Gareon Conley az egyik legtehetségesebb (és legjobb?) cornerbackként érkezett a 2017-es draftra, akinek idő közben sikerült összeszednie egy nemi erőszak vádat, így rengeteg csapat kételkedett a játékosban. A Raiders azonban egy hazugságvizsgáló segítségét is alkalmazva ledraftolta őt, majd nemrég még szerződést is kötöttek vele, mondván hisznek az ártatlanságában. Nekik lett igazuk!
A bíróság tegnap minden vádat ejtett a játékos ügyében, így felmentették őt a nemi erőszak vádjából. Conley egészen az első kör 24. pickjéig csúszott a drafton, amikor a Raiders úgy gondolta, hogy ennél nagyobb steal nem létezik a drafton, és mivel a vizsgálatok is azt bizonyították, hogy Conley ártatlan, belevágtak a kalandba. Reggie McKenzie, a csapat general managere fülig érő szájjal mondta az újságíróknak, hogy nagyon örül, hogy megkaphatja immáron mindenféle törvényes balhéktól mentesen Conley-t, ugyanakkor tudta, hogy a fiú ártatlan, így nem lepődött meg ezen.
A mosolyom nem elég egyértelműen fejezi ki az érzéseimet? Gareon egy elképesztő tehetség, akinek nagyon várom már a bemutatkozását a profik között. Fiatal kora ellenére egy nagyon komoly akadályba ütközött ezzel a tárgyalással, de ártatlan volt, amit mindig is mondott nekünk, én pedig hittem neki. Most “szabadon” visszakaptuk, így már teljesen a soron következő szezonra fókuszálhat, és szükségünk is lesz minden tudására, mert kemény szezon vár ránk.
Conley jelenleg a PUP listán van, hiszen a sípcsontja rakoncátlankodik, de McKenzie szerint hamarosan teljes értékű edzésmunkát végezhet. A játékos ügyét az NFL sem vizsgálja tovább, így Conley most már tényleg szabad ember.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Kicsit elhamarkodott kijelentés a steal, pláne egy 1/24-es pickre.
Egyébként meg egy olyan korban amikor az összes csapat retteg a családon belüli erőszak miatt, szerintem a Raiders fizette le a nőt. :P :D