Jó lesz a Giants… valószínűleg ezt mantrázza éjjel-nappal a csapat general managere, Jerry Reese, akinek egyre inkább pengeélen táncolt az állása. Emiatt csinált egy elképesztő bevásárlást a játékospiacon, de akkorát, amire még a kis csapatok is csettintenének. Most pedig úgy érzi reménykedik benne, hogy jól költött el több mint 200 millió dollárt:
“A légkör nagyon jó, tele van pozitív energiával. Hoztunk pár karrierje csúcsán lévő játékost az offseasonben, és az utóbbi idővel ellentétben megerősítettük a védelmünket is. Úgy érzem, jó csapatunk van.”
A piacról érkezett Olivier Vernon, Janoris Jenkins és Damon Harrison, valamint újraigazolták Jason Pierre-Pault. A négy játékos szerződésének teljesen garantált tartalma 97 millió dollár, amit mindenképp ki kell fizetni nekik, miközben Jenkins inkább top20-as, mint top10-es corner, Vernonnak egy igazán jó fél éve volt eddig, Harrison pedig pass rushban teljesen elveszett, ami egy 4-3-as defensive tackle-től kevés, még a Jetsben is leginkább kétdownos játékos volt. A Giantsnek pedig úgy lesz jövőre a 7. legkevesebb helye a sapka alatt, hogy JPP szerződése még le is jár.
Amennyiben idén nem jön össze a rájátszás, Jerry Reese jó eséllyel távozni kényszerül majd, miközben az utódjának elég nehéz dolga lesz a keret alakítgatásával. Természetesen ez csak abban az esetben problémás, ha a Gaints nem jut rájátszásba. Jelenleg a fogadóirodák a 8. legjobb NFC-s csapatként tartják őket számon, csoporton belül a másodikok a Cowbosy mögött.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
A Giants drukkerek csak nyerhetnek idén. Hatalmas potenciál van a csapatban, jól sikerült a bevásárlás és a draft is. Ha a csillagok állása is megfelelő lesz, és végre megérjük, hogy nem dől ki év közben a 22 kezdőből 15, akkor simán összejöhet a play-off. A csoport elég gyenge ahhoz, hogy megnyerjük egy minimális pozitív (vagy X-es) mérleggel is.
A Cowboys erősebb, de nagyon szét vannak esve. A fél csapat sérült v. eltiltott, ráadásul Romo sem valószínű, hogy teljes évben egészséges marad. Az Eagles kerete sem rossz, de irányító nélkül nem repülnek majd elég magasan, és bár Bradford nem volt annyira gyenge, de ez az egész QB mizéria inkább betesz majd neki, sem mint erősítse. A Skins nem fog tudni annyira stabil évet hozni mint tavaly év végén, bár még így is ők tűnnek a legnagyobb konkurensnek.
Én egy 9-7-et várok a csapattól, ami reálisnak tűnik. Ha pedig nem jönnek be az új nevek, végre kiadják Reese útját, amivel az elmúlt éveket nézve, szintén elégedettek lehetnek majd a Giants drukkerek, és a keret továbbra is elég potens marad, hogy lehessen vele jövőre is valamit alakítani.
Nekem is az az érzésem, hogy a Giants idén jó lehet. De ha mégsem, akkor viszont elég érdekes lesz a dolog, mert sok pénz nem lesz a sapka alatt.
Nem vagyok teljesen tisztában a Giants dolgaival, de ha Rees egy kvázi Lombardi, akkor meg tudom érteni, amit mondasz :D
Annyira nem vészes, de sokat elárul az eddigi munkájáról az idei (túl)költekezés…