Rengeteg szemszög alapján lehet megítélni egy FA tevékenységet. Nálam a Cardinals a lehető legtöbbet hozta ki abból, ami a rendelkezésére állt, erősödtek, náluk egyértelműen a Super Bowl a cél. A Bears viszont az a csapat, amelyik önmagához képest a legtöbbet erősödött, mindezt többé-kevésbé remek szerződésekkel.
Egyre jobb lesz a védelem
Hat játékos igazoltak újra vagy éppen le a védelembe, belőlük négyen kezdők lesznek:
Danny Trevathan, ILB – 4 év, 24,5 millió
Jerrell Freeman, ILB – 3 év, 12 millió
Tracy Porter, CB – 3 év, 12 millió
Akiem Hicks, DE – 2 év, 10 millió
Sherrick McManis, CB – 2 év, 2,8 millió
Mitch Unrein, DT – 2 év, 2,2 millió dollár
A Super Bowl győztes Trevathan és a zseniálisan játszó Freeman pofátlanul alacsony árért érkezett. Mindkét játékos kiváló a futás ellen és coverage-ben is, a liga top5-ös belső védőpárosát fogják alkotni. Ehhez képest ketten együtt keresnek annyit, mint Bobby Wagner, mikor egyenként közel olyan kaliberek. (A+++)
Porter a szezon elején jó volt, aztán szépen leküzdette magát. De az eredeti híresztelésekkel ellentétben nem 16, hanem csak 12 milliót fog keresni, mindössze 4 millió garantálttal. Nem volt igazán más a helyére, ismeri már a rendszert, mindössze a 39. legnagyobb corner szerződést kapta, ami még a vállalható kategória. Hicks a 16. legnagyobb 3-4-es DE szerződést kapta, ami ár/érték arányban teljesen jó, ráadásul az egyik legnagyobb hiányposztra érkezett. McManis és Inrein rotációs emberek lesznek, annak megfelelő fizetéssel. (A)
Alakul a támadófal is
A csapat és szegény Jay Cutler rákfenéje évek óta a támadófal. Ennek érdekében három támadófalember is érkezet a Macikhoz:
Bobby Massie, T – 3 év, 18 millió
Alshon Jeffery, WR – Franchise tag
Zack Miller, TE – 2 év, 5,5 millió
Ted Larsan, G/C – ?
Manuel Ramirez, G/C – 1 év, ? millió dollár
4. körös pick – Martellus Bennett + 6. kör a Patriotsnak
Bobby Massie egy idegesítően inkonzisztens játékos. Egyik playben képes megfogni a defensive endet és a tackle-t, másik playben érintetlenül hagyja elmenni a pass rushert. Viszont futáshoz stabilan jól blokkol, vélhetően úgy is azt fogja erőltetni a Bears. Ted Larsen, ha minden jól megy, nem fog pályával találkozni, Ramireznek pedig illene megszereznie a kezdő center pozíciót. Vélhetően mindketten közel veteránminimumot kapnak majd, főleg Ramirez miatt elég jó ez a csoport (A-).
Jeffery tagelése kötelező volt, a csapat és a liga egyik legjobb elkapója, ha egészséges. Zack Miller is remek döntés, két év alatt keres annyit, mint egy alatt az elcserélt Bennett, ráadásul motiváltabb és jobban is megérti magát Cutlerrel. (A+)
Hiányposztok és összegzés:
A Bears legnagyobb gyengéje jelenleg a két fal. A támadófalba kellene egy tackle, hogy Massie átmozoghasson RT-be, Kyle Long pedig vissza guardnak. A védőfalba pedig Goldman és Hicks mellé kell egy jó defensive end. Szerintem utóbbit fogja preferálni a Bears, így jobb esetben egy Massie-Slauson-Ramirez-Omameh-Long ötös léphetne pályára, de már ez is a jó kategória. Futásblokkolásban mindenképp. A Houston/Young-Freeman-Trevathan-McPhee linebacker sor nálam top5-ös, corner posztra kell az erősítés, safetyre és elkapóra a mélyítés.
A Bears remekül csinálta, amit csinált. Massie és Porter szerződését bőven ellensúlyozza Freeman és Trevathan, hiányposztra igazoltak és remek helyzetből választhatnak a drafton, ahol a BPA alapon vagy a támadófalat, vagy a védőfalat erősíthetik meg. Ha idén még a Vikings és a Packers miatt nem is, de jövőre, ezen az úton tovább haladva, már minimum elvárás lenne a rájátszás. Értékelés: A+
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Tupa ölöm és bódottá!!! #Pace4Prez
A sorsolást nézve egy8-8 v 9-7-es szezon elvárható, illetve hazai pályán ne szopjunk úgy, mint tavaly. Fox konzervatív és beszari stílusával lehetnek majd gondok, ha az utolsó 2-5 percben még szoros az állás, de egyébknt a FO és az edzői stáb is kompetens, a védelem rendbe van szedve, Cutler előtt se lesz olyan világtalan a fal és célppntjai is vannak. Jó lesz ez.
Előbb utóbb igen :) Egyelőre még van hová fejlődni :D
Egyedül azt sajnálom ebben az offseason-ban, hogy nem hoztunk normálid TE-t, illetve olyan veterán WR-ek voltak, mint Colston, R. White, A. Johnson, akiket 1-1 évre ki lehetetr volna próbálni, ehhez képest olyan világtalan nímandok vannak a rosteren, mint Mariani, Wilson vagy Thompson…
Szerintem Mariani elkapóként egyáltalán nem volt szar. Amikor felé ment a labda, az szinte biztos first downt ért. Nyilván nem egy Jeffery, de ha minden jól megy, nem is kell sokat a pályán lennie.
Én csak annyit kérek az edzőktől, hogy ne ő hordja vissza a bogyókat. Abban (szigorúan szerintem) nagyon gyenge. (vagy csak Devin Hester után tűnik mindenki annak?:))
Akkor már inkább az újfiú, Omar Bolden legyen a visszahordó, hátha véletlenül jó lesz:)
egyik veteránnal se jártatok volna jól :D
Fene tudja, 1 évre minimálpénzért egy próbát megért volna mindegyik.