Egy veretlen szezon – Az 1972-es Dolphins története II

Az első részben felelevenítettük, hogyan szerezte meg a csoportgyőzelmet a történelem egyetlen veretlen bajnok csapata, az 1972-es Miami Dolphins. Most az eddig utánozhatatlan szezon második felével, a rájátszással és a Super Bowl győzelemmel folytatjuk (Jarred írása).

Week 11

Saint Louis Cardinals(2-7-1) at Miami Dolphins(10-0) – STL: 10 MIA: 31

A Cardinals csapatát egy Monday Night Football keretein belül fogadta a Dolphins, és a nagy látványosságnak köszönhetően Morrall a legjobb játékát játszotta aznap. A szezon során először eljutott a 200 passzolt yardig(210) és 2 TD passz mellett ezúttal nem adta el a labdát. Mivel a passzjáték működött, ezért nem volt szükség nagy futójátékokra. Ennek köszönhetően a Dolphins futótriója ezúttal nem tett meg 200 yardot földön. Csak 194-t. De mivel két cserefutó is 3-3 yardot szerzett még, ezért végső soron ezen a meccsen is összejött a 200 futott yard. A Cardinals nem volt kihívás a Miami számára. A Dolphins védelem 6 labdavesztésbe is belehajszolták az ellenfél támadósorát, és végül magabiztosan arattak újabb győzelmet, ezúttal főműsoridőben.

Week 12

Miami Dolphins(11-0) at New England Patriots(2-9) – MIA: 37 NE: 21

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A Patriots a legutóbbi mészárlás után megpróbálta magát összeszedni, és egy elfogadhatóbb játékot mutatni a Dolphins elleni visszavágón. Az első félidő alapján még úgy tűnt sikerülhet is megszorongatni az ellenfelet, hiszen a Miami csak 13-7-re vezetett. De aztán a 3. negyedben érvényesült a Dolphins dominancia, és sorozatban 24 pontot szereztek, amivel 37-7-re elhúztak. A Patriots a végén a Dolphins cserék ellen még tudott szépíteni, de megközelíteni az ellenfelét már nem tudta. Igaz ezúttal legalább azt elkerülték, hogy lenullázzák őket.

Week 13

Miami Dolphins(12-0) at New York Giants(7-5) – MIA: 23 NYG: 13

A 13. hétre érkezvén mindenki számára egyértelművé vált a tény, ha a Giants nem győzi le a Dolphinst akkor veretlenül végeznek az alapszakaszban. Abban mindenki biztos volt, hogy az utolsó héten a Colts nem fog jelenteni kihívást a csapatnak, így azok akik egy Dolphins vereséget szerettek volna látni, minden reményüket a New York-i csapatba helyezték. A Gianst ráadásul a playoffért küzdött, így számukra élet-halál kérdése volt a meccs. A Dolphinsnál is érezhették, hogy ez nem lesz egyszerű, ugyanis az immár felgyógyult, de még mindig nem 100%-os Bob Griese-t is benevezték a meccsbe, arra az esetre ha szükség lenne rá. Végül azonban nem volt szükség arra, hogy Griese idejekorán visszatérjen. Ugyan a Giants egy kicsit meg tudta szorongatni a Dolphinst, de veszélyeztetni már nem tudta a győzelmüket. Mivel a pálya a nagy esőzések miatt inkább egy sártengerre hasonlított, ezért a jobban futó csapat tudott érvényesülni, aki pedig már hetek óta a Dolphins volt. Igaz ezúttal nem sikerült 100 yardos futót felmutatniuk. Mercury Morris csak 98 yardig jutott, de összességében ismét 200 yardot tettek meg földön a delfin futók. Ezzel a győzelemmel a Dolphins kiütötte a Giants-t a playoffból, és úgy készülhettek neki az utolsó heti mérkőzésnek, hogy ők lehetnek az első csapat, akik veretlen alapszakaszt produkálnak.

Week 14

Baltimore Colts(5-8) at Miami Dolphins(13-0): BAL: 0 MIA: 16

Ahogyan az várható volt a Colts semmilyen kihívást nem jelentett a Dolphinsnak, és Don Shula zsinórban harmadszor is lenullázta egykori csapatát. A meccs annyira egyoldalú volt, hogy a végén Shula már a cseréket is felküldte, köztük Bob Griese-t is, hogy a playoffra ő is formába lendüljön. A Colts oldalán szintén pályára küldtek egy korábbi kezdőirányítót, Johnny Unitest, de ő sem tudott csodát tenni. Az öreg, és ezer sebtől sújtott legenda csupán két passz erejéig maradt fenn a pályán, és abból a második eladott labdával végződött. A Dolphins magabiztosan megnyerte az utolsó alapszakasz mérkőzését is, és 14 győzelemmel veretlenül zárta az évet. Komoly ünneplésre azonban nem volt idő, Shula pontosan tudta, hogy szép ez a rekord, de ha a playoffban mindjárt az első körben kikapnak, akkor az egész nem ért semmit. Így hát még aznap elkezdték a készülődést az új szezonra.

AFC Divisional Round

Cleveland Browns(10-4) at Miami Dolphins(14-0) – CLE: 14 MIA: 20

A Dolphins első ellenfele a Cleveland Browns volt, akik egy borzalmas kezdés után szedték össze magukat, és az utolsó kilenc meccsükből nyolcat megnyerve csípték el az utolsó playoff helyet. A két csapat csupán egyszer találkozott egymással, mióta Shula a Dolphins vezetőedzője lett, még 1970-ben az alapszakaszban, mikor a Browns 28-0-ra nyert. Azóta azonban eltelt két év, és ezúttal a Miami volt az esélyesebb. A szakértők egyet értettek abban, hogy a Brownsnak csak akkor van esélye, ha gyorsan vezetést szereznek. Ennek megfelelően ők is kezdték meg a támadást, de nem sikerült pontokat szerezni, így jöhetett a punt. A rúgást azonban blokkolták, és az elszabadult labdát a Dolphins védője Charlie Babb szedte össze, aki meg sem állt vele a célvonalig. A gyors vezetés helyett gyors hátrányt szedett össze a Browns, emiatt pedig teljesen más játékot kellett játszaniuk, mint azt tervezték.

Ugyanakkor a Dolphins sem tudott sokat haladni előre, és a félidőre csak 10-0-ás vezetéssel tudtak levonulni. A második félidőre aztán a Browns felébredt, és két pontot érő drive után a negyedik negyed közepén már ők vezettek 14-13-ra. A Dolphinsnak nem maradt sok ideje, de ekkor előlépett az a játékos, aki számára ez a mérkőzés különös jelentőséggel bírt. Paul Warfield(WR) még a Browns játékosaként kezdte meg NFL-es karrierjét 1964-ben, de a 70-es szezon előtt a Cleveland-i vezetőség úgy döntött, hogy elcserélik Miamiba. Warfield akkor nagyon dühös volt, és alig várta az alkalmat, hogy visszavághasson nekik ezért. Ez az alkalom pedig most érkezett el. A Dolphins 80 yardot haladt előre az utolsó támadásban, amelyből 60-t Warfield elkapásai -és futásai  révén tettek meg. Warfieldnek hála eljutottak a Redzone-ba, ahol végül Jim Kiick 8 yardos futásával vették vissza a vezetést. A Brownsnak maradt egy kis ideje még, de az irányító Mike Phipps labdáját a Doug Swift(LB) szerezte meg, amivel bebiztosította a győzelmet, és vele a továbbjutást a következő körbe.

AFC Championship

Miami Dolphins(15-0) at Pittsburgh Steelers(12-3) – MIA: 21 PIT: 17

1972-ben még nem volt olyan letisztázott rendszere a playoffnak mint ma. A konferenciadöntők helyszínei évenként rotálódtak a csoportok közül, és ebben az évben az AFC Centralra esett a sor. Emiatt bár jobb mérleggel rendelkezett a Dolphins, mégis idegenben kellett kivívnia a jogot a Super Bowl részvételre. A Steelers egy héttel korábban a Raiderst verte meg, amivel a franchise történelmének első playoff mérkőzését szerezték meg. Azonban még rutintalanok voltak, és emiatt egyértelműen a Dolphins volt az esélyesebb, igaz a helyszín miatt a Steelers sem volt leírható. Sőt, a mecset a hazaiak kezdték jobban. Igaz ebben egy kis szerencse is közrejátszott. A Steelers irányítójának Terry Bradshawnak a kezéből kiverték a labdát, ám az Endzone-ba bepattogó játékszert a Pittsburgh játékosai szedték össze 7-0-ás előnyhöz juttatva a csapatot. A Dolphins hátrányból kényszerült játszani, és nagyon úgy tűnt Pittsburghben ez nem fog menni. Morrall irányításával az offense semerre sem haladt, és rendre punttal végződtek a támadások. A 2. negyed utolsó perceiben még mindig nem tudtak pontot szerezni, és újra puntolni kényszerültek. A Dolphins puntere Larry Seiple(20) sokadszorra is felment a pályára, hogy elrúgja a labdát, ám a dolgok ezúttal másképp alakultak. Seiple számára ugyanis nem volt megszabva, hogy mindenképpen csak rúgni szabad. Shula azt mondta neki, ha belülről úgy látja összehozható a first down, akkor csinálja, ő nem fog ezért külön szólni. De ha úgy dönt, hogy nem rúg, akkor legyen meg a first down különben alapos leszidásban lesz része. Seiple egész szezonban elrúgta a labdát, ám ennél a puntnál észrevette, hogy amint megkapta a snap-t a Steelers játékosok egy kivételével mind hátrafutnak, hogy a visszahordónak segítsenek. Seiple ebből felismerte, most jött el az ő ideje. Megfogta a labdát, és ahelyett hogy elrúgta volna, megiramodott vele. A terve olyannyira bevált, hogy mire a Steelers játékosok észrevették, a labda nem a levegőben van, már rég késő volt. Seiple közel 40 yardot szerzett ezzel a trükkel, és ez megadta az offensenek a lehetőséget, hogy végre pontot szerezzenek. A félidő utolsó akciójából Morrall 9 yardos TD passzt adott Csonkanak, amivel kiegyenlítettek.

A Dolphins végre feliratkozott a táblára, ám Shula tudta, hogy a trükk nélkül soha nem szereztek volna pontot. És ez valószínűleg a második félidőben is így lesz, hacsak nem csinál valamit. Ráébredt arra, hogy Morrall teljesítménye ezúttal kevés lesz, így félidőben lecserélte őt, és felküldte helyére az immár egészséges Bob Grieset. Az új irányító pedig mindjárt az első labdaérintésével egy 52 yardos passzt dobott Paul Warfieldnek, amivel előkészítette Jim Kiick futott TD-jét. A Dolphins támadósorába élet költözött, és ezt már a Steelers nem tudta ellensúlyozni. A 4. negyedben egy újabb Kiick TD megpecsételte a sorsukat, és végül 21-17-re a Dolphins nyert, aminek köszönhetően újra bejutottak a Super Bowlba.

Super Bowl VII

Washington Redskins(13-3) vs Miami Dolphins(16-0) – WAS: 7 MIA: 14

A Super Bowlon végül a két konferencia legjobbja készült farkasszemet nézni egymással, és bármennyire is furcsa, de a Redskins volt a favorit. A fogadóirodák 3 ponttal jobbnak gondolták őket, annak ellenére hogy a Dolphins veretlenül jutott el idáig. E mögött két dolog állt. Egyrészt Shula személye, aki az egyik legjobb edző volt, de a nagy meccseket képtelen volt megnyerni. 68-ban a Colts vezetőedzőjeként toronymagas esélyesként kapott ki a lesajnált Jetstől. Egy évvel korábban pedig a Cowboys döngölte a földbe az általa irányított Dolphinst. Túl sokszor remegtek meg a csapatai a legfontosabb pillanatokban. A másik okot pedig az adta, hogy míg a Dolphins megszenvedett mind a Browns mind a Steelers ellen, addig a Redskins simán jutott el a döntőbe. A Packers és a Cowboys is csak 3-3 pontot tudott szerezni ellenük, és a liga legtöbb yardot hozó futója Larry Brown is a keretükben volt. Végül azonban ezek közül semmi sem számított. A Dolphins “No Name Defense”-e tejesen leradírozta Brownt a pályáról, sokszor még azelőtt földre vitték, hogy a LOS-t elérte volna. Passz ellen is hatékonyan védekeztek, a Redskins irányítója Billy Kilmer(17) többször is elvezette a csapatot a Redzone-ba, de minden alkalommal eladott labdával zárták a támadást. A defense mellett az offense is kivette a maga részét a munkából, Griese vezetésével 2 TD-t is szereztek, így félidőre 14-0-ás előnnyel vonulhattak.

A második félidő sem hozott nagy változást. A “No Name Defense” továbbra is állta a sarat, és egy pontot sem engedélyezett az ellenfélnek. Az offense ellenben megtorpant és a meccs hátralévő részében már nem tudtak pontot szerezni. Ám a defense helyállásnak köszönhetően nem is volt rá szükség, és 2 perccel a vége előtt úgy tűnt semmi sem fogja veszélyeztetni a tökéletes szezont. Sőt még a tökéletes lezárásra is esély volt, ugyanis a Dolphins eljutott mezőnygól távolságba, és ha Garo Yepremian berúgja, akkor 17-0-ás győzelemmel zárták volna a 17-0-ás szezonjukat. A sors azonban másképp döntött. Yepremian rúgását blokkolták, és egy sor szerencsétlenkedés után a Redskins védője Mike Bass kapta fel a labdát, és futott vissza vele 7 pontért. Ezzel a játékkal  elúszott a tökéletes lezárás lehetősége, de ami nagyobb gond volt, hogy a Redskins feljött egy labdabirtoklásnyi különbségre. Ráadásul az utolsó másodpercekben még támadást is vezethettek. A “No Name Defense” azonban nem hagyta magát. Végül negyedik kísérletnél földre vitték Kilmert, amivel eldöntötték a meccset, és a Dolphins 14-7-es győzelemmel véghez vitte a tökéletes szezont.

A Dolphins 1972-ben veretlenül zárta az évet, ami hatalmas teljesítmény volt, hiszen sem előtte sem utána senki más nem tudta ezt megismételni. Ez az eredmény végső soron több összetevőnek volt köszönhető. Ebben a korban még nagyon a futáson volt a hangsúly, és többnyire azok a csapatok tudtak érvényesülni, akik hatékonyan futtatták a labdát. Nos a Dolphinsnak 3 elit futójuk is volt, akik előtt a liga legjobb futásblokkoló fala dolgozott. Továbbá a csapatot erősítette  “No Name Defense” ami abban az évben a legjobb védelem volt minden szempontból. Az ellenfelek nem igazán tudtak ellenük mit csinálni, és sokszor már csak akkor tudtak pontot szerezni ellenük, amikor a meccs már régen eldőlt. Illetve bizonyos mértékben a szerencse is közrejátszott a Dolphins veretlen szezonjában. Abban az évben ugyanis nekik volt az egyik legkönnyebb a sorsolásuk. Az alapszakasz ellenfeleik közül senki nem jutott playoffba, és pozitív mérleget is csak ketten értek el.(Chiefs és Giants mindketten 8-6) A többiek mind 50%, vagy az alatt teljesítettek. Ez azonban nem von le a Dolphins érdeméből. Egyrészt a könnyű ellenfeleket is meg kell tudni verni, másrészt a szezon elején még nem tűnt ez a sorsolás könnyűnek. A Chiefs és a Vikings volt mindkét konferencia favoritja, és sokan őket várták Super Bowlba. Hogy végül playoff sem lett ebből egyiküknél sem arról már nem a Dolphins tehet. A Coltstól sem várt senki ilyen mélyrepülést, egy évvel korábban még AFC döntőt játszottak. Hogy végül negatív mérleggel zártak arról nem a Dolphins tehet. Illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy bár az alapszakaszban “könnyű” ellenfeleik voltak, de a playoffban már tényleg olyanokkal találkoztak, akik megérdemelten kerültek oda. És mivel ellenük is győzni tudtak, így megérdemelten zárták az évet 17-0-val.

https://www.youtube.com/watch?v=kC1d3Q6haZM

[/ppp_patron_only]