Bizonyára sokan nem tudják, de Doug Pederson azokban az években, amikor a Green Bay Packers egymás után játszott Super Bowlt 1996-ban és 1997-ben, bizonyos Doug Pederson volt Brett Favre cseréje, aki ma már az Eagles főedzője. Emiatt rálátása van mindkét csapatra, de szerinte a jelenlegi együttese tehetségesebb játékosokból áll mint az a Packers, ami végül bajnok is lett, de a “Dream Team” Eaglesre is kitért, ahol QB coachként dolgozott.
Ha visszanézek az időben, akkor be kell látni, hogy bár volt sok tehetség abban a Packersben, de nem a legtehetségesebb garnitúra volt, sőt, szerintem legalább annyi, ha nem több tehetséges játékos van a mostani keretünkben mint abban a Packersben. Mégis bajnok lett, mert a tehetség nem minden. Elég csak a 2011-es Eaglest megnézni, amit “Drean Team” jelzőként láttak el, annyi tehetséges játékos volt benne, és mekkorát koppantak. Fontos, hogy legyenek tehetségeid, ugyanakkor megfelelő irányba kell terelned a csapatot, minden egyéniségnek meg kell találni a legjobb szerepet, és csapatmunkára kell nevelni őket. Én szeretek nagyot álmodni, és nem ok nélkül, hiszek ebben a csapatban, és hogy az elképzeléseim idővel beválnak majd, ami előreviszi a franchise-t a Super Bowlba.
Abba most ne menjünk bele, hogy összehasonlítgatjuk a két csapat játékosait, ellenben Pedersonnak ha tényleg tehetséges kerete van, akkor ideje lenne domborítani vele. Merthogy a sorsolás erőssége nem nekik kedvez, a szurkolók szemében mégis illene felülmúlniuk a 7-9-es tavalyi szezont.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások