Magyar idő szerint péntek hajnalban az NFC két legjobb csapata feszül egymásnak. A 4-1-es mérleggel álló Philadelphia Eagles látogat a szintén 4-1-es mutatóval rendelkező Carolina Panthers csapatához.
A két csapat vezeti a saját csoportját, de mindkét gárda különböző módon áll csoportja élén. A Carolina a harmadik legjobb védelemmel, míg a Philadelphia a harmadik legjobb támadósorral rendelkezik. Előbbi persze nem számít akkora meglepetésnek. Luke Kuechly ismét teljesen egészséges, ez pedig hatalmasat dob a Panthers védelmén és újra arra a polcra kerülhetnek, 2015-ben voltak.
Ellenben az Eagles és Carson Wentz mindenkit meglepett azzal, amilyen fejlődésen keresztül ment. Wentz ugyan biztatóan kezdte újonc évét, azonban a szezon végére eléggé leeresztett a lufi és nem sok jel mutatott arra, hogy a vörhenyes 1/2-es ilyen évet fog produkálni, mint amit jelenleg. Továbbá az is meglepetés számba megy az Eaglesnél, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben a csapat futójátéka is jól működik, így a 8-10 perces negyedik negyedes időégető drive-ok is közrejátszanak abban, hogy Wentznek kevesebbet kell vállalnia.
A Panthers számára rendkívül fontos lenne a győzelem, hiszen egy olyan csoportot vezetnek, ahol egyelőre még mindenki harcban van a divíziógyőzelemért, hiszen egyiknek sincs negatív mérlege. Az Eagles helyzete már kicsit letisztultabbnak látszik. A Giantsnél óriási problémák vannak a labda mindkét oldalán, a Cowboys is messze van a tavalyi formájától, a Redskins pedig sötét lónak számít, nem tudjuk még, hogy mire jutottak a pihenőhetük alatt, de jelenleg ők tűnnek az Eagles legnagyobb kihívójának csoporton belül. A Philly ráadásul nagyon jó helyzetben is van, e mérkőzést követően zsinórban háromszor játszanak majd otthon, még mielőtt szünetre mennének. Utána viszont jön a nehéz menet a számukra (nyugati parti túra + két idegenbeli csoportmeccs), így addig kell ütni a vasat, amíg meleg.
Cam Newtonnak a szezon elején elég nagy problémát okozott megtalálni még a tiszta célpontjait is, nagyon rozsdásnak tűnt a tavaszi/nyári vállműtétje után. A Patriots ellen azonban már ismét úgy játszott, amiért a fél világ megutálta még 2015-ben, a Lions ellen pedig a múlt héten tudta tartani a formáját és bizonyította, hogy akkor sincs meglőve Newton, hogyha a zsebből kell passzolnia. A Panthers irányítójának zsinórban két 300 yardos mérkőzése volt, ilyet csak karrierje első két mérkőzésén produkált. Ha ez nem lenne elég fura a Carolina támadójátékával kapcsolatban, akkor itt egy újabb érdekesség: úgy nyertek a Lions ellen, hogy gyakorlatilag nem futottak – 28 yardot tettek meg mindössze futójátékokból. Ez egészen éles váltás ahhoz képest, amit velük kapcsolatban tapasztalhattunk az elmúlt években.
Pont a legjobbkor derült ki, hogy így is képes győzelemre vezetni a csapatot Newton, ugyanis az Eagles a második legjobb futás elleni védekezéssel rendelkezik. Az összképet lerontja, hogy amúgy a teljes defense-ek rangsorában mindössze a 22. helyen állnak, amiből logikusan következik, hogy a Sasok védelmének a passzjáték az igazán gyenge pontja. Ez pedig most összeállni látszik Charlotte-ban. Devin Funchess játéka sokáig kérdéses volt, azonban az elmúlt két mérkőzésen egyaránt 7 elkapást bemutató elkapó szerdán ismét teljes értékű edzésmunkát végzett, így feltehetően ő is játékra kész.
Még mielőtt virágba borulna Wentzylvania, valamint katonadani és társai teljesen elszállnának irányítójuktól, jelentsük ki: ez az Eagles idén még nem találkozott igazán komoly védelemmel. A Panthers nem csak, hogy a legjobb csapat, amellyel idén szembenéz a Philadelphia, de mindez egy rövid héten történik. Ez igazán komoly kihívás lesz Wentz számára. A Panthers védekezése ráadásul nem csak futás ellen jó, hanem a tight endek levédekezésében is, ez pedig igazán fájó pont lehet a vendég gárda támadójátéka számára, hiszen egyértelműen Zach Ertz a csapat legfontosabb célpontja.
A tight end mind felé dobott labdákban (48), mind elkapásokban (32) vezeti a ligát, elkapásonként pedig 12.1 yardot átlagol. A Panthers ezzel szemben összesen 184 elkapott yardot engedett az ellenfél TE-jeinek úgy, hogy ennek közel fele Rob Gronkowskitól származik. Ha Wentz valóban nyerni szeretne, akkor ezúttal tight endjén túl, másfelé kell néznie. Az Eagles számára a legrosszabb hír azonban mégis az, hogy Lane Johnson nem léphet pályára agyrázkódás miatt, tavaly is láthattuk, hogy a kiesése nagy érvágás a csapat számára.
A Panthers ismét 2015-ös önmagát idézi, azt a csapatot pedig kevesen tudták megállítani. Ebből a mintából tanulva pedig a szerkesztőség sem mer SuperCamék ellen tippelni.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
Ha lenne Lane Johnson, akkor az Eaglesre tettem volna.
Az utóbbi 11 meccsen, mikor a pályán volt Johnson, az Eagles mérlege 9-2
Az utóbbi 10 meccsen, amikor nem volt pályán Johnson, az Eagles mérlege 2-8.
*és csak majdnem mindenkit lepett meg az Eagles jó szereplése ;) *
Hát igen ez elég látványos különbség. Viszont ha komolyan gondolják a playoffot akkor az ilyen helyzeteket is meg kell oldani valahogy. Ez most egy valódi erőfelmérő lesz, nagyon tetszik amit eddig láttam de itt majd megmutatkozik hol is tartunk valójában. Egy-egy fontosabb hiányzó mindig lesz/lehet, a pihenőhét után pedig hasonlóan erős csapatok jönnek, szóval úgy kell játszani hogy a szezon második fele sem lesz egyszerűbb mint ez a meccs.
Nem hiszem, hogy azon múlna a PO-ba jutás, hogy a mai meccset elvesztik-e. Legalábbis én úgy érzem, hogy rövid héten egy szintén PO esélyes csapat ellen ki lehet kapni idegenben. Ha a kötelezőket hozzák simán meg lesz a PO. Mert én úgy érzem, hogy ez nem kötelező kategóriába tartozó meccs.
Szerintem nyerni fognak mert nekem is van egy hasonlo statisztikam. Mikor a tobbseg azt josolja hogy veszteni fognak akkor nyernek :) Tudom, hogy nem tul tudomanyos de meglatjuk kinek lessz igaza :D
eddig 5/5 eagles meccset eltaláltam idén, remélem most megszakad a széria :)
En megmondtam :D
Igazából nem az Eagles szerepel jól, hanem a csoport többi tagja baromi gyengén. Ők hozzák a papírformát. A Dallas is elégé beragadt a rajtnál, hogy a Giants valamilyéről, amit ők szereplének hívnak, ne is beszéljünk. A Skins olyan mit vártuk xD
Na már most az eddigi 4 győzelmét a Philly olyan “sztárcsapatokkal” szemben szerezte mint a 0-5-ös Giants, a 1-4-es Chargers (akik a fent említett óriások ellen szerezték az egyetlen győzelmüket), a 2-3-as Cardinals-t (akik a még gyengébb Colts és 49-ers ellen győztek), és a 2-2-es Skins ellen (akik papíron a csoport leggyengébb csapata). Ez eddig nem túl veretes. Persze szépen mutat a 4-1, de a neheze még hátra van.
Viszont a csoportot így is nyerhetik azzal, hogy hozzák a kötelezőket.
Az tény, hogy gyengébb csapatok ellen jöttek a győzelmek, de az egy interceptiont leszámítva az 5-0-s Chiefs ellen is pariban volt az Eagles. Nyilván a 4-1 nem teljesen reális kép a csapat erejéről, de egyelőre abszolút top csapatnak tűnik az Eagles. Apró szépséghiba, hogy a jobb NFC csapatok közül az egyik az pont a Panthers, de azért egy Green Bay meccstől jobban aggódnék.
… és egy lehetetlen utolsó másodperces FG-on múlt, hogy nem kaptak ki a 0-5-ös Giants-től.
Nem a FG-on az múlt, hogy nem lett hosszabbítás. És azon a meccsen se lett volna baj, ha nincs két-három érthetetlen rövidzárlat a védelemtől. Elég sima meccs volt az a negyedik negyedig.
Így van, és a többi meccsen is eléggé látványosan a secondaryn múltak a bekapott pontok, de az sokat nem fog javulni csak ha visszajön Darby, meg jövőre Jones. Azzal kell főzni ami van és a D-line-nak megoldani hogy minél kevesebb, és gyengébb hosszú passzra legyen ideje az irányítóknak.
Jones lesz év vége felé is :)
Úgy legyen :) Ha lesz is, egyből talán nem kell csodát várni tőle,de jövőre (vagy a rájátszásban) Darbyval párban izmosak lehetnek :D
Szerintem ha néznéd a Philly meccseit, a játék képe alapján te is úgy gondolnád, hogy az Eagles idén egy komoly csapat, és nem csak az eddigi könnyű sorsoláson múlt minden. Remélem ez a forma kitart az egész szezonra. Pl. a Giants-et is 3 negyeden keresztül teljesen lemosták a pályáról, és amúgy is egy csoportmeccsen mindig megtörténhet minden, főleg az NFC Eastben… A Chiefs ellen is az utolsó percekig benne volt az Eagles győzelem a levegőben. A Cardinalst szanaszét verték. Szinte minden ami negatívum, az a secondary-vel kapcsolatos, ott viszont rengeteg a sérült. Konkrétan igazolni kellett egy safetyt, mert már nem volt több. És kulcsszereplő CB-k is hiányoznak. De nem is csak ott van sok sérült. Most pl. a vedőfalban Jerniganen kívül és az idén 7. körös Qualls-on kívül szó szerint egy egészséges DT sincs. Aztán eredetileg 3 kezdő RB volt, és ők kapták volna nagyjából egyenlő arányban a futásokat. Rajtuk kívül 2 csere volt. Most a 3 kezdőből és a két cseréből is csak 1-1 egészséges maradt, így oda is igazolni kellett. És olyan kulcsszereplők hiányoztak már, mint Hicks, Cox, Darby, McLeod vagy Sproles. Most meg Johnson… Mindezek ellenére is 4-1. A támadósor meglepően domináns, a védelem meg sérültek nélkül a nevek alapján ligaelit lehetne. De még így is jók a secondaryn kívül.
Félre értettél. Nem becsülöm le az Eagles-t, sőt, szerintem ők nyerik a csoportot (bár nagyban a többiek bénázása miatt), csak megjegyeztem, hogy azért még ne vonjunk le messzemenő következtetéseket ebből a 4-1-ből.
Hát messzemenő következtetéseket levonni 5 meccs alapján az NFL-ben sosem okos dolog, igazad van. :)
Johnson nagyon fog hiányozni, de most Vaitai nem tűnik annyira homálynak, mint mondjuk tavaly a Skins ellen. Pont lemaradtam az előző meccsen Jones sérüléséről, és ha nem olvasom twitteren, akkor észre sem veszem, hogy Vaitai van benn. Szerintem egyszer sem mondták a nevét. És ez egy OL játékosnál pozitív, főleg ha egy olyan játékos után nincs nagy visszaesés mint Johnson. Mondjuk azért annyira én sem bízom benne, és Johnson nélkül talán inkább Panthers győzelmet tippelnék, de azért szerintem simán van esélye az Eaglesnek. Még egy Panthers közeli újságíró is ezt mondja ?
https://www.bleedinggreennation.com/2017/10/11/16461404/panthers-writer-3-reasons-eagles-beat-carolina-why-philadelphia-carolina-game-preview-cam-newton-nfl
Sidney Jonesról beszéltetek valamelyik kommentben, és bennem maradt a neve… Szóval Johnsoról beszéltem végig, csak elírtam.
Én a szezon előtti jóslásoknál csoportgyőztesnek írtam az Eaglest. A mai zakó lesz szerintem, egy újabb irányítót hoztunk vissza az életbe…
Szerintem a Chiefs legalább annyira jó mint a Panthers. Az az idegenbeli meccs egy momentumcserén ment el, de még így is szoros volt. Ez a meccs nem azt fogja megmutatni, hogy jó csapat-e az Eagles (mert most az, legalábbis nem keresi önmagát mint a liga többsége), inkább azt, hogy tudna-e underdogként playoff meccsen nyerni.
Nem volt tavaly semmi kipukkant lufi Wentz kapcsán, csak gyakorlott veterán QB játékot vártak tőle újoncként, ennyi. Akit meglepett, hogy tisztességes futójátékkal segítve Jeffrey, Smith és Agholor(2017) szintű elkapókal top10 teljesítményt nyújt, annak nem sok köze van az NFL szakértéshez.
Ja, és azért ha dönteni kéne, hogy Chiefs vagy Panthers, egyértelműen a Chiefst mondanám az Eagles idei legerősebb ellenfelének. Johnson nélkül mondjuk baj lesz az Eaglesnél, az biztos, de a Panthers se nagyon találkozott még ilyen védelemmel idén. Egy-két csúnya rövidzárlatot számítva az Eagles védelme elit, ha most nincsenek megmagyarázhatatlan hibák, lesz az Eaglesnek esélye a borítékolhatóan gyengébbek ígérkező támadójáték ellenére is.