A jövő sztárjai című sorozatunk legnagyobb része olyan játékosokról szólt, akiknek a pályán végzett feladatai szorosan kötődnek a passzhoz. Volt dolgunk vak oldali OT-lel, irányítóval, defensive backkel és kiváló coverage linebackerrel, valamint defensive enddel is, de az elkapó posztról, és a 2016-os NFL Draft legjobb wide receivereiről még nem esett szó. Ezt a „csendet” töri meg most az a Laquon Treadwell, aki a posztja egyik legjobbja az idei felhozatalból, azonban számos megosztó vélemény is hallható róla, ami némileg árnyalja a róla alkotott képet. Ettől függetlenül Treadwell egy igen kiemelkedő tehetség, aki megfelelő képességekkel van megáldva, hogy sztár lehessen a következő szinten is.
A fiatal szélső elkapó karrierje Illinois államban, Chicagohoz közel indult, a Crete-Monee High School futballjátékosa és legnagyobb reménysége volt. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2013-ban 5 csillagos tehetségnek tartották, az ország legjobb elkapója és ötödik legjobb – a scout.com szerint – játékosa volt. Számtalan sportösztöndíj közül végül, a Mississippi Egyetemét fogadta el, ahol első perctől fogva kezdőként számítottak rá, és ő nem volt rest kiválasztani magának az #1-es mezt. Ezt hamar meg is hálálta, hiszen a 2013-as év legjobb újonca volt a SEC-en (Southeastern Conference) belül, ami egy WR-hez képest elég kiemelkedő teljesítmény és elismerés. A 2014-es szezonja nem éppen a legszerencsésebbre sikerült, hiszen az idény közben egy kontakt után eltört a bokája, és kénytelen volt kiülni az összes hátralévő meccsét. Visszatérésében azonban nem volt sok kivetnivaló, 2015-ben 82 elkapásból 1153 yardot és 11 TD-t rajzolt fel a statisztikai lapokra, és az ország egyik, az Ole Miss Rebels csapatának pedig legdominánsabb elkapójává nőtte ki magát.
Játékának egyik legalapvetőbb, legdominánsabb eleme a fizikális, agresszív futball. Ez leginkább a termetéből fakad, hiszen 6’2-es (188 cm) magasságához hozzávetőleg 220 font (~100 kg) párosul, ami igen figyelemreméltó alkat, az NFL-ben prototípus elkapónak számít ezzel a testfelépítéssel. Ezt a testi adottságát szinte minden playbe beleviszi, hiszen kevés olyan cornerback található akár college-ban, akár a profik között, aki ilyen téren fel tudja vele venni a versenyt, és helyzetelőnyt tud kovácsolni a felépítéséből. Ennek megfelelően ritkán lehet őt jammel megverni a játék indítása után. Ha az alkatához szeretnénk hasonmást keresni a profik közül, egyértelműen Dez Bryantet kell elsőként említeni, aki szinte ugyanilyen testalkattal rendelkezik.
A nagyobb testalkata ellenére kirobbanóan jó a snap utáni első pár lépése, ami gyors játékoknál egyből jobb helyzetbe hozza őt védőinél. Azonban, mégse ez, ami a leginkább figyelemreméltó, hanem az, ahogy képes a szoros emberfogásnál is hatékony lenni, és a defensive backkel a hátán/nyakán megküzdeni a labdáért.
A fenti gifből látható, hogy szinte verhetetlen azokban a helyzetekben, amikor a labdát feldobják rá, és egy az egyben kell megverni a rá jutó védőt, akár védőket. Ez konzisztensen tudja végezni, köszönhetően a hosszú karjainak és annak, ahogy képes a csípőjét mozgatni, illetve a testét pozícionálni az elkapás előtt.
Talán a legnagyobb erénye, hogy a kétes kimenetelű, „50-50” párharcoknál kellően magasra és agresszívan megy fel a labdáért, támadja meg és húzza le azt. Ebbe a képességébe egy NFL edző vagy koordinátor könnyen beleszerelmesedhet, hiszen ha a vörös zónához vagy a közelébe kerül az offense, ahol már kevés hely marad az elkapáshoz, akkor meg fogja tudni oldani a hasonló feladatokat.
Látható az is, hogy nem ijed meg, ha konkrétan az egyik védő a nyakán lóg, a másik pedig oldalról érkezik, hogy egy nagyobb ütéssel megakadályozza az elkapást. Kiválóan tudja elkapni a labdát a válla fölött, amit nem sok egyetemi elkapó mondhat el, mert nagy koncentráció, kiemelkedő labdaérzék és ügyes, „könnyed” kezek kellenek hozzá. A keze méretéhez hozzátartozik, hogy nem kifejezetten mondható nagynak, nagyjából 24 cm-es araszával „csak” a középmezőnybe tartozik, ennek ellenére elég jól tudja használni őket, a highlightokba illő, akár egykezes elkapások sem okoznak nehézséget neki.
Robosztus alkatának köszönhetően, nagyon nehéz rajta tackle-t csinálni, a felsőtesténél fogva szinte lehetetlen, de a lábát támadva is igen nagy kihívást jelent ez a védőknek. Nem egy olyan meccse volt, ahol akár több elvétett szerelést is sikerült kikényszerítenie, a Memphis elleni mérkőzésen 14(!) elkapása után 7(!!) missed tackle-t harcolt ki.
Pont ezért, screen passzoknál jól lehet őt játékba hozni, miután megkaparintotta a labdát – és megfelelően blokkolnak a társak előtte –, sok yardot képes az elkapás után összeszorgoskodni. Ebben a tulajdonságában némileg hasonlít Demariyus Thomasra. Hozzá kell tenni, hogy sérülését is egy ilyen játék közben szedte össze 2014-ben, az Auburn Tigers ellen.
Pozitívumként hozható még fel mellette, hogy nem csak elkapásban, hanem blokkolásban is hasznos tagja tud lenni a támadó alakulatnak. Szintén az alkatából fakadóan könnyen meg tudja blokkolni a nála kisebb termetű DB-ket, ezzel segítve a futók munkáját. Bár nem kiemelkedően jó játékának ez az aspektusa, és lenne mit csiszolni még rajta, de megfelelően látja el ezt a feladatot is.
Számtalan erénye mellet, azért akad neki is olyan hiányossága, amin van még mit csiszolni, sőt. A legelső és legvitatottabb téma: a sebessége. 40 yardos sprintet csak a saját Pro Day-én teljesített, amit nagy várakozások előztek meg, ennek megfelelően szépen be is sült a maga 4,63-as (nem hivatalos) idejével. Ez finoman szólva sem egy villámidő, az atletikusabb linebackerek is kenterbe verik, nemhogy egy CB, aki 3 tizedmásodperccel is képes jobb időt repeszteni. Óriási kérdőjeleket von ezzel maga után, hiszen a profik között ritka a lomha defensive back, akitől egy ilyen idővel el lehessen szakadni.
Az egyetemi pályafutása során is rendre meggyűlt a baja a sebességből fakadó előnyszerzéssel, gyakorlatilag hosszú távon sose volt képes elszakadni őrzőjétől. Ezt az magyarázza, hogy ugyan rövid távú (5-10 yardos) sebessége elég jó, de nem tud sprintelés közben váltani, és tovább növelni a sebességét. Ez az Ole Miss alapvetően limitált támadógépezetének egyik legnagyobb hátránya volt, hiszen szinte minden játékban ő volt a QB első „olvasása”, és ha nem tudta szabaddá játszani magát, akkor jöttek az improvizálások, rossz döntések és sackek is.
Annak ellenére, hogy átlagon felüli a bravúros elkapásainak az aránya, gyakran ejt el könnyű, elkapható labdákat. Koncentrációja olykor lankad, ami jobb esetben „csak” droppal, rosszabb esetben interceptionnel is járt. Ez többször volt észrevehető, amikor a csapata már nem volt meccsben, több labdát ejtett el, illetve az útvonalai „lustábbak”, pontatlanabbak lettek, nem vette már komolyan a játékot, és ezt a profik között nem engedheti meg magának.
Szintén nem fog sem neki, sem csapata előnyére válni, ha megtartja azt az agresszív blokkolási stílust, amit egyes meccseken tanúsított. Egyfelől jó, hogy keményen blokkol és nem engedi, hogy a DB legyűrje őt, de sokszor már a szükségtelen durvaság határát súrolta, amit a LoS-en vagy a pálya mélyebb részein művelt. Ez a profik között sárga zászlókkal fogja megbosszulni önmagát, amiért valószínűleg kevés edző fogja megdicsérni.
A korábban említett Ole Miss offense-ben betöltött szerepköre is red flagként jelenik meg az őt bírálók fejében. Jogos is, hiszen nem futtattak vele sokféle route-ot, így az útvonalfát is meg kell majd tanulnia, ha sikeresen akar átállni a profi támadórendszerekre és mindenhol használható, igazi első számú elkapó szeretne lenni.
Treadwellt az elmúlt egyetemi idény alatt nagyon sokan kiáltották ki az ország legtehetségesebb, legjobb elkapójának, de ahogy az lenni szokott, a később filmezések, értékelések és erőfelmérők után az ő értéke is zuhant. Szerintem az vitathatatlan, hogy a három legjobb elkapó prospect között van, én csak Josh Doctson tudnám vele egy lapon emlegetni. Úgy gondolom, hogy nem szabad leírni őt a SPARQ listán mutatott adatai alapján, sokkal inkább a játékban nyújtott teljesítményére kellene koncentrálni. Gyenge irányító és kőkemény védelmek ellenére is képes volt kiválóan játszani, amit a számok nem mindig árulnak el, hiába szerzett 11 hatpontost.
A 2016-os NFL Drafton egyértelmű első körös tehetségként kell számon tartani, ahol nem kizárt, hogy már a 12. választással a New Orleans Saints le fog csapni rá, de én elképzelhetetlennek tartom, hogy a szintén elkapók szűkében álló, Cincinnati Bengalsnál (1/24) tovább csússzon. Ha profi játékost kell hozni összehasonlításként, akkor talán leginkább a korábban emlegetett Dez Bryantre hajaz, de akár fel lehet fedezni benne némi Alshon Jefferys vagy Allen Robinsonos vonásokat is. Mindenesetre, a profik között fontos lesz számára, hogy karrierje korai szakaszát egy olyan csapatban töltse, ahol a támadófelfogás a passzorientáltságot, a labdák szétosztását, a pálya széthúzását favorizálja, és az ellentétes oldalán legyen egy hozzá hasonlóan tehetséges másik célpont.
(A képekért és videókért köszönet a gifscouting.com, a profootballfocus.com és a sbnation.com oldalaknak)
[/ppp_patron_only]
csiszolatlan Anquan Boldin