Tegnap a nyertesekről volt szó, most következzenek a vesztesek. A free agency időszakot sokféleképpen el lehet veszteni. Lehet úgy, hogy sok pénzünk van de nem tudunk senkit a csapatunkhoz csábítani, így nem erősödik meg a roster. Lehet úgy, hogy kevés pénzünk van és ezért kulcsjátékosoktól vagyunk kénytelenek megválni. És végül lehet úgy is, hogy sok pénzünk van, de nem hatékonyan költjük azt el, így pénzünk se marad, de nem is kapaszkodunk fel az esélyes csapatok közé. Az idei szabadügynökpiacon eddig mindhárom típusra találhatunk egész könnyedén példát.
Denver Broncos
Egy Super Bowl győztes csapatnál sosem könnyű egyben tartani a kielégült keretet. A lejáró szerződésű játékosok gyűrűvel a zsebükben egyre inkább a pénz felé fordulnak és akár olyan csapathoz is aláírnak, akiknek a rájátszáshoz sincs közük, nemhogy a nagydöntőhöz. Idén ezt az állapotot még az irányítókérdés is tetőzte, így alakult ki az a helyzet, hogy a Broncos két szék közül a pad alatt találhatja magát. Manning ugyan még időben bejelentette visszavonulását, így legalább az ő 19 millióját osztogathatta a csapat, csak hogy ezzel együtt se volt sok pénzük. Az igazi arcon csapást természetesen az jelentette, hogy Brock Osweiler végül a nagyobb pénzt (megbecsülést?) választotta és a Texansnál folytatja pályafutását, amely lépés azt jelentette, hogy a Broncos keretében mindössze egy hetedik körös másodéves maradt. Aztán persze megérkezett Sanchez és az ő 4,5 milliós cap hitje, ami jóval költséghatékonyabb, mint Osweiler megtartása lett volna, de egyértelműen nem is kezdő kaliber. Persze az ügy még nem zárult le, de a legjobb lehetőségek (Fitzpatrick, Kaepernick?) se tűnnek teljes körű megoldásnak.
Malik Jackson távozását borítékolni lehetett, mivel ő a prototípusa a gyűrű után tömjük tele a zsebünket mentalitásnak. Hiánya persze érezhető lesz, de úgy gondolom őt fogják a legkönnyebben pótolni. Sokkal fájóbb lehet Danny Trevathan távozása, akit a Bears nagyszerű ütemben, „olcsón” szerzett meg. Ennyit egyértelműen megért volna régi csapata számára is. Még a nyitás előtt megtörtént Von Miller tagelése, ami persze örömteli, de az ő esetében is egy hosszútávú szerződés lett volna a legkielégítőbb. Ezen kívül meglepő Vasquez kivágása, aki ugyan nem volt élete formájában, de egyrészt nem bővelkedik (jó) guardokban a csapat, másrészt egy tapasztalt játékos jelenléte mindig jól jön a támadófalban. Ware szerződésstrukturálása végül legalább örömteli volt, meg az is hogy egy tacklet (Stephenson) is szerzett a csapat, az más kérdés, hogy azt sem a legjobb fajtából. Hab lett volna a tortára Anderson szerencsétlen elengedése, de a legfrissebb hírek szerint őt mégis marasztalják. Igaz többe fog kerülni, mint szerették volna. Összefoglalva sűrű és lehangoló időszakon van túl a csapat, de Elway csinált már cifra dolgokat és legtöbbször tudta is hogy hol a vége a számításoknak. Jelenleg ezt még nem látjuk, de ha más nem is, egy irányító fog érkezni valamilyen formában a csapathoz.
Philadelphia Eagles
A Sasok most már szokás szerint az egyik legaktívabbak voltak a piacon és előtte. Az egész időszakot ők indították egy elég nagy horderejű cserével, amivel kapcsolatban hazudnék ha azt mondanám hogy nem volt meglepő. Sejteni lehetett ugyan, hogy Kelly húzásait megpróbálják valamelyest korrigálni, de talán senki nem számított ilyen gyors tempóra. Először is megváltak a védelem tavaly érkezett két nagy nevétől is, cserébe pedig talán nem kaptak olyan sokat amivel mindent helyre tudnak hozni. Persze Maxwell cap hitjétől mindenképp jó volt megszabadulni, valamint teljesítményével sem vívta ki, hogy sírjanak utána, de egy éves próbát megoldhatott volna, mivel a cornerback sor nélküle sem lett erősebb. Kiko Alonso elvesztése pedig külön fájó lehet, hiszen a szimpatikus és rendkívül fiatal linebackerben még rengeteg potenciál rejtőzhet. Persze a sérülékenységét és a magához képest gyengébb szezont ellene is fel lehet hozni, de a trade nyertese nálam a Dolphins.
A következő cserével viszont már nagyot húztak. DeMarco Murray nem hogy rendkívül gyenge szezont produkált de a folyamatos degradáló nyilatkozatai a hangulatot is rombolták. Fizetésétől egy pick felmozgásért megszabadulni nyeremény volt. Sanchez nem sok vizet zavart a rosteren, ahogy az érte kapott valószínűleg hetedik kör sem fog, de mínusz 4,5 milliót szabadítottak fel a sapka alatt ami nem feltétlenül rossz. Bár egy beugró második számú QB-nak éppen el is mehetett volna jövőre is. Bradford szerződéshosszabbítása ugyan kiderült hogy nem olyan szörnyű mint első hallásra, de egyrészt jól felverte idénre az irányítóárakat, másrészt túl sok a garantált tartalma. Chase Daniel érkezett be mögé, amivel jól keresztbe tett azoknak a gondolatoknak, amik egy esetleges első körös irányítót prognosztizáltak a Sasokhoz. Rajtuk kívül még említést érdemel Cedric Thornton távozása, aki egy megbízható run stopper volt az utóbbi években. Ezek után úgy is gondolhatnánk hogy az Eagles nem akkora vesztese a piacnak, de ha elhagyja a csapatod az elsőszámú RB, az elsőszámú LB és az elsőszámú CB, továbbá nem érkezik senki, akkor az nem a fejlődést vetíti elő. Az Eagles háza táján a tavalyi teljesítmény is csalódást keltett a szurkolók körében és nehezen látni, hogy a jelenlegi keret (+draft) tud-e ezen változtatni.
San Francisco 49ers
A 49ers egy nagyon egyszerű oknál fogva került fel erre a listára. Mégpedig azért mert ha egy rossz formában lévő csapatot fel akarsz rázni és újra a legjobbak közé bekerülni vele, akkor azért valamit tenned kell. A 49ers számára ráadásul ehhez megfelelő mennyiségű pénz is rendelkezésre állt. Ehhez képest mi történt? Semmi. Az égvilágon semmi nem történt a csapat háza táján. Megtartották Phil Dawsont. Nagyszerű, rúgó már van. A kérdés hogy a kickoffokon kívül lesz-e bármi feladata. Egyelőre irányító van a csapatnál (plusz Thad Lewis érkezett), ami vagy jó, vagy nem, erről a csapat szimpatizánsai majd elvitatkozhatnak. Ellenben szerezhettek volna falembert vagy megtarthatták volna azt, akinek lejárt a szerződése. Alex Boone ugyanis már a Vikings csapatát erősíti és helyére senki nem érkezett. Nézhettek volna elkapót vagy Boldin megtartásán legalább ügyködhetnének. Lehet hogy az idei WR árak nem a legkívánatosabbak, de a semminél, egy a kelleténél kicsit jobban túlfizetett elkapó is jobb. A védelemről már nem is beszélve. Talán minden posztra bepróbálkozhattak volna valakivel, de egyelőre nem sok hír érkezik. Aztán lehet hogy a csapat a végül megmaradt játékosokra utazik a költséghatékonyságot előre véve, de miért, ha van pénz és erősödni kell? Egyelőre talány hogy Kellyéknek mi az elképzelése, de legalább ezúttal nem cserélte el a fél csapatot.
Cleveland Browns
És végül már hagyományosan itt van Browns. Ők körülbelül azt csinálták, mint a 49ers, azzal a különbséggel, hogy több meghatározó játékosuknak is lejárt a szerződése és nem hogy nem hoztak senkit, de egytől egyig el is engedték őket. Az elmúlt évben ugyan nem volt olyan jó a támadófal, de azért az utóbbi 5 évet figyelembe véve meghatározó játékosokkal volt tele. Alex Mack nem is lett volna szabadügynök, ha nincs benn az előző szerződésében az a kiskapu, amit most előszeretettel ki is használt és lelépett a süllyedő hajóról az első adandó alakalommal. Mitchell Schwartznak könnyebb dolga volt. Ő csak nem hosszabbított a csapattal és máshol küzdhet a rájátszásért.
Rajtuk kívül a támadóktól még távozott a csapat tavalyi elsőszámú elkapója Travis Benjamin is, így nem hogy elsőszámú, de másodikszámú és harmadikszámú kaliber sincs a WR-ek közt. Persze Bowe még mindig a rosteren. Érthetetlen. Tashaun Gipson már a védelemből távozott és ha nem is akkora név mint az előbb említett egyének, azért jó kiegészítő ember volt ő. Érkezni pedig egy meghatározó, kezdő játékos sem érkezett. Tehát továbbra sincs irányító (bár Kaepernickes hangokat innen is lehetett hallani), elkapó, támadófal és a védelem sem erősödött. Nem egy hálás szerep továbbra sem a Browns edzői munkakör.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nagyon meglepődök, hogy az Eagles felkerült a listára, én a másikra tenném. :)
Elcserélték a semmit nem mutató agyonfizetett RB-t és CB-t, egész jó ellenértéket kaptak, mélyült a cap space. Alonso elcserélése határeset, de benne meg a sérülések miatt elég nagy a kockázat. Erős túlzásnak érzem jelen helyzetben őt 1. számú LB-ként említeni, nálam 3. volt kb. Sanchez elcserélése meg egyenesen főnyeremény. Ami kicsit árnyalja képet, a magas QB fizetések, de Bradfordot ez alatt nem lehetett volna megtartani, Daniels fizetése magas inkább.
Bárhol, bármilyen értékelést olvastam, az Eagles FA tevékenységét mindenhol felfelé húzták, a szurkolók jelentős részének is tetszenek a mozgások.
A top8-as pick-kel meg nagyon jól járt a csapat. Ha a drafton sikerül összeszedni 2-3 kompetens játékost, akkor ez egy elég upgrade-es offseason a sasoknak.
+1, nagyjából.
a legnagyobb nyertesek közé se tenném a csapatot, de ahogy mondod, egy árát meg nem szolgáló CB ment el, sokat megtakarítva, egy lassú, panaszkodó és a csapatnál maradni nem akaró rb plusz a harmadik szamú LB, aki mondjuk maradhatott volna szerintem de kellett ő a trade-hez. Schwartz pedig fizikális védelmet épít, kiko ebbe nem illik.
ezen felül érkezett kezdő guard, kiko helyére bradham aki jobban illik schwartzhoz és harmsfik LBnek jó lehet. Plusz kezdp safety, Mcleod elég alulértékelt, nekem tetszik a stílusa így jobban belemélyedve.
Ezen felül megtartottuk a lrgfonosabb játékosokat hosszú távon (ertz, johnson, curry, jenkins, jön majd cox is). Nem tuskm h ez hol hatalmas veszteség
a védelem top10 lesz schwartz alatt így, hogy nem kell milliü snapet a pályán lenniük, a támadósor meg eldöcög majd, nem idén kell/fogunk/akarunk SBt nyerni
A 8. Pickre való feltrade meg parádé, max 10 elit prospect, úgynevezett blue chip player van, nagy a különbség a 8. És a 13. Játékos között.
Nem mondom, hogy elit minden csapatrész, de óriási lyukat nem érzek sehol. Az egyedüli komolyabb félelmem, hogy Peters nem fogja tudni tartani a korábbi teljesítményét, ő sem lesz fiatalabb…
Ilyen idősen már könnyebben jönnek a sérülések is. CB, RB vagy OT pickre számítok az 1. körben, attól függően, hogy ki lesz még bent. Megnyugtatóbbnak érezném, ha lenne még egy jó tackle a rosteren.
RB-t meg lehet húzni majd a 3. körben, bár Elliott-ról nagyon jókat olvastam.
épp gondolkodok egy “hagyd a futót másra” cikken most, szóval én is szeretem Elliottot és remek játékos lesz, de valszleg jobban megéri Hargreavest vagy Stanleyt húzni (még ha “hagyd a tackle-t másra!” is van :D )
Remélem Malik mindenkire rácáfol és elitebbnél elitebb lesz! Örülök, hogy a Phili itt van, de inkább a kettő között kéne lennie, de ha már kellett ide egy negyedik, akkor ők azok. Cleveland no comment. Mi: Ian Williams is maradt! Meg honnan tudod, hogy nem próbálkozott be embereknél a csapat? Mert senki nem írt róla? Boone-t meg se akarta tartani a csapat, mert egyszer már kihúzta a gyufát + amikor nem volt, akkor sem volt rosszabb a fal (a pocséktól nehéz is rosszabb lenni). Boldin pedig elvileg gyűrűt akar, itt az nem lesz egyhamar. Meg, ha belegondolsz ki akarna a tavalyi után ide jönni? Ki akarna Kellyvel dolgozni? Persze, pocsék az FA időszak tevékenysége, de ez várható volt. A pénz nem minden.
Azert ha komolyabb probalkozas lett volna a 49ers reszrol csak sikerult volna vkit fogni szerintem. Nem minden a penz de h meg vmi penzehesebb kozepes jatekos se erkezett az fura. Malik se gyuruert ment el ez biztos :D miert akarod h racafoljon barkire is? Williams jogos őt kihagytam de meg ugyis sovany.
Ááá, szerintem idén nem volt esély komolyabb fogásra. Nézd meg a Chicagot: gyenge szezon, de ígéretes védelem, biztos irányító helyzet, remek edzői stáb, stb. Jacksonville: gyenge szezon, de remek támadók, franchise QB, Florida stb. És ide jöhet még Oakland, Houston, Giants. Ezeknél a csapatoknál biztosabb a jövő, ezért is mennek inkább oda. Közepes ember pedig nem nagyon visz előre, mert véleményem szerint a mostani fosból közepes játékosok nem visznek előrébb, csak playmakerek. Nekem Malik szimpatikus játékos vagyis inkább tudok vele érvényesülni és Denverben is eljutott 5. körből kezdővé majd 15-17 millás játékossá (itt meg is jegyezném, hogy Denverben mit meg nem láttak az ilyen hátsó körös játékosokban, számomra elképesztő) és ha már eddig eljutott, remélem nem adja fel és tovább dolgozik azon, hogy minél jobb legyen, szurkolok neki. Szóval csak kedvelem és ezért bízom benne, hogy mindenkire rácáfol :)
Az Eaglesnél azért elég sok hülyeséget sikerült összehordani.
Kiko Alonso, mint elsőszámú LB? Ez komoly? :D :D 3 jó meccse ha volt, és ha valahol viszonylag jól áll az Eagles, az a LB sor. Még a posztján sem ő volt a legjobb új játékos a csapatban (Hicks)…
CB érkezett 2 is, igaz nem nagy nevek (és karcsúnak is tűnik ez a poszt), de Maxvell idei teljesítményét még így is megüti kb bármelyik a 4 kezdethető CB, és nem néztem utána, de szerintem 4en alig kaphatnak többet, mint Maxvell kapott volna.
RB: Mathews még egyelőre a csapatban, és úgy néz ki a draftról Elliot is itt köt ki.
Amúgy a Phillyhez került az OG Brooks, és McLoad révén egy egész jó kis safety is érkezett (még ha talán többet is kapott a kelleténél), mindketten jó fogások voltak, és jó erősítések a posztjaikon.
Ezeken felül szinte minden fontosabb játékosnak sikerült meghosszabbítani a szerződését (ráadásul a kulcsjátékosaikat nekik sikerült a leghamarabb a csapathoz láncolni), olyan játékos meg nem távozott, akit esetleg meg akartak tartani.
Összességében QB poszton történő kockáztatásokat leszámítva egyáltalán nem volt olyan FA időszaka a csapatnak, ami miatt ide kellett kerülniük.
+1, de közben lent kifejtettem én is hasonlóan :)
és murray-ért nem kaptak plusz pick-et, csak megcserélték a 4. körben a helyet, nem?
Az bőven jó volt nekünk h kaptunk érte bármit, jelen esetben 13 hely felmozgást. Sokkal olcsóbb így mint kivágva :D
És mitol lesz jobb ez a csapat mint a tavalyi? Arrol mar nem is beszelve h ugyanigy feltudom magasztalni a broncos tevekenyseget ha nagyon akarom. Attol higy harom iden alulteljesuto jatekostol megszabadultak meg nem nevezhetjuk ugyesnek oket sztem. Most hirtelen mcleos lett jo meg aki most jott tavaly meg azokrol zengett odakat a philly kozonseg akik tavozasert mist konyorgott es az lett jo dontes. Jovore meg majd mcleodrol irjuk le ugyanezt? Egyelore sehol nem jutott elorebb a csapat csak tobb lyuk lett. De nem akarok vitatkozni csak fileg nem olyannal akihez kozel all a philly, en pl a broncos osszes dontesevel szinte egyet tudok erteni megis ha beteszik egy ilyen listaba ám legyen ha van benne kis indoklas
Az a baj, hogy folyamatosan ferdíted a tényeket! Kezdve Kiko értékével a csapatban, folytatva azzal, hogy Maxvell helyére nem érkezett senki, majd azzal, hogy úgy állítod be az egész FA tevékenységét a csapatnak, mintha nem foltoztak volna semmilyen lyukat és nem szerződtetek volna senkit. Erre még az én írásomat is teljesen félreértelmezed…
Hol zengtem én bárkiről is ódákat? Egyszerűen csak kiegészítettem az írásod, mert szinte csak az eltrédelt alulteljesítő sztárokról írtál, és a szöveg alapján idén nem érkezett Philadelphiába játékos. (Ja de, Daniels)
Na de akkor kezdjük elölről: Szerinted azért lett vesztes a csapat, mert nem sikerült az “elit” CB-t, az “elit” LB-t, és az “elit” RB-t pótolni, akiknek a teljesítményét Maxvell és Murray esetében amúgy úgy lehúztad, hogy az alapján a szertáros leigazolásával is előrébb lenne a Philly, és mert nem igazolt a csapat senkit.
Mcload révén egy viszonylag jó safetyt sikerült szerezni Jenkins mellé, még ha kicsit többet is kap a kelleténél.
Brooksszal sem gyengült az OLine, és azért az idei falon a látottak alapján volt mit foltozni.
Az idén egyáltalán nem elit Kiko helyére odavitte Schwartz az emberét, aki ugyan nem egy nagy pukkanás, csakhogy arra a posztra nem is kellett nagyot pukkantani, mivel Alonso sérülése után a helyére kerülő Hicks Rookie of the Year üzemódban játszott, amíg ki nem dőlt, és benne legalább akkora potenciál van, mint Kikoban! (LB pipa)
A CB helyzetet meg már leírtam korábban. (2 érkező + Rowe és a most hosszabbító Caroll). Ha Maxvell teljesítményét vesszük alapul, akkor ez a poszt is pipa, bár én ide azért hoztam volna egy nagy nevet is, szóval legyen egy fél pipa. :)
Murray még nem lett pótolva, bár a rosteren van egy Mathews – Sproles páros, és valószínűleg a drafton is ide húz a csapat az 1. körben. (legyen ez is egyelőre egy fél pipa)
Mint mondtam, senki sem zengett ódákat az újakról, nem is lett volna értelme, hiszen Murray és Maxvell kaliberű név nem érkezett a csapathoz. De ez nem is jelenti azt, hogy a GM bácsi és az edzők szarul végezték volna a dolgukat.
A fontosabb játékosok szerződése nagyon hamar meg lett hosszabbítva és senki olyan nem hagyta el közülük a csapatot, akiket Roseman marasztalni akart + javarészt 25-27 éves bustnak a korábbi csapataikban egyáltalán nem nevezhető, sőt kisebb nagyobb potenciállal bíró játékosokat sikerült a csapathoz csábítani, nagyrészt hiányposztokra. Egyedül a QB posztra nem sikerült hosszútávú és biztosnak tűnő megoldást találni (+ RB, ha nem Elliott jár a fejekben arrafelé)
Tavaly hiába igazoltak több nagy nevet, mind óriási bust lett. Ennek a csapatnak idén egyáltalán nem a nagy nevekre volt szüksége! (najó, CB posztra azért lett volna pár ötletem). Szerintem egyáltalán nem végzett olyan rossz munkát a vezetőség, hogy erre a listára kerüljön a csapat.
És hogy a legelső kérdésedre is válaszoljak: Az edzőktől! Mert az alapanyag sokkal többre hivatott annál, mint amit Kelly kihozott belőle. Schwartz révén egy nagyon jó Def coordinatort kapott a csapat, ő pedig egy nagyon jó front sevent és egy jó kis safety párost, amiből azért össze lehet gyúrni valami masszívat. A Chip féle csúnyán megbukó offense taktikánál pedig nem nagyon lehet rosszabbat összerakni, szóval szerintem igenis lesz előrelépés az idei szezonhoz képest, mind a védekezésben, mind a támadásban (de főleg az előbbiben), és ezek hozadékaként a 7-9-et sem lesz nehéz túlszárnyalni!
Nem rólad beszéltem mint aki ódakat zengett volna a tavalyi erkezokrol, de tavaly meg pont az volt megmagyarazva h miert jo h ok jottek. Aztan az hogy mindharom bust lett nem feltetlenul igaz. Nagyon rossz szezonja volt az egesz phillynek ahogy a vegen irod foleg az edzok ek koszonhetoen. Akkor miert nem kap mindharom (amugy mar legalabb egyszer bizonyitott) jatekos meg egy eselyt? Miert gondoljuk h pedersen alatt is rosszak lennenek? Az hogy Kikorol mit gondolok es te mit az mas kerdes. En hickset (attol fuggetlenul h elismerem h jo volt) nem tennem ele a sorba egy haromnegyed szezon alapjan. Kiko is majdnem rookie of the year lett az elso eveben.
Az higy eliottal teljes lesz az rb sor már nem tartozik ide mert nem FA tevekenyeg, a draft sikerulhet jol.
Nalam egyik hely sem lett minosegileg potolva (maximum az lb-t tudom elfogadni de kiko tavozasa sztem a legfajobb)
Az hogy jott mcleod (dragan) szinten nem akkora fogas h magasztolni lehessen oket.
Es amugy akkor kit irnal FA piac vesztesnek? Es eleg szubjektiv dolig ez ezt latom, de en pl a broncost is levennem a listarol. Akkor tenyleg csak szegeny browns szerepeljen rajt mert minden csapat szurkoloi amugy tudnak pozitivumokat hozni?
de a draft-előremozgást is bele kellene venni az FA tevékenységbe, mert emiatt ment el Kiko meg Maxwell. Így pedig sokkal jobb lehetőségeink vannak 1/8on mint 1/13on. Így lesz egy elit(nek tartott) prospectünk, úgy meg lett volna egy jó(nak tartott) prospectünk. Szerintem így 3 lehetősgünk van igazán jelen állás szerint: Hargreaves (CB), Stanley (OT) és Elliott (RB). Nálam ilyen sorrendben is, ezzel meg megoldhatnánk Maxwell pótlását. Most nyilván nem biztos hogy ez fog történni, de második eshetősé szerint meg megoldanánk majd Peters pótlását jövőre, addig meg tudna Stanley guardot játszani, szal a fal teljes lenne.
Maxvellnél az a baj, hogy nála nem az edzők számítanak, csak az, hogy ne legyen elkapás abból, ami felé megy (KB) Ez és a PFF alapján (ahol alig találtam meg) egyáltalán nem kár érte (főleg hogy a szar teljesítmény mellé hatalmas fizu párosul), mert ezt a szintet 1-2 milliókat kapó cornerek is lehozzák, abból meg összekapartunk 4et. Igaz itt én is osztom azt a véleményed, hogy jöhetett volna nagy név.
Kikot természetesen én is sajnálom azért kicsit, de az ő elvesztése meg nem akkora fájdalom, hogy nagy nevet kelljen hozni a nevére, mert az Eagles lb sora így sem rossz.
RB: Én márpedig ide venném a draftot is, mert olyan posztra minek hoznának akárkit, ahova talán húzni akar a csapat, + van még 2 tapasztalt és jó futó. (+idén azért kiderült, hogy nem feltétlenül kell nagy név erre a posztra)
Katonadani sorrendjével ellentétben nálam RB, CB, OT a sorrend, szóval szerintem az 1. körben mindenképp olyan posztra húz a csapat, ahová már idén is nagyon kell az ember, főleg hogy nincs második körös pick.
Új igazolások: Egy szóval sem mondtuk azt, hogy az újak egytől egyig be fognak válni. Csak annyit hogy papíron azért egyik sem rossz igazolás, mert kivétel nélkül hiányposztra jöttek, és befürödni igazán talán csak McLoaddal tudunk (ha a fizut nézzük), de vele sem Murray és Maxvell szinten.
Igazából nézőpont kérdése az egész, te a tavalyi szerzemények teljesítménye után úgy állsz hozzá, hogy a mostaniak is szarok lesznek, egyikben sem látsz pozitívumot, emiatt pedig nem is vársz javulást és az egész csapat holtszezonját lehúzod.
Szerintünk meg az érkezők közül 2-3-4 tudja itt is hozni azt a szintet, amit az előző klubjában, amivel meg már bővel beljebb van a csapat.
A Broncos Eagles páros FA szezonjában meg az a különbség, hogy a Broncosból azért nem 1 olyan ember ment el, akit marasztalni akartak (míg Phillyben max Thurmond az akit marasztaltak volna, de őt pótolták is), pótolni egyiket sem sikerült, jelenleg még a QB poszton is alulmúlják a sasokat, ami azért valljuk be elég nehéz, az érkező oldalon pedig csak egy OT-t sikerült felmutatni.
Szóval a Broncos helye azért itt inkább megérdemelt, a Niners Browns párossal szerintem senki sem vitatkozik.
De ha azt mondod, hogy az Eagles nem fog erősödni a holtszezon alapján és/vagy nem sikerült a nagynevű távozókat pótolni: Cowboys? Rams? Jets, Saints?
Hozzájuk képest szerintem sokkal jobb holtszezonja volt a sasoknak!
RB-dologgal vitatkoznék, de most írok épp cikket arról, hogy ne draftolj RBt az első kör elején, szóval majd ott megteszem :P
Ha lenne 2. körös pick, én se a futót tenném előre. de később azért már elég nehéz lesz jót találni, Rawls féle csodák meg azért nem fordulnak elő minden évben.
Persze Roseman nyilatkozata alapján kb BPA alapon fogunk húzni abból a 2-3 emberből, akit top 10 prospectnek gondolnak a csapatnál, de ha Elliott lesz az egyik bennmaradó, akkor nem hiszem, hogy mást húznak ki.
Kis érdekesség, hogy a Philly holtszezonját A+ ra értékelte az NFL.com!
Ez talán már a ló túloldala, de példának mindenképp jó arra, hogy bőven nincsenek a Top4 böszmék között! :)