A Blogging The Boys által közzétett cikkben látható egy kép, amin a Cowboys idei draft boardja található, amit nézhetőbb formában kielemeztek a bloggerek. Nem ez volt az első eset, 2010-ben és 2013-ban is kiderültek a Cowboys war roomjában készült boardok. A táblázatban zöld színnel jelölték a Cowboys által kiválasztott játékosokat, minden oszlopban föntről lefelé haladva vannak a prioritások, illetve a játékosok neve mellett látható, hogy végül ki hányadik picken kelt el a játékosbörzén.
Ahogy az a drafton is kiderült, Jerry Joneséknak végig Zeke Elliott volt az első számú kiszemeltjük, így nem voltak restek kiválasztani őt. A második körben még két első körre értékelt linebacker is elérhető volt, Smith-t többre értékelték (egyenesen a top5-be), így ki is húzták a második körben, bár kicsit meglepő lépés volt. Ám a harmadik körben felhagytak a BPA húzással, hiába volt még elérhető a második körre taksált CB Fuller és QB Cook, ők Maliek Collins kiválasztása mellett döntöttek.
Összesen 149 játékost tartalmazott a board, és amint a fenti képen látható, csak Darius Jackson volt az, aki nem a 4. körös prospectek közül került ki a hátsó körökben. További érdekesség, hogy az általuk 5. körre értékelt safety, T.J. Green már a második körben elkelt a Colts jóvoltából, míg fordított esetben a pont a Cowboys által kiválasztott, 4. körre értékelt safety, Kavon Frazier egy 6. körös kompenzációs picken került a dallasi csapathoz.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások