Joey Bosáról már olvashattatok nálunk, mint a class legígéretesebb pass rushere. Ő 4-3-as védelem erős oldali defensive endjeként válhat be a nagyok között. Most egy másik defensive endről lesz szó, aki viszont 3-4-es rendszerben érzi jól magát. Ő DeForest Buckner, az Oregon Ducks játékosa.
Első ránézésre meg lehet állapítani róla, hogy miért lehet ő igazán jó. Nagyon jó méretei vannak, sőt egyenesen félelmetesek. Több mint két méter magas, 132 kilogramm és a Combine alkalmával nála mérték a legnagyobb kézméretet is. Ezekből az adatokból egyértelműen megállapítható, hogy a tiszta erővel nem lesz baja a profik között sem. Nincs az a falember, aki egy az egyben könnyedén veszi fel vele a harcot. Hosszú karjai lehetővé teszik számára, hogy először ragadja meg ellenfelét és távol tudja tartani magától, hogy ne lehessen kizökkenteni az egyensúlyából. Karjai amellett hogy hosszúak, erősek is és jól használja őket. Gyorsan lecsapja a támadófalemberek kezeit, de ha a kontakt megvan, akkor is könnyen érvényesíti akaratát.
Nagy termetéhez azonban szokatlan fürgeség is társul. Első lépése különösen dinamikus, ennek köszönhetően pedig gyorsabban reagál, mint ellenfele és már a „lyukban” van, ahonnan már csak szabálytalanul lehet megállítani. Méretéhez képest egyes guardokhoz túl gyors, a tackle-ökhöz pedig túl erős, hogy meg tudják állítani. Nem csak a lábai gyorsak, de a keze és a gondolkozása is, ebből pedig rengetegszer teremt előnyt magának. Jól választja meg a szögeket és már nála is az „előny”.
Kitűnő ösztönei vannak, jól követi a futást „takarásban” is. Az alkalmas pillanatban jól lép ki blokkolója mögül és fogja meg a futó lábát vagy karját, erős szorítását pedig igen nehéz lerázni. Jól lép fel a bacfieldre is és sok negatív yardos szerelést is csinál könnyedén. Már a snap pillanatától a labdán tartja a szemét és nem veszti szem elől a labdacipelőt. Jól szúrja ki a zone read és screen játékokat is.
Legnagyobb és legkedveltebb fegyvere a bull rush, bár a sebessége is megvan, ezzel mégis igen ritkán él. Felsőtestét és kezeit kitűnően használja ilyenkor, dinamikus robbanékonyságának köszönhetően pedig nála az előny is. Nem ritka, hogy rátolja az emberét az irányítóra, de futásoknál is hasznát veszi képességének. Hosszú kezei akkor is jól jönnek, ha nem ér oda az irányítóhoz, de beletud ütni a felé szálló labdákba.
Legnagyobb hiányossága, hogy elég szűk repertoárt használ játéka során. Az említett bull rush szinte 85%-ban meghatározza fegyvereit és sokszor akkor is emellett dönt, ha nem ez a megfelelő megoldás. Spin move-jai sokszor igen lassúak és rosszul kivitelezettek, könnyen reagálják le az ellenfelei. A befejezésekkel is akad néha gondja. Hiába veri meg emberét, nem ér oda sokszor az irányítóra. Nem ritka, hogy túlságosan kisodródik és nem tud időben bevágni, hogy megcsinálja a sacket.
Nem igazán tud a double teamekkel mit kezdeni, pedig sokszor fog találkozni kettőzéssel. Az erő ilyenkor magában nem elegendő, hiába is vállalja túl magát. Magasságának „köszönhetően” sokszor túlságosan magasan marad a súlypontja és ilyenkor könnyebben zökkentik ki egyensúlyából. Lábmunkája ilyenkor nem mondható kiválónak, nem dolgozik elég keményen hogy megtartsa a felsőtestét. Az ideális fit 3-4 defensive end számára, ezért 4-3-ban eleinte nehezen találná magát, de nem lehet kijelenteni, hogy nem válna be igazán. Rövid tanulóidőre azonban itt biztosan szüksége lenne, mire instant impact player lehetne ebben a szisztémában is.
Összességében Buckner egy robbanékony, nagyon jó testfelépítésű, végig „zakatoló” játékos, aki 3-4-es rendszer endjeként rögtön mély vízbe dobható. Hiányosságai nem is igazi hibák, de jó coachinggal még hatalmas upside rejtőzik benne és 4-3-as rendszerben sem elképzelhetetlen. Futás ellen kiváló, de az irányítósiettetésben is elsőrangú prospect. Aligha csúszik ki a top10-ből az idei drafton.
(Képekért és videókért köszönet a profootballfocus.com, grantland.com, sbnation.com és bleacherreport.com oldalaknak)
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”