Tom Brady és Rob Gronkowski egyaránt posztjuk legjobbjai, azonban életvitelük teljesen különbözött egymásétól. Egészen eddig. Gronkowski ugyanis megelégelte, hogy zsinórban ötödik szezonját volt képtelen az elejétől kezdve végigjátszani, úgyhogy eldöntötte, hogy Brady életmódját kezdi követni. Ezért Brady életmód tanácsadójával, Alex Guerrero vezetésével kezdett bele egy új programba, ami elég komoly váltás Gronk eddigi életviteléhez képest.
Elég csak arra gondolni, hogy Brady nem iszik alkoholt, Gronkowskit pedig nem éppen az absztinens életmódjáról ismertük meg.
Amikor arról kérdezték a tight endet, hogy mennyire illik hozzá az új program, rögtön átadta a válaszadás lehetőségét Guerreronak, aki elmondta, hogy minden olyan ital után, amit tilt az étrend (kávé, alkohol) legalább három pohár vizet kell fogyasztania.
Rob rendkívül elkötelezett és kiváló munkát végzett eddig. Az alapokat leraktuk, azonban még hosszú út vár rá.
A 28 éves tight end a csapaton belüli foglalkozások mellett a TB12 edzőkomplexumban készült a holtszezonban, hasonló étrenddel kiegészítve, mint amit Brady követ. Olyannyira hasonlóval, hogy gyakorlatilag Brady volt ebben az időszakban a tight end házi szakácsa.
Elmondtam neki, hogy ezeket a vackokat csak akkor eszem meg, hogyha személyesen ő készíti el. Ebbe azonnal bele is ment. Így lett Tom a privát szakácsom.
Gronk reméli, hogy az életmódváltásnak köszönhetően elkerülik a sérülések és egyébként idő előtti visszatérését is a váltás eredményeként írja le.
Ha Tomra nézel és látod, hogy mit visz véghez napról napra, mit eszik, valamint személyesen beszélsz vele csak arról, hogy hogyan tanulhatod el azt, hogy olyan rugalmas, hajlékony és laza és tettre kész legyél, mint ő eljutsz arra a szintre, hogy neked is erre van szükséged, ahhoz, hogy minden téren fejlődhess. Úgy éreztem, hogy itt az idő valami pluszt hozzáadni ahhoz a munkához, amit eddig magam végeztem. Találni egy olyan módszert, ami a testemnek is megfelel, amivel könnyebben elkerülhetem és megelőzhetem a sérüléseket. Határozottan érzem az új sráccal végzett munka hatásait és eredményeit. Olyan gyakorlatokat végzünk, amik nem csak a testemnek, de belsőmnek is jót tesznek.
Guerrero programja igazolást nyert, hiszen Brady még 39 évesen is a liga legjobb irányítója és egyáltalán nem vehetőek észre rajta az öregedés nyomai. Ha pedig Gronkowski is elkezdi az avokádós margaritákat szürcsölgetni a hagyományos helyett, akkor minden bizonnyal a tight end számára is hosszú távon kifizetődő lesz az életmódváltás.

Legfrissebb cikkeink
- Visszatérne Hunter Renfrow
- Négy csapattól is 11+ győzelmet várnak Vegasban
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Legutóbbi hozzászólások
- LG on Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként