Cam Newton tavaly sérülten játszotta végig a szezont, most pedig a vállsérüléséből gyógyulgat. Ron Rivera mester szerint teljesen oké, ha az irányító nem lép pályára az előszezonban:
Pontosan azt fogjuk tenni, amit az orvosok megengednek nekünk.
Newton a 14. heti Chargers elleni meccsen sérült meg, viszont végigtolta a maradék három meccset. A Panthers márciusban jelentette be, hogy Newton vállát műteni kellett, Rivera pedig nem határozta meg a visszatérés pontos dátumát. Ian Rapoport viszont pár napja azt írta, hogy Newton válla jól néz ki, jól érzi magát és hamarosan visszatér a pályára.
Amennyiben ez az előszezonban nem történik meg, akkor addig Derek Andersoné lesz a karmesteri pálca. Sőt, szükség esetén akár ki is tolhatják ezt a szerepkört, hisz Anderson elég jól játszott eddig, a Panthers pedig az első héten a 49ers ellen lép pályára, amit a csapatnak Newton nélkül is hoznia kellene.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?