Pünkösd hétfőn rendezték meg a HFL alapszakaszának utolsó játéknapját, ahol – a többi meccshez hasonlóan – szintén nagy volt a tét. A Cowbells ugyan biztos rájátszás résztvevőként várta a párharcot, viszont számukra nem mindegy, hogy Felsőzsolcára utaznak a Steelershöz, vagy Felsőtárkányba a Heroeshoz. A Gorillaz számára pedig csak a győzelem jelentett továbbjutást, amivel a tegnapi nyertes Budapest Wolvest ütötték volna ki a playoffból. Ezek a körülmények a meccs hangulatára is jó hatással voltak, méltó volt egy zárófordulóhoz.
Gyerekek, én komolyan mondom, hagyjátok az ilyen-olyan divatbemutatókat, ha szép lányokat akartok látni, gyertek HFL meccsekre! Na meg persze ha jó kis sportélményre vagytok kíváncsiak, természetesen. A helyi szpíker szerint 800-an jöttek el a Dunaújváros Stadionba, a sok helyi szurkoló mellett a Cowbells fanatikusok is szép számmal képviselték magukat, így kellő hangzavar volt akkor, ha az ellenfél támadósora volt a pályán.
Első félidő
A Gorillaz az utóbbi két találkozóján nem szerzett támadó pontokat, ez legutóbb a Steelers ellen történt meg, ellenben a védelmük remekül szuperált az idei szezonban. Most a Váry Tamással felálló Cowbells támadósort kellett megfogniuk, és ez úgy tűnt össze is jöhet. Bár a Cowbells offense jó nevekből áll, az első félidőben nem nagyon tudták kihasználni a támadásaikat. Két szép drive-ot is vezettek, de az egyikből punt, a másikból egy fumble lett, utóbbi ráadásul 1st & goal szituációnál.
[quote] Kulcspárharc: Az immár a Cowbellsnél is elkapó poszton szereplő Czirók Márton megkapta a nyakára a HFL egyik legjobb cornerbackjét, az amerikai Victor Allen Williamst, akik nagyszerű párharcokat vívtak az első félidőben, és amivel sikerült 0 elkapáson tartaniuk Czirókot a játékrészben. Cziróknak csak 1-2 alkalommal sikerült elszakadnia vagy lefordulnia az őrzőjéről, de akkor nem kapott labdát. [/quote]
Hogy továbbra se szerezzen támadó pontokat a Gorillaz, arról a vendég defense próbált gondoskodni. Aki még nem látott élőben Cowbells meccset, annak egy játékos miatt mindenképp csak ajánlani tudom: ő Németh Márton, a Cowbells safetyje/linebackere. Németh mindenhol ott volt, sorra hozta a back to back tackle-öket, és már hosszú évek óta meghatározó alakja a ‘bells secondarynek. Természetesen ez nem riasztotta el a Gorillazt, és próbálkoztak becsülettel, főként futásokkal, de egy 21 yardos Mészáros Márton elkapás is összejött, aki ezúttal nem Bachrathy Kornéltól kapta a labdákat, hanem Krasznai Balázstól. A támadás egy mezőnygóllal végződött, a vezetést tehát a hazaiak szerezték meg.
A két csapat közötti különbség a hibák mérete volt (közhelyszótár lvl99), amíg a Gorillaz csak az akciók befejezésénél hibázott, a Cowbells kétszer is eladta a labdát a játékrészben. A másodikat ráadásul kegyetlenül megbüntették a Gorillák, Magyar Csanád készült punthoz a negyed legvégén, de az óra lepörgetése céljából nem azonnal rúgta el a labdát, hanem várt egy kicsit, amivel nem is volt probléma. Ellenben azzal, hogy az előtte lévő fal simán átengedte Mátrai Bencét, azzal nagyon komoly károkat okoztak maguknak. Mátrainak ugyanis sikerült blokkolnia a puntot, ami egyenesen az endzone-ba pattogott, majd ő maga vetődött rá legelőször az árván maradt labdára. TD, az extra pont is sikeres volt, 10-0-lal mentek szünetre a csapatok, minek ide támadó TD, ha így is lehet? Közben a Budapest Wolves játékosai és szurkolói gutaütés tüneteire panaszkodhattak.
Második félidő
A második játékrészt a ‘bells kezdte, és bár lett volna mit rendbe tenni Karim Trabelsi mesternek a fiai fejében, újabb hiba csúszott be. Rögtön a harmadik negyed első drive-jában Cseperkáló Péter a meccs során másodjára vesztette el a labdát, amit Williams össze is szedett. A Cowbells 20 yardosáról kezdhette meg támadását a Gorillaz, ha most nem jön össze az offense TD, akkor soha alapon. Jelentem, megtört a jég: a “Doktor Úr”, Bachrathy Dániel közreműködésével megszerezte újabb hat pontját a Gorillaz, aki egy TE futással vitte be a célterületre a labdát. Az extra pont sikerült, 17-0, egyre közelebb a rájátszás kapuja, volt tehát minek örülnie a hazai szurkolóknak.
Ha eddig nem, akkor ezután már tényleg alapos fejmosást kaphattak a vendégek, hiszen rögtön a bekapott TD után egy hiba nélküli drive-ot vezettek, aminek a jutalma egy TD lett: egy nagyon szép Váry Tamás – Takács Bence 37 yardos passzjátékkal sikerült megszereznie a vendégeknek is az első pontjaikat, ráadásul egyből hatot – és maradt is ennyi, mert az extra pontot sikerült blokkolnia a hazai csapatnak. Kezdett éledezni a Cowbells, de az idő még mindig a Gorillaznak dolgozott, Grátz Vilmos fiai pedig azt csinálták, amit ilyenkor kell: futni, futni, és még többet futni, ami Hegedűs Dániel közreműködésével működött is. Olyannyira működött, hogy mezőnygól távolságig sikerült eljutniuk a negyed végén, ám a kivitelezésbe hiba csúszott, így nem hozott pontot, maradt a 17-6, jöhetett az utolsó negyed.
Ekkor Roják “Madden” Richárd percei következtek, aki úgy szlalomozott az egész meccs során a Gorillaz védői között, mint amikor Maddenben húzod jobbra vagy balra a jobb analogot a joystickon. Az 51 yardos futása során nagyon kellett Richard Chungong mentése a Gorillaz 5 yardosánál, hogy ne legyen belőle TD, ám ezt csak késleltetni tudták, megelőzni nem. Cseperkáló Péter az előző két hibájától fűtve gyalogolt be simán egy futójáték során az endzone-ba, a kétpontos kísérlet viszont nem jött össze. 17-12, még mindig a Gorillaz volt pole pozícióban, ám ekkor a momentum átkerült a vendég oldalra.
[quote] Roják kulcsfontosságú szerepet játszott a Cowbells feltámadásában, nem csak a pontokban, hanem például Váry Tamás játékában is. A Cowbells irányítója az első félidőben 59,3-as passer ratinggel zárt, 13 passzából csak 6 lett pontos, a 13 futóplayből pedig csak 48 yard jött össze. Roják egy futással többet hozott, mint az első félidőbeli yardok összesen, és bár kevesebb futás volt (10), Váry passzjátéka feljavult (7/4, TD, 138,1 passer rating). A dolog pikantériája, hogy az utolsó negyedben, amikor igazán kellett a Cowbellsnek a segítség, akkor 148 yardot hordott ki lábon Roják. [/quote]
Egy szép 30 yardos Krasznai Balázs passzal indult a Gorillaz következő támadása, amit Lamarco Crawford kapott el, ám később hiba csúszott a passzába. A ‘bells 35 yardosáról indított játék során a meccs közben megsérült cornerback, Patrick Ogunji helyét átvevő Demeter Ádám húzta le a Crawfordnak szánt labdát, ezzel egy létfontosságú akciót sikerült megakadályozni, egyben a vezetésért támadhatott a Cowbells. Roják Richárd ismét villantott egy 50 yardos futást, az ebből kialakuló 1st & goalt 3 yardról is ő vállalta el, és be is vitte TD-re. Átvette a vezetést a Cowbells, Váry futásával pedig két ponttal növelték azt, 20-17.
A Cowbells védelme ekkor egy még nagyobb fokozatra kapcsolt, és kiharcoltak egy 3 and outot, a labdabirtoklás fordulását követő Cowbells rohamból pedig kis híján TD lett. A második félidőben már Chungong által őrzött Czirók előtt adódott egy ajtó-ablak TD lehetőség, de szinte a semmiből ott termett a Gorillaz defensive backje (néha elkapója is), és majdnem interception lett a touchdown helyett. Végül mezőnygól kísérlet lett az akcióból, de a rúgás mellé ment, amivel életben tartották a Gorillaz esélyeit: ha az utolsó akcióból mezőnygól lesz, akkor hosszabbítás, ha TD, akkor vár rájuk a playoff, ha nem sikerül pontszerzés, akkor pedig oda a rájátszás.
Krasznai és Crawford volt az utolsó drive két főszereplője: vagy az irányító futott, vagy az amerikai játékosnak passzolta a labdát. Fokozatosan haladtak előre, de az órát is nézniük kellett közben. A Cowbells két sacket is szerzett, amivel sikerült lassítani és hátrébb szorítani a Gorillákat, míg nem elértünk az utolsó, 3&16 játékhoz a Cowbells 46 yardosán. Krasznai passzolta volna el a labdát, de az nem a saját embere keze közé ment, hanem a cowbellses Nagy Kevinébe. Ez volt a meccs utolsó jelenete, a Cowbells tehát egy óriási hajrával behúzta a meccset, a Gorillaz pedig kiesett.
Dunaújváros Gorillaz 17 – 20 Budapest Cowbells
Az alapszakasz zárómérkőzésének pontszerzései
Gorillaz – Cowbells összefoglaló a Digi Sport közvetítéséből
Közzétette: Magyar Amerikai Futball Szövetség – MAFSZ – 2017. június 5., hétfő
A mérkőzés MVP-je: Roják Richárd
Nem hiszem, hogy magyarázatra szorulna a fenti statok alapján ez a kérdés, elképesztően játszott.
[quote] Sajnos nem úszták meg sérülések nélkül a csapatok a meccset, mindkét oldalról kiestek játékosok, három játékosnál viszont úgy tűnt nagy a baj. Előbb Tóth János sérült meg a hazai csapatból, ami után egy nyakmerevítővel a nyakán hagyta el a találkozót, ő Bachrathy Kornél elmondása szerint rendbe fog jönni. Mészáros Mártonnak viszont kiugrott a válla és feltehetőleg műteni kell. A vendég csapatból Patrick Ogunji a bokájára sérült meg, a meccs hátralévő részében nehezen tudott ráállni. Nekik, és minden sérültnek mielőbbi jobbulást kívánunk! [/quote]
Kialakult a rájátszás mezőnye
A helyi szurkolóknál csak a Wolves játékosai és szurkolói izgultak jobban, de a Cowbells győzelem egyben az ő továbbjutásukat is jelentette. A Győr Sharks az 5., a Dunaújváros Gorillaz a 6. helyen zárta a HFL szezont, velük már csak jövőre találkozunk. A két playoff párharc így fog kinézni:
06.24. Miskolc Steelers – Budapest Wolves, Felsőzsolca
06.25. Eger Heroes – Budapest Cowbells, Felsőtárkány
Természetesen a két nyertes mérkőzhet majd meg a HFL bajnoki címéért, amit a Hidegkuti Nándor Stadionban rendeznek július 8-án. Aki esetleg nem tudna leutazni, ne aggódjon, a hátralévő három összecsapás mindegyike élőben látható a Digi Sporton, illetve összefoglaló formájában mi is megemlékezünk a találkozókról.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Piszok jó meccs volt!!
Az összes tévés meccset volt szerencsém megnézni, és messze ez volt a legszínvonalasabb, legizgalmasabb találkozó (a kosárlabdaeredmény akkor se tud lázba hozni ha 1 pont van közte)
Olyan érzésem volt, hogy a remek Dunaújvárosi védelem elfáradt az utolsó negyedre.. gyakorlatilag 2 play-ben bukták el az egész meccset, amiért végigbrusztoltak több mint 3 negyedet..
remélem következő szezonban együtt marad a védelem magja.. sőt tovább erősödik, és ha az offense magasabb szintre lép (főleg a fal két széle), akkor jó esélyekkel pályázhatnak a PO-ba jutásra.
Az under center felállást nagy öröm volt nézni.. ráadásul futásoknál szépen ki is jött az előnye.. passzból is volt 2-3 nagyon pofás 3 DB közé behajított labda, szépen felépített drive-ok voltak, ha nincs több büntetés és sack ami visszavetette volna a csapatot, akkor se ez a vége.
Amúgy a dunaújváros focija azért is tetszik nagyon, mert az egész rendszer nem az egyéniségektől függ, mint az összes többi csapatnál, itt abszolut az egységé a főszerep. A game management is itt a számomra leginkább tetsző.
En sem kulonosebben ertem, hogy miert lelkendeznek annyira 80+ pontos meccseken. :/ A foci tamadasbol es vedekezesbol all. Ugy szep ha mindkettot latjuk egy osszecsapason mukodes kozben.