Már a philadelphiai lapok is foglalkoznak azzal, hogy mennyire durva okai és hatásai lehetnek annak, hogy az Eagles korábbi GM-je páros lábbal szállt bele a főedző Doug Pedersonba. Mike Lombardi szerint Pederson a legkevésbé kompetens edző, akit valaha látott, és amíg ő vezeti a csapatot, a tavalyihoz hasonló szenvedés lesz a Sasok jussa. Pederson hétfőn megvédte magát azzal, hogy bezzeg Lombardinak csapata sincs, ne járjon a szája, de erős csavar a történetben, hogy a védőkoordinátor Jim Schwartz 25 éve Lombardival kezdte meg a pályafutását, és azóta is jóbarátok. Ugyan Lombardi tagadja, felröppent a hír, hogy ezzel csak a barátját hozná helyzetbe, és a tulajdonos Jeffery Lurie is elég langyosan állt csak ki Pederson mellett hétfőn. Lurie megdicsérte Pederson képességeit az odafigyelés, hallgatás, és az emberi kapcsolatok építésének terén, de a szakmai hozzáértéséről (amiről Lombardi kritikája szólt) egy szót sem ejtett. A sajtótájékoztatón egyedül Howie Roseman, a GM állt ki erős szavakkal Pederson mellett.
A hét folyamán Schwartz is próbálta a Lombardival való barátságát kisebbnek feltüntetni, azonban az Inquirer három játékost is megszólaltatott névtelenül. Az elmondásuk szerint Schwartz már úgy megy körbe, mintha ő lenne a főnök, és nyílt titok az öltözőben, hogy hatalomátvételre készül. Sokan kritizálják a játékhívását, viszont pont a feldicsért tulajdonságai miatt kötődnek hozzá, miszerint valódi csapatot csinál az öltözőben, nem pedig játékosok egyvelegét.

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
Érdekelne, hogy Katonadaninak mi a véleménye erről.
ha kettejuk kozul kellene valasztanom akkor Schwartzot szeretnem, de mindenkepp kell jo oc es qb guru a csapathoz.
Pedersonnal nincs semmi bajom, szeretem h tokos negyedik es rovidnel.
Ez az alaasas eleg ciki, amennyiben igaz
Ez az egyetlen dolog, amit fel tudsz hozni mellette?
Schwartz nekem mindig is egy ripacsnak tűnt és fegyelmet se tudott tartani a korábbi csapatánál olyannyira, hogy ez az állásába került. Ha tényleg igaz ez a pletyka, akkor nem csak ripacs, hanem egy jellemtelen féreg. Az ember nem akarja, hogy egy ilyen áskálódó pöcs álljon a csapata élén.