Pár napja néhány nő jelent meg a New England Patriots edzőközpontjánál, akik Hightowert keresték. Sokan nem is tudták mire vélni, de mint kiderült, a linebacker személyesen hívta meg őket, mivel mindegyikőjük diabéteszes, Hightower pedig talán a legnagyobb nagykövete a betegségnek a ligában.
Hightower édesanyja, nagyanyja és nagynénje is diabéteszes, így személyes okok is fellelhetők a motivációja mellett. Eleinte nem akarta a nyilvánosság elé hozni az akcióit, de édesanyja biztatására immáron arccal együtt vállalja fel a sok beszédet és figyelmet, amit ennek a betegségnek szentel. Mivel első kézből tapasztalhatta ennek a betegségnek a hátulütőit, mindent meg szeretne tenni annak érdekében, hogy ez ne okozzon problémát az embereknek.
Édesanyám az én “Csodanőm”, aki miatt ma a nyilvánosság előtt beszélek a diabéteszről. Bár beteg volt, mégse panaszkodott, és mindent megtett azért, hogy a testvérem és én normális körülmények között nőjünk fel. Az ő akaratereje inspirált engem karrierem során, ami nélkül nem itt tartanék. Eddigi életem során segített nekem, és amióta focista vagyok, igyekszem mindent viszonozni neki. De nem állok meg egyedül nála, szeretném, ha minél több ember élne teljes életet. Nem vagyok az a fajta ember, aki figyelemhiányos, elég csak a hálálkodó arcokra néznem, mindenért kárpótol. A diabétesz ugyanis teljesen felforgathatja egy ember életét, de ha akár egy embernek tudok esélyt adni a normális életre, már megérte a sok éves munka!

Legfrissebb cikkeink
- Visszatérne Hunter Renfrow
- Négy csapattól is 11+ győzelmet várnak Vegasban
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Legutóbbi hozzászólások
- LG on Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként