Ülünk az autóban és egyszercsak ott magaslik előttünk az ETO Park a gyönyűrű stadionnal és a mellette található edzőpályákkal. Utunk viszont nem ide vezet, hanem nagyjából két percre innen egy eléggé rozoga, lepukkant pályához, ahol a világítás sincs rendesen megoldva. Sajnos ez jól tükrözi a magyarországi amerikai foci viszonyokat, ugyanis itt edz és itt játssza hazai meccseit a Győr Sharks csapata.Ugyan a körülmények mostohák, a játékosok nem bánják és hatalmas odaadással teszik a dolgukat.
A tavalyi év után egy jelentős korszak zárult le a csapatnál Grátz Vilmos főedző távozásával, az új kanadai születésű, de Texasban felnövő edző, John Burleson viszont a játékosok szerint hozott egy cseppet a tengerentúlról és teljesen mások az edzések, mint korábban. Többen is kiemelték, hogy remek hangulatban telnek a tréningek és a Coach nagyon fontosnak tartja a jó csapatszellemet és a jókedvű edzéseket. Becs Péter, a csapat alapembere elmondta, hogy sokkal elszántabbak, motiváltabbak és nem mellesleg jóval keményebb és komolyabb felkészülést végeznek, mint az elmúlt években.
Burleson főedzőben egy nagyon érdekes személyiséget ismerhettünk meg, akinek a hozzáállása teljesen különbözik a megszokott magyar mentalitástól. Ő azt emelte ki, hogy meg kell védeniük ezt a várost, és a játékosai a modern idők gladiátorai. A Római Birodalomban is az volt a helyzet az arénákban, hogy ha második vagy, akkor véged. Ilyen szellemben készülnek tehát Győrben és a főedző filozófiája szerint minden egyes snappel fejlődni kell, így jöhet el majd a várva várt siker.
A Sharks ugyanis 2012 óta nem jutott rájátszásba és tavaly is csak egy győzelem jött össze a csapatnak. Burleson szerint ugyan minden csapat beírta már ellenük képzeletben a duplavét, ezt rosszul teszik és szeretnének meglepetéseket okozni az idei HFL-szezonban. A magyar felmenőkkel is rendelkező Burleson elsődleges célja Győrben, hogy “megváltoztassa a kultúrát” a Sharksnál. Úgy véli, hogy ha van miért, akár több ezren is kijönnének ebbe a rozoga “stadionba” is szurkolni a fiúknak.
A csapat célja – ha már itt tartunk – a rájátszás elérése Becs Péter szerint, ahonnan már “csak” egy lépés a döntő. A játékosok az új főedző mentalitásának is hála elkezdtek hinni magukban és a sikerben is, ez pedig rendkívül fontos a jó szereplés érdekében.
A győriek két helyen erősítették meg import játékosokkal a csapatot, mindketten a támadóoldalra érkeztek. A fürge slot elkapó Andres Fernandez azt emelte ki a Sharksszal kapcsolatban, hogy látja a srácokon, hogy mindenki egyre jobb akar lenni és mindenki imádja ezt a sportot, ez pedig nagyon teszik neki. A csapattársak egyébként a “köszi” szót tanították meg neki először, mivel mindig mindent megköszönt angolul. Ugyan kedvenc magyar étele nevét nem tudta kimondani, rájöttünk, hogy az bizony a székelykáposzta lesz. A szintén új szerzemény Phillip Garcia (irányító és edző egyben) természetesen a gulyást emelte ki, viszont a halászlé és a kocsonya kifejezetten nem tetszett neki, mikor a győriek megkóstoltatták vele.
Fernandez érkeztével az elkapó sor a csapat erőssége lett, a védő oldalon pedig a linebackereket emelte ki Becs Péter, mindkét csapategységet tapasztalt, gyors és kemény játékosok alkotják, amik a HFL szintjén átlag felettivé teszi őket. A védelem gyenge pontja a védőfal lehet, illetve a keret mélysége okozhat problémákat esetleges sérülések esetén. A Sharks emellett teljesen új rendszert használ mindhárom csapatrészben, egy NCAA-s csapat playbookját egyszerűsítették le, ami rengeteg gyakorlást igényel, azonban túl sok idővel már nem rendelkeznek, így ez mindenképp kihívást jelent majd a szezon korai szakaszában.
A Sharks kicsit később kezdi meg a szezont, hiszen csak április 9-én tartják első körös meccsüket a Heroes ellen. A további menetrendben pedig először a Cowbellshez utaznak, majd fogadják az újonc Dunaújvárost, aztán a bajnok Miskolchoz, végül pedig a Wolveshoz utaznak. A Digi Sport a két hazai találkozójukat közvetíti élőben, így aki kíváncsi rájuk, de helyszínen nem tudja megtekinteni a fiúkat, lessen bele a közvetítésekbe. Ezen kívül ajánljuk az Első és 10 című magazinműsort is a Digin, amit kéthetente láthattok majd a csatornán.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15