Connect with us

Hír

Cutler: Irányító vagyok, nem kell jó formában lennem

Jay Cutlert tegnap hivatalosan is bemutatták a Dolphins új irányítójaként, miután 10(+3) milliós szerződést írt alá a csapattal Ryan Tannehill sérülése után. Ahogy ezt megszokhattuk Cutlertől, elég lazán vette a sajtótájékoztatót.

 

Az a jó, hogy irányító vagyok, úgyhogy nem kell kiváló kardiovaszkuláris formában lennem.

 

 

A viccet félretéve Cutler elmondta, hogy lett volna pár hely, ahová szívesen visszatért volna, de ez volt a lista tetején, hiszen Adam Gase-t már 2006 óta ismeri, azóta hogy a profik közé került, ismeri a rendszerét és jól megértik egymást. Mikor Gase múlt héten felhívta, elég gyorsan meg tudtak egyezni.

 

Arról is kérdezték, mennyit dobálgatott, míg élvezte a nyugdíjas hónapokat:

 

Két fiam van, szóval mindig csinálunk valamit. Néha lementem a Vanderbilt Egyetemre is, reggelente kosaraztam és focitábor is volt, úgyhogy nem sodródtam el.

 

És arról, hogy a felesége hogy fogadta a visszatérését:

 

Szerintem elege lett abból, hogy otthon vagyok. Látta, milyen jó lehetőség ez és teljesen támogat benne.

 

És arról, hogyan fog hozzászokni az új környezethez:

 

Sok dolgot fel kell dolgozzak. El akartok találni a következő meetingre, megtudni hol az étkező, aztán kezdhetem megtanulni a támadószisztémát és a srácok neveit.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x