A PFF összerakott egy tízes listát arról, hogy melyek a megállíthatatlan képességek és mozdulatok az NFL-ben. Nem véletlenül a liga legjobb játékosai kerültek a top10-be – akik a mi top50-es listánkon is elég magas helyen fognak szerepelni -, hiszen olyan dolgokra képesek, amikre más nem igazán.
1. JJ Watt swim move-ja
Nem gondolom, hogy különösebb magyarázatra szorulna, Justin James elképesztő hatékonysággal húzza át magát a támadófal kvázi bármely tagján, kvázi bármelyik napon. Az elképesztő méretei mellett szükség van az agilitására is, hiszen e nélkül nem lehetne így kivitelezni ezt a passzsiettető technikát.
2. Antonio Brown útvonalai
Senki sem tudja úgy üresre játszani magát, mint Antonio Brown. Folyamatosan szabadon van, ezért is vezette a ligát elkapásokban az utóbbi két évben.
3. Luke Kuechly olvasási képessége
Kuechlyt egyszerűen nem lehet átverni. Elképesztően gyorsan dolgoz fel minden információt a pályán és egyszerűen nincs olyan play, ahol rosszul olvasná a játékot. Persze teljesen elit játékossá emellett az atletikussága teszi.
4. Rob Gronkowski elkapási sugara
Kevesen vannak, akik nem emlékeznek erre a jelenetre. Még Tom Brady sem hitte el, hogy a pontatlan passzát Gronk le tudta húzni, pedig ő azért látott egyet s mást a futball pályán. És ezt Gronk nap mint nap megcsinálja.
5. Von Miller spin move-ja
Nem lenne Vonn Millerből ilyen remek pass rusher, ha csak a sebességét tudná használni. Arra felkészülnek a tackle-ök és úgy helyezkednek, hogy ne érhessen oda az irányítóhoz. Ezért kell egy counter move, ami átveri a támadófalembert és az eredeti irány helyett máshová mozog. Miller pedig tökéletesítette a spin move-ot, ami nem egyszerű dolog, hiszen sebesség, erő és egyensúly is szükséges hozzá.
6. Richard Sherman press coverage-e
Egyre többen próbálják másolni, amit Sherman tud, ám egyik fizikális corner sem tudja annyira kizökkenteni a line of scrimmage-en az elkapóját és utána is tökéletesen lekövetni, mint ő. Ezért ő továbbra is a liga (egyik) legjobb CB-je.
7. Tyron Smith cut blockja
A Cowboys rengeteg outside zone futást hív a jobb oldalra, amikor azzal bízzák meg a bal oldali tackle Smitht, hogy érjen oda defensive tackle-ökre vagy egyenesen linebackerekre és takarítsa el őket az útból. Smith pedig elképesztő atletikusságának és erejének hála ezt tökéletesen teljesíti is.
8. Le’Veon Bell kitámasztása
Bell 20 fontot (körülbelül 9 kiló) fogyott második szezonjára és ez meglátszott a játékán is. Egy papírfecninyi területen is meg tud állni és irányt váltani és ha szabad területen egy az egybe kerül egy védővel, akkor nagy eséllyel könnyedén veri őt át azzal, hogy egyik irányba kitámaszt és egy szempillantással később már 10 yarddal a védő mögött van.
9. Tom Brady gyors döntéshozási képessége
Nem véletlenül volt ennyire hatásos a Patriots támadójátéka még a rengeteg sérült ellenére is. Az ok Tom Brady, aki elképesztő sebességgel méri fel mi történik körülötte és dönti is el, hogy hová passzoljon – rendszerint üresen álló elkapójának. Ráadásul amikor mindenki egészséges volt a szezon első 5 hetében, akkor Brady átlagosan 2,06 másodperc alatt szabadult a labdától, miközben a ligaátlag 2,5 másodperc körül mozog.
10. Linval Joseph ereje
Joesphről rendkívül kevés szó esik a médiában és az átlagnéző talán nem is ismeri a nevét. Ennek persze az is az oka, hogy olyan poszton játszik, ami nem kelt nagy feltűnést, hiszen még csak nem is a pass rusher defensive tackle szerepét tölti be, hanem a nose tackle-ét. Az ereje elképesztő, a combine-on is parádés volt fekvenyomásban hosszú karjai ellenére, most pedig az ellenfél centereit és guardjait nyomja el magától folyamatosan.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Csodálkozom hogy Beckham nincs a listán szerintem Bell vagy Joseph helyére befért volna :)
az talán nem akkora “előny” mint a többi. Mármint persze nagyon jól néz ki meg hasznos is ha két kézzel nem érnél oda, de talán nem akkora versenyt eldöntő dolog.
Hát csak miatta lehetett top 10-es a Giants támadósora.
meg McAdoo gyorspasszos rendszere miatt, ami minimalizálja a borzalmas támadófal szerepét. Ha a Coltséhoz vagy még inkább a Cardinalséhoz hasonló rendszer lenne, akkor nagyon megégtek volna
de ne érts félre, nem akarom én kisebbíteni Beckham képességeit :)
ti mikkel egészítenétek ki ezt a listát? eszetekbe jut még valami valakitől?
russel wilson menekülései, tolbert 1 yd-os futásai vagy nem tudom, ilyesmikre gondolok.
jó cikk amúgy.
hát ugyebár itt kvázi minden posztra (S kivételével) vettek egy játékost (a legjobbat talán), de az irányítóknál lehetne mondani azért Brady mellett párat, karerősség, pályán való látás, zsebben mozgás, zseben kívüli mozgás satöbbi aspektusokban.
Elkapóknál is lehetne például választani egy nagyobb játékost (Julio, Dez, Hopkins pl), akik nem az útvonalak miatt kerülnek a listára, hanem az 50-50 labdák megjátszásában
Neked Brees pontossága jutott eszembe
https://www.youtube.com/watch?v=Y4dr3_O4pMQ
* Nekem :)
Szórakoztató lista, de ilyet lehetne írni még nem keveset. Ha már spin move akkor inkább Freeney. Kuechly játékolvasása semmivel sem jobb mint Mathieué, Fitz elkapási rádiusza (ami mint tudjuk nagyobb mint egy mammut) és biztos keze a maga huszonpár elejtett labdájával karrierje során….és ez még csak egy csapat és nagyon nem is gondolkodtam.
Brees szuperpontosságát én sem tudom hogy tudták kihagyni, különösen a napokban megjelent irányító robotos cikk után.
Peterson futásai amikor 5-6 embert ráz le magáról lazán.
J.Harrison szerelései amikbe még a legvagányabbak is meginganak.
Sehol egy sebesség.
Beckham elkapása, v. Peterson futása ami nekem hiányzik. A két Pats-est soknak érzem. Akkor már v. Brday, v. Gronk, de együtt a kettő azért már sok a top10-be.
Gronkot mondjuk nehéz lenne kivenni szerintem :D
Akkor Brady-t. Az biztos, hogy a top11-ben ott vannak, de azért így párban ezt soknak érzem így a top10-ben. Azért van még 1-2 irányító, és 1-2 elkapó aki szintén elég magas szintet képvisel. Vagy ennyi erővel Brown útvonala sem ér semmit, ha nincs aki odadobja. De ott van, ergo nem számít az irányító, csak az egyén. Márpedig egyénileg azért van még bőven név akinek ott lenne a helye (szerintem). Vagy akkor ők legyenek egyben, úgyis folyton egymással játszanak :D
Akkor inkább a Brady- Gronk- Edelman “kémiát” tenném be egy pontként, ha már sokallod kettejüket.
Főleg hogy stiff arm-ba is talán a liga legjobbja.