Connect with us

Hír

A Lions védelme a futásra gyúr a Falcons ellen

A Detroit Lions és az Atlanta Falcons is veretlen jelenleg, bár nem sokáig, hisz egymás ellen játszik a két csapat vasárnap. A mérkőzés esélyese egyértelműen a Super Bowlt (megnyerő, majd elveszítő) is megjárt Falcons, bár a Lionst sem szabad leírni, hisz úgy tűnik, hogy 2014 után ismét lesz minősíthető védelme a csapatnak. A Falcons egy nagyon komoly erőpróbája lesz a detroiti defense-nek.

 

 

Két mérkőzés után sok korai lenne még messzemenő következtetéseket levonni, az viszont látszik, hogy egy minden téren stabil és produktív védelme van a Lionsnek. Ez nagyban köszönhető annak, hogy Ziggy Ansah végre egészséges, a sokadik körös, másodéves Anthony Zettel az idén igazolt veterán Cornelius Washington szinte a semmiből hoz remek játékot, a fal közepe is stabil, illetve a Tahir Whitehead – Jarrad Davis duó is jól teljesít összességében, futás ellen pedig egyenes kiválóan. Washington szerint ez lehet a kulcs a Falcons ellen is: meg kell állítani a Devonta Freeman – Tevin Coleman párost.

 

Meg kell állítanod a futójátékot, mert tönkre teszi az egész védelmedet. Egydimenzióssá kell őket tenni, el kell tőlük venni a futójátékot, így Matt Ryan nem dőlhet hátra és szívathat végig  a play-actionnel.

 

Ehhez persze az is kell, hogy az eddig remekül játszó és több labdát is szerző secondary hozza a remek formáját és tudja kezelni a Falcons elit passzjátékát. A Lions szerencséje, hogy Glover Quin, Darius Slay és Quandre Diggs jelenleg úgy játszanak, hogy szinte bármelyik csapatnál elférhetnének a kezdőben, így akár még Matt Ryanéket is képesek lehetnek megállítani.

 

Persze az sem kizárt, hogy eddig csak a Giants és a Cardinals szenvedő offense-ze tette naggyá a detroiti védőket, a Falcons például ízekre szedte múlt héten a Packers korábban nem rosszabbnak gondolt védelmét.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Rpi
Rpi
2017-09-22 16:54

Hát mostmár tényleg sajnálom, hogy nem látom majd a meccset. Ezt azért megnézném, egyáltalán nem lebecsülve a Lions védelmét. De még ha csak a passzolás is marad Ice-nak, védelem legyen a talpán, aki kivonja a 2-3 WR + 1-2TE + 1RB részleget, mert mind jók az elkapásban.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x