A Patriots védelme őrületes mélyponton van, amiről nemrég mi is írtunk egy alátámasztós cikket, így ezt a részét nem is fejtenénk ki a továbbiakban. Gilmore a kritikák célkeresztjében állt, de úgy érzi, hogy a csütörtöki teljesítményével bizonyított a kritikusoknak.
Az első félidőben még sikerült féken tartaniuk a Buccaneers támadásait, a második félidőben azonban minden gátat átszakítottak Winstonék, és 400+ total yardnál állt meg a számláló. Pontokat viszont nem szereztek ilyen ütemben, így a Patriots zsebelte be a győzelmet. Gilmore a meccs nagy részében Mike Evansre figyelt, aki 5 elkapással és 49 elkapott yarddal zárta az összecsapást, a Billstől igazolt cornerback szerint ez kellő bizonyíték ahhoz, hogy nem felejtett el focizni.
Bizonyítani akartam mindenkinek, ami miatt kettőzött elánnal léptem pályára. Úgy gondolom, egy nagyszerű csapat ellen kellett ma játszanunk, és abszolút helytálltunk. Látok fejlődést a csapaton belül, különösen a kommunikációban, ami az érzésem szerint a legkomolyabb probléma volt köztünk. Ennek eredménye, hogy Mike Evanst így féken tudtam tartani, az egymás közötti kommunikáció megkönnyítette a dolgomat.
– mondta Gilmore.
Ugyanakkor egy tábla Milkát elküldhet majd Nick Folknak is, hiszen három kihagyott mezőnygóljával megkönnyítette a Patriots dolgát, akiknek most van 10 napjuk rendezni a védelemben a sorokat.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások