Nos, az talán kijelenthető, hogy nem fog összeállni ez a trió a lila mezeseknél, hiszen szinte nullával egyenlő annak az esélye, hogy Jack akár csak a top 10-ből is kicsúszhasson. Hogy miért, azt az alábbiak támasztják alá.
Ránézésre, egy nem túl nagyméretű, ám nagyon jó felépítésű védővel állunk szemben, aki 6’1 magas és hozzávetőleg 245 fontot nyom. Az első adat kicsit furcsa lehet, hiszen nem éppen ideális a LB poszton (erről később), azonban a testtömege igencsak rendben van, egy futó biztosan nem fogja őt seggre fejelni egy ütközés következtében. A relatív alacsonyságához párosuló nagy tömeg ellenére nagyon jó az izomzata, semmi felesleg nincs rajta, és ami még figyelemre méltóbb, könnyen tudja mozgatni ezt a testet. Igaz ez főként az irányváltásokra, ahol könnyen tudja fordítani a csípőjét, így a route levédekezése során a megfordulás se jelent különösebb problémát neki.
Jackről elsősorban az az általános kép, hogy prémium atléta, aki nem csak a labdát képes támadni, hanem passz szituációnál a rá jutó embert is nagyon jól képes fedezni, és megakadályozni az elkapásban. Ha azt nézzük, hogy a backfieldről kimozgó futó, vagy a fal széléről induló tight end levédekezését képes megoldani, az még nem is annyira nagy szó, azonban a slotból induló elkapóval is képes tartani a lépést, ami egy 245 font tömegű játékostól nem feltétlenül megszokott.
Fentebb látható, hogy a nála magasabb és vékonyabb elkapóval is simán tartja a lépést, de alul a fürgébb, kisebb termetű slot WR-ek sem hozzák zavarba, valamint a labdaérzéke is átlagon felüli, amit a számos leütött passz és szerzett interception is alátámaszt.
Az előbb említett skill mellett, ami inkább tipikus egy LB-re az, hogy szinte egyből észreveszi, hogy mikor és merre lesz futás, melyre azonnal képes fellépni, és akár már nagyon korán, a backfielden meg tudja ütni a labdás játékost, vagy a falat elérve azonnal betömni a lyukat. Ezt a képességet egyrészt szintén a fürgeségének, atletikusságának köszönheti, melyhez másik oldalról elit football intelligencia is párosul. A labdát általában elég jó szögből és igen agresszívan támadja, mely nem kevésszer szokott nagyobb ütközés elsülni, ami még több látványt visz a játékába.
Tovább ragozva sokoldalú mivoltát, többször mutatta meg pass rusher képességeit is az egyetemi karrierje során. Ha 9-techben (a fal utolsó tagjának külső vállától viszonylag távol) áll fel, gyorsaságból könnyen meg tudja oldani a feladatot, és egyszerűen zavarba tudja hozni a vele szemben álló irányítót. Ez nem csak sackek formájában mutatkozik meg, hanem leütött passzok, illetve rossz döntések kikényszerítésében is.
Az látható, hogy elég séma-kompatibilis, playmaker játékosról van szó, aki leginkább a 4-3-as védelem gyenge oldali linbackereként (WLB), esetleg 3-4-ben ILB-ként lehet elképzelni, de egyes szituációkban mindkét safety posztot – esetenként a cornerbackét is – el tudja látni, illetve nem jön zavarba, ha passzsiettetésről van szó, vagy éppen blitzet hívnak rá. Ráadásul, arra is volt példa, hogy a speciális csapategység tagjaként egy puntot is blokkolt.
Ha a védelmi oldalról a támadók felé vándorolunk át, a futó pozíció olykori betöltése se jelent számára új dolgot. Sebessége kifejezetten jónak mondható egy ekkora darab játékoshoz képest, sokan úgy vélik, hogy képes 4,4 másodperces időt futni a 40 yardos sprinten. Támadó játékosként képes a védő fejével gondolkodni, ami segíti a futásnál a lyukak megtalálásában, illetve az érkező védőjátékosok elkerülésében, kicselezésében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi futása.
Az tény tehát, hogy számtalan olyan tulajdonsága, képessége van, ami elit prospectté teszi őt, de nem szabad elfeledkezni a hátrányairól, hiányosságairól sem, ami miatt az idei Drafton esetleg később hallhatja majd a nevét, mint eredetileg szerette volna. Legelső ilyen pont, a tavalyi egyetemi előszezon alatt elszenvedett térdsérülése, mely miatt a komplett 2015-ös szezont kénytelen volt kihagyni. A rehabilitációt előzetesen 6-7 hónapra prognosztizálták, így a Combine-on nem tudott a fizikai erőfelmérőkön, gyakorlatokon részt venni, és a saját Pro Day-én is csak limitált szerepkörben tudta megcsillogtatni tudását, habár azt igen jól vitte végbe. Tehát egy egész évet nem focizott, és előtte is csak két szezont játszott, ami nem mondható túl soknak.
Következő gyengesége: a magassága. Egy átlagos NFL linebacker bőven meghaladja a 6’1-es (185 cm) magasságot, ami miatt Jack alacsonynak mondható. Ez akkor válhat leginkább hátrányára, ha éppen egy Rob Gronkowski vagy egy Tyler Eifert áll fel vele szemben, akik legalább egy fejjel magasabbak, így hatalmas előnnyel indulnak egy passzjátéknál. Ezen játékosok levédekezése nem kevés gondot okozhat a számára, ráadásul hasonló szituációkban nem sok része volt az egyetemen, hiszen kevés elit TE-et kellett fedeznie.
A kisebb alkatából fakadóan nem egyszer akadtak nehézségei a blokkokról való lejövetelnél. Ha egy nála nagyobb, fizikálisabb TE vagy éppen falember volt a rá eső blokkoló, többször is képtelen volt megszabadulni tőle, így teljes mértékben impotens maradt abban a playben, még akkor is, ha nagyon közel került a labdához. Lényegében ezt a profik között sem lesz könnyebb megoldania.
A lyukak, labdás emberek agresszív támadásából fakadóan rendre vétett el szereléseket, illetve szükségtelen durvaság miatt azért dobálták rá a zászlókat a bírók. Ez egy olyan aspektusa a játéknak, amit egy jó edzői stáb, illetve az NFL-re való készülés segítségével ki lehet küszöbölni. Ez is egy olyan dolog, ami a tanulási folyamat része, melynek az elején jár, hiszen alig múlt 21 éves, tapasztalata sincs sok, tehát van még min dolgoznia a 2016-os Draft egyik legjobbnak vélt játékosának. (Alább, csak nyomozza a playt a #30-as)
Mindent egybe vetve, úgy gondolom, hogy Jack a pozíciója egyik legjobb játékosa, aki az egész „kínálatot” tekintve, talán a legjobb játékos az idei játékosbörzén. A jó értelemben vett irreális sokfélesége olyan magasságokba emeli őt, ahol kevés egyetemi játékos helyezkedik el jelenleg. A focit még csak tanuló, fiatal LB olyan képességekkel és tudással rendelkezik, amit kevesen tudnak felmutatni nem csak idén, hanem a korábbi évekből sem. Gyakorlatilag ha úgy nézzük, akkor ő a modern football prototípus linbackere, aki tud mindent, így nem csak egy bizonyos poszton számíthat rá az edzője. Sokan egy Levy-Bowman ötvözetet látnak benne, aminek van bőven alapja, de a sokoldalúságát nézve nem kielégítő ez az összehasonlítás, teljesen más kategória, mint a most megszokott LB-ek többsége, ezért kíváncsian várom, mire viszi majd a nagyok között. Ami biztos, a tehetsége top 5 kategória, és nehéz elképzelni, hogy akárcsak a 10-ből kicsússzon, így én arra számítok, hogy ha az orvosok is rendben találják a térdét (és nem kell kihagynia a rookie évét), akkor legkésőbb a Jaguars lecsap rá, mert kivételes játékosról beszélünk.
A gifekért köszönet a gifscouting.com, a draftbreakdown.com oldalaknak.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Érdekes lesz, hogy ezzel a magassággal mire megy a nagyok között.
tényleg félelmetes ez a sokoldalúság, ami jellemzi. Lehet hogy hülyeség, amit kérdezek, de nem lehet, hogy az ilyen sokoldalú játékosokat, akiket offense és defense oldalon is használják egyetemen, agyonhajszolják őket, jönnek a sérülések és jelentősen megrövidítik ezzel az esetleges nfl éveinek számát? tudom, hogy ez nem kislányok sportja, és jó dolog a sokoldalúság, de sokkal sérülésveszélyesebb is. és a sokoldalúság hátránya lehet szerintem, hogy az ilyen játékosok többet vannak a darálóban, ezáltal hamarabb lemorzsolódhatnak.
Egészségesen melyikük a jobb? Ő vagy Jaylon Smith?
Jack nálam
ez a hasvillantós dolog valami új cucc miatt van, vagy ez a swag 2016-os classban? (vagy eddig nem tűnt fel nekem)