Here come the assholes!

Mert azok vagyunk. Seggfejek. Nem csak Bill Belichick, nem csak Tom Brady, hanem mindannyian, akik a modern kori NFL legmeghatározóbb csapata mellett köteleztük el magunkat. Voltunk már csalók, kémkedők, videózók, szelepesek, ez megint csak egy újabb jelző. Semmi több, csak az irigység legújabb manifesztálódása. Zavart ez minket bármikor? Lehet. Agyonvertünk utána mindenkit? Gond nélkül.

Irigy ránk mindenki, jobban mint bármikor, hiszen ahhoz már hozzászoktak a fanyalgók, hogy minden évben simán megvan az első hetes pihenő és utána nagy valószínűséggel a főcsoport döntő is annak ellenére, hogy vagy az első számú elkapónk vagy futónk vagy éppen a védelmünk legjobbjai közül vágja valaki taccsra magát. De az idei év mindent felülírt, hiszen nincs még egy olyan csapat, amelyik minden idők legjobb irányítójának elvesztéséből is pozitívan jöjjön ki. 3-1-es kezdet után pedig jött Brady és mindenkinek megmutatta, hogy idén sem marad más az ellenfeleknek és szurkolóiknak, csak a gyűlölködés, a pöcsarcú Goodell pedig még mindig fél Bradyland területére lépni. Mindenki tudja az alapszakasz számait és egy ideális világban nem is lenne kérdés, hogy kinek jutna az alapszakasz MVP cím. Mondjuk érdekel is bárkit… van ilyenből egy pár már a vitrinben.

Ami valóban számít, az a rájátszásban nyújtott teljesítmény. Abban pedig nincs nála jobb. Tizenegyedik alkalommal viszi csatába csapatát a Super Bowlért. Egyedül többször jutott el idáig, mint három csapat kivételével az összes többi franchise.

Ezen három közül mondjuk az egyik pont a kisebbségi komplexusokkal rendelkező Steelers. Mondjuk érthető az elmúlt években felgyülemlő frusztráltságuk, hiszen tényleg nagy trauma lehet folyton a Cincinnati mögött végezni a csoportban. Idén kivételesen minden csoport riválist maguk mögé utasítottak, rögtön meg is nőtt az arcuk. De mire?

Az alapszakaszban úgy mentünk át rajtuk, mint húgy a havon. Igen, akkor Landry Jones jött szembe, de látva Big Ben idei formáját, lehet jobban járnának vele, ha ismét a backup irányító kezdene. És ugyan ott van Brown és Bell, de egyikőjük – ismerve Belichick filozófiáját – teljesen ki lesz kapcsolva, egy ember pedig nem tud meccset nyerni a Patriots ellen. Bellt nehezebb limitálni, hiszen elkapásban és futásban is kiválóan teljesít (ezt sajnos meg kell hagyni), viszont ha Brownt sikerül kivenni a játékból egész meccsre, akkor a Steelers passzjátéka teljesen megszűnik. De persze a ligaelit futók megállítása is megy idén a lesajnált védelemnek, nem csak az ellenfél legjobb elkapójának eltüntetése. Idén 7 mérkőzést játszottunk top10-es futók csapatai ellen. Egyikőjük sem érte el a 100 yardot és 1-6-os mérleggel jöttek ki összesen 67 yardos meccsenkénti átlaggal. Nagy nyomást feltehetően nem fogunk tudni helyezni Big Benre, annyira nem jó a pass rushunk, így inkább coverage-ra fektetjük majd a hangsúlyt, rengeteg nickel felállással.

Ellenben a túloldalon hiába veszik ki akár természetes úton, akár mesterségesen a legjobb elkapónkat, amíg Tom Brady irányít, nincs olyan érv, ami miatt a Patriots ellen érdemes lenne fogadni. Brady egyébként is folyamatosan oktatja a Steelerst, amióta a ligában van. Karrierje során 9-2-es mérleget tud felmutatni ellenük (Foxborough-ban 4-0), de ami fontosabb, hogy a Séf bácsi vezette Rozsdás banda ellen mit tud felmutatni. 2007 óta 5-1, 71.2%-os passzpontosság, 314 yard/meccs, 19-0 TD/INT mutató és 127.5-ös passer rating. Ennél jobb számokat egy vezetőedző ellen sem hozott még karrierje során (azok közül, akik ellen legalább háromszor pályára lépett).

A Steelers pass rusháról mindent elmond, hogy egy 38 éves lerobbant traktor a legjobbjuk. Tiszteletre méltó, amit eddig elért pályafutása során, de az már rég rossz, hogyha egy nyugdíjkorhatár közeli játékoson múlik a védelmed játéka. Shazier persze jó, de néha ő is nagyon vakon tud lenni és hiába állt össze a szezon végére a passz elleni védekezése a Steelersnek, a Patriots pedig megmutatta idén, hogy gyakorlatilag minden működik, még ha nem is egyszerre. A vendégek számára jó példa lehetne a Texans védőoldalon bemutatott játéka, azonban nincs egyetlen olyan robbanékony és domináns pass rusherük, mint Clowney vagy Mercilus, így ezt nehezebben tudnák kivitelezni. Illetve mi sem lépünk bele kétszer ugyanabba a folyóba, mindenki eggyel beljebb vált és már ki is van húzva az effajta rushnak a méregfoga.

A támadófal konstans összeállása lehetővé tette, hogy legyen eredményes futójáték még a tackle-ökön belül is és Bradynek már nem kell feltétlen szabadulnia két másodperc alatt a labdától. Sokáig tud a zsebben maradni és egészen meglepő, hogy Gronk kiesésével is működik a mélységi passzjáték, hiszen Hogan tényleg igazi deep targetként funkcionál és Mitchell is hasznos az ilyen játékoknál – már ha egészséges. Továbbá Edelmant is bármikor meg lehet találni hosszú játékoknál is. És persze ott van a rövid passzos játék vagy az elkapóknak vagy a running backeknek és akkor még elő sem kellett venni Bennettet, aki ezekre a játékokra szintén kiváló megoldás lehet.

Egy ilyen diverz támadósort pedig a liga legjobb védelmei sem tudtak megállítani, majd pont Kieth Butler védelme tenné? Fentebb már volt róla szó, hogy mennyire domináns Brady a Pittsburgh ellen, Butler védelmével eddig kétszer találkozott a Gillette-ben, 136.4-es passer ratinget dobált össze és vert meg mindkétszer nagyon. Ez most sem lesz másként.

A Steelerst egy Dolphins és egy TD nélküli győzelem után igen nehéz komolyan venni, még balentin kolléga is próbálkozik ezzel, de inkább csak nevetség tárgyává teszi önmagát.

Az NFC-döntőhöz ITT (Falcons) és ITT (Packers) olvashattok beharangozókat, összegző kiemelt cikkünk, ahol kibeszélő is lesz, pedig ITT található.