Rengeteg erősítés érkezett New Yorkba a holtszezon során, így minden Giants drukker egy fokkal felszabadultabban várhatta a 2016-os NFL Draftot, ahol szinte tényleg csak a maroknyi hiányposztra és a mélyítésre kellett koncentrálni. A támadófal mellett leginkább a védelembe kellett az erősítés, melyet sikerült is valamilyen szinten megoldani, és azért érkezett nem egy luxus pick is a támadók közé. És hogy mi a közös bennük? Mindannyian sztárok a maguk módján.
1/10 Eli Apple, CB, Ohio State
Amekkora megdöbbenéssel fogadtuk ezt a választást, most – kis túlzással – körülbelül ugyanakkora a megelégedettségem Jerry Reese döntésével. Nagyjából bárkit el tudtam volna képzelni ezen a helyen a Giantshez, csak Apple-t nem. Nem ő volt a legjobb elérhető corner, sőt még csak nem is igazán illik az Óriások védelmi sémájába, de vitathatatlanul egy nagyon jó képességű védőről beszélünk. Ott van a csapatban DRC (Doesn’t Really Care) és a frissen, egy talicska pénzért igazolt Jenkins, de mögöttük nem nagyon van elfogadható mélység, így indokolt volt a CB-pick, ha nickel formációban nem valamelyik safetyre akarják bízni a slot elkapót. Ha átállnak egy sokkal inkább emberezős védelmi felfogásra, akkor Apple nagyon jól fog tudni teljesíteni, viszont ha inkább maradnak a zónázásnál, akkor bajban lesz Eli (nem Manning, ő Elisha), mert hasonló feladatot nem nagyon kellett ellátnia korábban. Összességében, a draft hajnalán egy gyenge C-re értékeltem volna ezt a húzást, most inkább hajlok egy erős B felé.
2/40 Sterling Shepard, WR, Oklahoma
Azt gondolom, hogy ez a húzás vitte a prímet a Giants egész draftján, gyakorlatilag egy első körös tehetséget kaptak meg a második eleje tájékán. Ha mindez még nem lenne elég, Shepard tökéletesen illeszthető be a támadó rendszerbe, oda, ahova Ruben Randle képtelen volt beleszokni. Hasonlóan OBJ-hoz, Shepard is úgy jött ki az egyetemről, hogy valamennyi útvonalat képes megfutni, ami nem kis erény egy újonc elkapónál. Sokan gondolják, hogy csak a slotra van limitálódva, de szerintem hamar rá fog cáfolni erre az állításra, mert igenis a szélen se érzi kényelmetlenül magát. Mindezek ellenére, sokat fogják a pálya közepén használni, hiszen ott árthat a legtöbbet. Én azt sem zárnám ki, ha egy 80-90 labdát begyűjtene a szezon során, és az ORoY-díj egyik titkos várományosaként tartom őt számon.
3/71 Darian Thompson, S, Boise State
Egy újabb parádés húzásnak tartom Thompson kiválasztását, hiszen az egyik legjobb safety a classban, aki nem ért meg egy első kört, viszont egy másodikat bőven, és így, hogy lecsúszott a harmadikba, nagyon jó értéken érkezett. Ebben a Giants védelemben első napos kezdőnek kell lennie Landon Collins mellett. Óriási vezéregyéniségről beszélünk, aki kellőképp tudja tüzelni a társait, hatalmas versenyszellem lakozik benne, és ez nagyon hiányzik a kékek védelméből. A Broncos védelmének vezére volt, rengeteg labdát kapott le a levegőből, és nagyon jól tudott futás ellen is fellépni és hatalmasat ütni a labdás emberre. Legnagyobb hibája, hogy sokat improvizál, és ennek köszönhetően sok nagy játékot csináltak róla. Többször választott rossz szöget a labdás ember támadásánál, és arra is volt példa, hogy nagyobb hátrányban teljesen elvesztette a koncentrációját, hibát hibára halmozott. A gyengeségei ellenére úgy gondolom, hogy hasznos tagja lesz ennek a védelemnek, főleg úgy, hogy a védőfal is brutális, mely sokat segíthet a secondary tagjainak munkájában.
4/109 B.J. Goodson, LB, Clemson
A Big Blue folytatta a nevesebb egyetemek tehetségeinek kiválasztását, így érkezett meg Goodson is, aki a Clemson Tigers tackle-gyárosa volt a tavalyi szezon során. Ha van lyukas pozíció, akkor az a linebacker, ahol nem nagyon van kezdő kaliberű játékos a rosteren, így bőven elkélt az erősítés. egy brutálisan erős, fizikális védőről beszélünk, aki futás ellen könnyen le tud válni a blokkokról és egyből támadni tudja a labdás embert. Tökéletesen illik a 4-3 MLB szerepkörbe, ahol azonnal kezdő is lehet. Hátránya, hogy csupán egy évig volt kezdő, és atletikus képességei némileg limitáltak, így a 3rd down szituációknál azért bőven bajban lehet. Fejlődnie kell, hogy ténylegesen minőségi kezdőjátékos legyen, de minden adott, hogy egy középső körös meglepetés játékos legyen 2016-ban.
5/149 Paul Perkins, RB, UCLA
Eddig is dúskált a csapat a kiváló választásokban, és Perkins draftolásával is csak még egy strigulát húzhatunk ebbe a sorba. Nem egy hatalmas termetű futó, sőt inkább a kisebbek közé tartozik, de játékát látva ez nem nagyon mutatkozik meg negatívumként. Én egy mini Shady McCoyt vizionálok benne, aki egy ilyen tökéletes sideline-to-sideline running back. Nagyon veszélyes a szabad területeken a labdával a kezében, szinte lehetetlen rajta megcsinálni a szerelést. Nagyon hasznos játékos lehet a backfieldről kimozogva, talán még Vereennél is veszélyesebb játékos a játék ezen elemében. Mivel elég kis termete van, ezért inkább limitált szerepkör szabható rá, hiszen a blitz ellen bajban lehet, és nem igazán fog tudni az NFL-kaliberű védőfalak között lubickolni, ha belső futást hívnak rá. A végső keretben garantált helye van, és egy újabb dimenziót nyithat az amúgy sem gyenge Giants támadósorban.
6/184 Jerrell Adams, TE, South Carolina
Reese és csapata végig a biztosra ment, nagy neveket húztak ki a nagyobb egyetemekről. Ezt a sort Adams se szakította meg. Nem gondolnám, hogy mondjuk a TE poszt nagyobb need, mint bármelyik pozíció a támadófalban, de ebben a szituációban inkább lehet jó képességű tight endet húzni, mint minőségi mélyítést a falba (azt korábban lehetett/kellett volna megoldani). Adams blokkolásban kifejezetten jó, és elkapásban is tud jeleskedni, valamint igen gyorsnak is számít ezen a poszton. Gyorsasága ellenére nem kifejezetten atletikus és a labdát sem mindig tudja konzisztensen elkapni, de a hatodik körben kiváló értéket képvisel. Nem gondolom, hogy Larry Donnell hosszú távon a csapatnál fog maradni, viszont a Will Tye-Jerrell Adams duó hosszú évekig segítheti a Giants passzjátékát.
Nem sok csapatnak sikerült annyira jól az idei játékosbörze, mint a New York Giantsnek, akik mind a hat választásukat egy, már magasabb szinten is bizonyított játékosba fektették. Az első kör vitatott választását leszámítva nagyon jó értéken érkeztek kiváló tehetségű játékosok, akik rendre új színt vihetnek a csapatba és közelebb vihetik a kékeket a csoportgyőzelemhez és playoff szerepléshez. Egyetlen furcsaságot lehet csak észrevenni, hogy nem hoztak senkit a támadófalba, de ettől függetlenül is kiválóan munkálkodott a Giants front office, megérdemlik a gratulációt.
Értékelés: A
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nálam már csak Apple anyukájának megnyilvánulásai miatt is B-re kuszott az az értékelés :D
Menjünk sorban: Apple, itt is írjátok, zónázni nem tud jelenleg egyáltalán, ellenben emberezni oké lesz. Ez igaz is, de azért erősen repkedtek rá college szinten is zászlók (pedig Buckeyes ugye azért kapott elmúlt 2 évben bírói hátszelet kétes helyzetekben, ha úgy volt), meg annyi lecsúszott szerelése van open field esetében, ami nem jó jel. Oké, fiatal, nagyon nagy upside, csak… Illetve szerintem New Yorkban média előtt nem szerencsés, hogy valaki diehard Eagles fan volt, de oké, nálam is B- ra jó ez a pick, bár mondjuk Tunsil elérhetőségére gondolva, vagy akár Hargreavesre, lehet C+ lesz csak nálam.
Sheparddal egyetértünk, nagyon jó választás, maximum mérete lehet picit gond, slotba tökéletes, szerintem szélen erősebb cornerek megeszik, vonalon túlra rakják. Mondjuk nagyon okos, erre mehet A értékelés. Thompson is A értékelés itt, a rontott szereléseit kell kiküszöbölni, jó fogás ő is, erre a napra repül az A.
Goodson szerintem oltári reach, akármennyire need a LB itt. Egyrészt, adott egy jó fal, secondaryt már mélyítették, vihettek volna támadó falembert is, helyette kicsit luxus egy olyan játékosra elszórni a 3. napon egy korai picket, aki 2 körrel később is várhatólag bent lett volna és erősen meglepődnék, ha akár idén, akár jövőre valid opció lenne egy sérülésmentes Giants védelemben, mint kezdő MLB.
Perkins cserébe nagyon rendben van, akár stealnek is mondhatjuk, tökéletes kiegészítő ember lehet sok-sok éven át.
Ha Perkins steal, akkor Adams is, aki akar blokkolni és kellően gyors, de az biztos, izmot pakolni kell még rá, magassága nagyon jó a posztjához.
Összességében nálam maximum B-s a draft, sem Apple, sem Goodson nem jön át ingerküszöbömön, meg az OL elfejtése sem.
Apple választása tényleg hatalmas WTF volt, amikor mindenki Tunsil-t, meg VHIII várta. Viszont utólag belegondolva jócskán mérséklődik ez a WTF megítélés.
Tunsil kiesett, mert a Giants nem húz problémás emberkét, pláne nem ekkora felhajtás közepette. Apple tehetséges, és még iszonyúan fiatal a maga 20 évével. 3. számú CB-nek tökéletes lesz, bőven kap időt beletanulni az új rendszerbe. Ahogy te is írtad, elég izmos lett a D-fal, Spangli rendszerében pedig menni fog a nyomás az irányítókra, így a sec kicsit szabadabban játszhat. Ez nagyon ülhet majd Apple-nek, aki szerintem emberezni is fog, a tavalyi légvédelmi bukta után kell a változtatás a felfogásban is.
Ami még egy kicsit újraértékeli ezt a pick-et az két tény. Az egyik, hogy Hargraves bent volt, mégsem őt vittük. Ehhez hozzájön az, hogy az előlünk lecserélő Tampa nagyon akarta őt, mégis bevállalták a mögénk mozgást. Ergo valószínűleg ők is tudták, hogy a Giants semmiképp nem viszi ki VHIII-t. Az elsődleges indok a fizikalitás lehetett, de a lényeg, hogy Reese-ék döntöttek így, nem csak kivitték előlük a legjobbat és maradt a “selejt”. Ha ők így döntöttek annak biztos logikus oka volt.
A másik tény, hogy a Miami kivitte volna Eli-t a 13.-on ha még bent lett volna, szóval lecserélni sem lehetett volna különösebben, arról nem is beszélve, hogy így már mindjárt nem is akkora reach Apple.
B-
A második napos Shepard – Thompson pároshoz nem fűznék hozzá különösebben semmit. Need-re jött, két nagyon is minőségi ember, elég steal szagú mind2 választás. Első napos kezdők lesznek, Shepard-höz pedig külön annyit, hogy OBJ sem az a tipikus prototípus WR, mégis ott tart ahol. Sterling pedig nem sokkal marad el tőle, sőt veri is néhány mutatóban. Ha összejön Cruz visszatérése is valami csoda folytán, akkor ez egy epic elkapóhármas lehet.
A+
Az utolsó napon nehéz kezdő embert találni. Ehhez képest ez a nap a Giants-nek elég jól sikerült. A 3 érkezőből 1 kezdő lesz, 2 pedig esélyes lesz a kezdő pozícióra. Goodson nem egy hatalmas név, de az a cél, hogy a védelem futás ellen beton legyen, ezzel is lehetne koncentrálni a secondary-re. B.J. ehhez nagyon is passzol, ezzel az LB állománnyal pedig kezdő is lesz.
Perkins már most a legjobb futó a roster-en, ezt nem túlzás kijelenteni. Jennings pass protection-ben jó, Vereen elkapásban, így kellett egy olyan is, aki futásban lesz jó, különösen oldal irányban. Perkins tökéletes választás erre.
Adams megbízható elkapó, és igazi red zone célpont, ami kellett is az alacsony WR-ek mellé. E mellé pedig erőssége a futás segítése, erre pedig nagy szükség is lesz.
A
A támadófalban maradt 1 lyuk és ennyi. A többi poszton megvan a csapat, max deph kell, és egy Boykin féle CB, de összességében kész a csapat. Reese-ék nagyon bíznak a támadófalban, hogy nem hoztak senkit, de végül is van rá okuk. Tavaly sem volt komoly gond a fallal, amit kellett azt elvégezték. Futáshoz nem a legjobbak, de Manning-el erre nincs is komoly szükség, egy pass heavy offense-ben. Kellene a mélység, de vannak biztató arcok, ez legyen a legkevesebb. Kíváncsian várom a szezont, a védelmet sikerült rendbe tenni, a támadósor pedig tovább erősödött. Nem elvárás a csoportgyőzelem, de van rá esély, egy irányító gondos Eagles-el, egy elég bajos védelemmel, és üveg Romo-val kezdő Dallass-al, és a tavalyi meglepi után kicsit kipukkadó Skins-el.
a Spangli rendszer mit takar pontosan? tavaly a liga történelmének harmadik legtöbb yardot engedő védelme voltak és ugyan a játékosállomány sem volt erős, ennyire nem is volt gyenge.
Egyébként sokat erősödtetek, én nem tudnék semmit jósolni idén az NFC Eastre. (ha én írom a kinek mennyire keményt akkor feltehetőleg minden csapatnak 3-3 győzelmet mondok csoporton belül :D )
Spagnuolo rendszere a védőfalon áll v. bukik. A nagy nyomáson van a hangsúly, az irányító terrorizálásán, így levéve a nyomást a secondary-ról. Ehhez tavaly nagyon sok minden hiányzott. JPP kinyírta magát fél évre, majd csak bunkóval játszhatott. Nélküle Ayers kevés volt mint mackósajtban a brummogás, ő is csak JPP visszatérésével tudott feljavulni. Hankins év közepén kidőlt, így nem is maradt komoly DT sem. Így is a futás ellen volt jobb a csapat, és a sec nyelt be sokat.
Idénre Spangli kap egy nagyon erős falat, Vernon – Hankins – Harrison – JPP. Hatalmas minőségbeli előrelépés pláne úgy, hogy JPP végre újra használhatja majd a mancsát, és az, hogy milyen olcsón maradt mutatja is, hogy mennyire elszántan akar bizonyítani.
A secondary.be érkezett egy J.Jenkins, aki nem csak minőségi előrelépés, hanem jóval kevesebbet is sérült, mint Amu. Ide jött még Apple első körben, Thompson cover safty-nek (ami nem volt) és még egy-két ember.
Ennél csak sokkal jobb lehet jövőre, és az amúgy is top10 támadógépezet mögött, bőven lesz esély a csoportgyőzelemre.
addig oké h sokkal jobbak lesztek, mert sokkal jobb az állomány, de nekem Spagnoulo kvalitásaival kapcsolatban vannak aggályaim inkább :)
Hát SB nyert vele a csapat, így szerintem a kvalitásaira nem lehet panasz. Pláne, hogy akkor sem volt annyira veretes az a védelem, de volt egy erős védőfal. Tavaly a keret minősége és a sok sérülés miatt volt annyira gyenge a védelem. Egy ilyen szezon után még Coughlin-t is kitette a csapat, így nem lett volna nagy cucc kirúgni Spanglit is. De nem tették, így szerintem ott is erre a megállapításra jutottak. Most mindent megkapott amire szüksége lesz.
Teljesen jó az okfejtés, de a Goodson helyett O line is nagyon beleférne… Ha az Eli dolgot meg is próbáljuk megmagyarázni valahogy, ahhoz hogy A legyen kellett volna oda valaki a 4. Körben szerintem a falba. De ha azóta hozták volna a falba a kivágott medvét akkor is másként látná az ember, de még csak meg se próbáltuk, és ez az aggasztó.
Szerintem ez pont, hogy biztató. Ha annyira kétségbeesetten keresnénk falembert, mint ahogy azt sokan szeretnék, akkor az tényleg azt jelezné, hogy nagy a baj. (lásd Lions) De ahogy írtad is, be sem próbálkoztunk Slauson-nál. Nem jött FA-ról sem senki (csak rotációba), és a darft-ról sem.
Igazából, ez pont, hogy reménykeltő, mert ezek szerint Reese-ék az új főedző (ex offense koordinátor) Mcadoo, aki azért tudja mi a helyzet az O-line-al, úgy gondolják, hogy a tavaly sem borzasztó fal, idén jobb lehet. Ott van pl.: Bobby Hart, akiről mindenki úgy beszél NewYork-ban, hogy tuti kezdő lesz idén.
Jó lesz ez :) (és persze még messze van a szezon kezdet, bőven lehet még érkező bárhova)
Azért ne beszéljünk úgy a Giants faláról, mintha jó lenne :D a támadó séma elrejti a gyors passzokkal. Ami egyébként nem feltétlen hátrány és lehet ezért sem kerestek embert mert nálatok nem olyan fontos.
Inkább a célnak megfelelő. De a lényeg az, hogy nagyon bízhatnak a jelenlegi keretben Reese-ék, hogy meg sem próbáltak erősíteni oda. Pedig esélyük bőven lett volna rá.
…én azért aggódom mert semmi mélység nincs konkrétan, és nem elég hogy újház meg a lesérülni legalább képtelen Jerry egyáltalán rosteren van, de bármilyen sérülés bekövetkeztével összeomlik az egész légvár azonnal, és akkor szart se értek az idei erősítéseink, mert Eli többet lesz a földön mint idáig bármikor vénségére.,Ideje sem lesz passzolni hiába lesz elkapó corps előtte. Az pedig hogy tavaly milyen jó volt a pass protection az max statisztikailag lehet igaz, mert a gyakorlatban OBJ ha elkapta volt pass játék, ha nem tudták felé dobni 1 nyomorult 1.down is lehetetlen küldetés volt a számukra, mivel a fal alkalmatlan volt futásblokkolásra konkrétan, beleértve a jónak tartott báloldalunkat is. Szóval egy sérülés vagy a lukas fal max arra lesz jó, hogy a kapkodás elkezdődjön majd. Viszont az biztos, hogy Reese nem éli túl ha a fal miatt megy el a szezon, mindegy hogy sérülés vagy bármi is lesz az ok, neki nincs már több dobása, mert idén még elvitették az öreggel a balhét helyette, de sajtó a szakma a szurkolók nagy része is tudja arrafelé ki a felelős az utóbbi 4 évért…Ezért vlsz hogy fog még kukázni pár nevet,.. vlsz. :)