A káosz csak fokozódik. Nem elég, hogy 6 kör után már nincs veretlen, de egy vereséggel is csak ketten állnak. Legalul meg az örök reménytelen Browns mellett a most már kifejezetten peches 49ers áll csak nyeretlenül. A 32 csapatból így mindössze 5 lóg ki a 4-2 és 2-4 között sávból. Nem mondom, hogy a Wild Card és az In the Hunt rész sorrendjével nem szenvedtem meg.
1. (1.) Kansas City Chiefs 5-1
A szüzesség elvesztése után jöhetnek a csoportrangadók. Előbb most a TNF-en Oaklandben, majd extra pihenővel a Broncos elleni MNF. 7-1-gyel pedig már a januári bye weekről is álmodozhatnának.
2. (2.) Philapdelphia Eagles 5-1
3. (3.) Carolina Panthers 4-2
4. (6.) Los Angeles Rams 4-2
Fournette-éket tulajdonképpen szépen fogták, legalábbis az első fél perc után. Ez kétségkívül jó bemelegítés volt, így úgy tűnik felkészülten fogadhatják a Petersonnal életjeleket mutató Cardinalst. Aztán idén ki tudja…
5. (8.) Pittsburgh Steelers 4-2
Mintha a magyar jégkorong-válogatottat látnám az NFL-ben, legalábbis annak néhány évvel ezelőtti verzióját. A rangadókon nagyszerűek, a kötelezőkön a náluk gyengébbek ellen meg bukdácsolnak.
6. (5.) Houston Texans 3-3
7. (7.) New England Patriots 4-2
8. (16.) Minnesota Vikings 4-2
Rodgers nélkül kétesélyes maradt a csoport. A következő két hétben a lilák meg is őrizhetik a helyüket a top8-ban (MIN: BAL, @CLE; DET: bye, PIT), de a szezon második felében a Lions dolga könnyebbnek tűnik.
Wild Card
9. (-) New Orleans Saints 3-2
10. (-) Washington Redskins 3-2
Most már nem volt menekvés, itt vannak. Hogy ez így is maradjon, ahhoz az Eaglest viszont meg kéne verni idegenben a MNF-n.
11. (9.) Denver Broncos 3-2
Ez a Giants elleni W nagyon fog hiányozni. Ha a következő 4 meccs után pozitív mérleggel állnának (@LAC, @KC, @PHI, NE), az inkább lenne bravúr, mint nem.
12. (-) Tennessee Titans 3-3
Egyszer fent, egyszer lent. A következő két hét (@CLE, bye) viszont nyugodtabbnak tűnik.
In the Hunt
13. (13.) Seattle Seahawks 3-2
14. (14.) Buffalo Bills 3-2
Próbálom azt az alapelvet tartani, hogy bye alatt ne nagyon mozogjon az adott csapat.
15. (-) Miami Dolphins 3-2
Az idő eldönti, hogy a Falcons elleni második félidő mennyit ér, illetve mekkora lendületet ad a csapatnak.
16. (4.) Green Bay Packers 4-2
Eközben egy Green Bay-szurkoló mindennapjai:
1/1 Cleveland Browns
Az egyetlen vitán felüli biztos pont.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Mi a neved zsidó? Lowi? 7. a Patliots? Dobjátok a padlóla. :D
Láadásul halmadik a Calolina? Üsd meg százados de nagyon dulván.
Nagyon könnyen gladiátorképzőben találhatja magát.
nem zsidó…hanem jidó!!!…iljál nolmálisszan te….Ludea népe flont
Talán a Saints lehetne a Panthers helyett. Elvégre idegenben verték őket. A védelem pedig már 3.meccse játszik jól.
Szerintem a Redskins akkor is maradhatna a WC pozícióban, ha kikapnak Philyben. Nem a világvége kikapni az NFC 1.számú kiemeltjétől idegenben.
Nagyon leírjátok a ‘Boys-t szerintem! Tény,hogy nem a legjobb a támadófal,a védelemről nem is beszélve és Zeke még mindig kinevet a végént játszik Goodellel…de azért mégiscsak az NFC East-ről beszélünk :D És még nem játszott az Eagles-szel,sem a Skins-szel,így hiába nehéz a hátralévő sorsolás,még ígyis többet nézek ki a Dallas-ból,mint a Packs-ből A-Rod nélkül…Azért a 3vereségből 2 csak a szerencsén múlott,és nem a veszett fejsze nyele még ez,hiába nagyon erős ez az Eagles!!!
pont 3 hete nem nyertek meccset, és kettőt buktak otthon. nehéz őket komolyan venni. a packsből én már semmit sem nézek ki, se rodgers, se tackle-ök, a 8-8 már ünnep lesz, de azt túlzásnak éreztem, hogy 4-2-vel most lehagyjam őket
Van benne igazság bőven,de azért a 2 vereség hogyan-ja az ami űrt hagyott bennem…
Egyetértek azzal, hogy több esélye van a Dallasnak, mint a Packersnek. Szerintem ezt senki sem vitatja, bár előbb nézzük meg, hogy játszik ott az új QB, úgyhogy rászabnak egy gameplant és csak arra készülnek egy héten. Viszont azt nem értem, hogy a Packers elleni meccs az miért múlott volna szerencsén. A Rams az oké, na de a Packers ellen még a bírókkal is szerencséje volt a Dallasnak az első TD előtt.
A Packs ellenit csak arra értettem,hogy az utolsó drive-nál Rodgers-épp hogy kitudott menekülni 2 védő kezei közül,és akkor nem 20mp-el a vége előtt nyert volna egy TD-vel a Packs,hanem Field Goal és aztán jöhetett volna a hosszabbítás…Na de ilyen ez a sport,egyszer fent egyszer lent :)
Értem mire gondolsz, de az nem szerencse, hogy Rodgers elég fürge ahhoz, hogy kiszaladjon és lecsusszannak róla a szerelési kísérletek. Az Edelman és Kearse féle elkapás a 49. és 51. Super Bowlon az szerencse volt, mert nem az elkapókon múlott, hogyan pattant a labda. Ez viszont Rodgers klasszisán. Amúgy, ha már okot kell megnevezni, hogy miért ment el az a meccs, akkor az időmenedzselést mondanám. Vagy gyorsan kellett volna TD-t szerezni, hogy nekik is legyen idejük még támadni vagy még további kellett volna égetni az órát és max 30 mp-et engedni Rodgersnek.
Pont azért mert az NFC East-ről beszélünk, ahol az elsők mindig utolsóként végeznek és fordítva. Amúgy meg itt ugye az a kérdés, hogy kinek van nagyobb esélye rájátszásba jutni. Na már most a hátralévő meccseikből szerintem –
óvatos becsléssel is – kikapnak minimum 5-ön. A Hawks, Raiders, Falcons és Chiefs 4-es ellen csekély eséllyel szállnak harcba, és akkor ugye az is 1000%, hogy nem fogják az összes csoport rangadójukat megnyerni. Szerintem minimum 2-őt buknak majd innen is, de ez legyen csak 1 hogy kiegyenlítődjön, ha mégis megverik az első 4-es valamelyikét. Így a legjobb mérlegük 8-8 lehet, amivel csoportot biztos nem nyernek, de nagy valószínűséggel wild card helyet sem. És akkor ez még a legjobb lehetőség volt, a Zeke eltiltása esetén bekövetkező visszaesést még nem is láttuk…
az utolsó meme epik
Egyszer lehetne már a Steelers is első, hiszen a SB-hoz csupa-csupa rangadót kell nyerni, az meg megy, Ti írtátok :P
A Carolinát én sem értem, az valami tévedés lesz :)