Connect with us

Érdekességek

Jól tette a Patriots, hogy elcserélte Chandler Jonest?

Chandler Jones megszerezte a 10. sackjét csütörtökön a Seahawks ellen, ezzel Everson Griffen után ő lett mindössze a második játékos, aki 2015 óta minden évben legalább 10 sacket jegyzett. Erre még persze Von Millernek (8) és Khalil Macknek (4,5) is van esélye, bár ez semmit nem von le Jones érdemeiből. Megérte őt elcserélnie a Patriotsnak?

 

Ha azt nézzük, hogy Jones nélkül is Super Bowlt nyert a csapat, akkor nyilván jó csere volt. Jonesért egy második körös picket kapott a Pats, amit tovább is adott a Saintsnek (elkerülve ezzel az újabb bust húzást), így megszerezhette magának Joe Thuneyt és Malcolm Mitchellt. Előbbi instant kezdő lett és nem is játszik rosszul, utóbbi pedig egy közepes elkapó, akinek Tom Brady dobál. Ilyen téren tehát bőven jól járt a Patriots (nem beszélve arról a pénzről, amit megspóroltak rajta, bár az is igaz, hogy nem feltétlenül a legjobban lett elköltve).

 

Azonban, ha azt nézzük, hogy idén a teljes Pats védelem 16 sacket gyűjtött, míg Jones egymaga 10-et (az utóbbi 25 meccsen 21-et), akkor azért elmondhatjuk, hogy csak hiányzik a kiváló pass rusher. A csapat legeredményesebb sackelője Trey Flowers és Kyle Van Noy 3,5-3,5 egységgel, ami lássuk be, nem valami combos. A gyenge pass rush meg is látszik a védelem teljesítményén, ami 408 yardot nyel be meccsenként, csak hát ott van egy Tom Brady, aki képes ezt ellensúlyozni.

27 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
27 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ZERO_L
ZERO_L
2017-11-14 20:46

nézd meg Jones PO statjait és tedd mellé “nem kiváló pass rusher” Flowers SB LI számait…

rögtön meg is kaptad a kérdésedre a választ ;)

renningan
renningan
Reply to  ZERO_L
2017-11-14 21:22

Nem tudom, milyenek Jones PO statjai, mivel hogy nem volt a rájátszásban az utóbbi két évben. A Patriotsban nyert egy Super Bowlt 2014-ben, azon három tackle-je és egy sackje volt. 2015-ben pedig 1 sack, 1 fumble és 5 tackle két meccsen.

Flowersnek nyilván volt egy jó meccse a Super Bowlon, meg úgy összességében nem rossz, konkrétan messze a Pats legjobb pass rushere jelenleg. De ettől még Jones sokkal jobb játékos nála :D

ZERO_L
ZERO_L
Reply to  renningan
2017-11-14 22:06

csak nem az volt a kérdés ki a jobb játékos ;-)
kevesebb mint tized annyi pénzért hozza Jones teljesítményének a felét, nekem elég gazdaságos megoldásnak hangzik

9 PO meccsen két sack elég soványka egy kiváló pass rushertől, erre a teljesítményre kellett volna annyira megfizetni?

arról már ne is beszéljünk mennyi ráhatása van egy győzelemre egy DE-nek (és akkor hol vagyunk egy SB run-tól)

renningan
renningan
Reply to  ZERO_L
2017-11-14 22:18

Ha az érdekel, mennyi ráhatása van egy DE-nek a Super Bowlra, akkor nézd meg valamelyik Giants-Patriots Super Bowlt, vagy a Broncos Pantherst :) ajánlom figyelmedbe Justin Tuck vagy Von Miller teljesítményét :)

Egyébként Gilmore helyett meg lehetett volna fizetni Jonest és akkor már majdnem ugyanott vagyunk, annyi kivétellel, hogy lenne pass rush :D Persze a Pats nyilván nem járt rosszul, sőt! De attól még most jelenleg nagyon hiányzik :D

ZERO_L
ZERO_L
Reply to  renningan
2017-11-14 22:50

ja, de mondjuk ott Dline-ok domináltak és nem csak 1-1 ember nyerte meg a meccset…

igen lenne passrush (az alapszakban… khm 2015 khm), de nem lenne kezdő OG, harmadik számú WR, első számú CB, akkor miről beszélünk?

és ha már statisztikával akarunk valami mellett/ellen érvelni nem árt tendenciákat is figyelembe venni, nem utolsó sorban releváns adatot vizsgálni, például egy védelem megítélésénél a kapott pontok száma többet mond mint a kapott yard
comment image
(elnézve az utóbbi 5 meccset, tényleg nagyon hiányzik Jones ;) )

László Varga
László Varga
Reply to  ZERO_L
2017-11-14 23:36

Szerintem is a kapott pontok számítanak! Yardokban az első és a 32. között alig több mint 100 yard van átlagban. Ez alig több mint 1 drive!

pritek
pritek
Reply to  László Varga
2017-11-15 01:22

A legtöbb stat humbug. A kapott pontoknál viszont csak egy számít jobban, a győzelmek száma. Barbár megközelítés, viszont az amcsi foci túl összetett játék ahhoz, hogy kiragadott elemekkel értelmes beszélgetést lehessen folytatni.

Doppelspeiche 154
Doppelspeiche 154
Reply to  László Varga
2017-11-15 12:21

A kapott pontokat erösen befolyasolja a tamadoegyseg jateka. Ha sokat vannak a palyan, akkor az javitja a bekapott pontok szamat. Mondok egy peldat, a tamadoegyseg vegigfutja kis futasokkal a palyat, az ora letelik. Lement 15 perc es nem kaptak pontot. Most akkor jo az a defense, amelyik a palyan se volt? Nevetseges. A tamadas/kapott pont az a stat, ami mutathatna vmit, de a meccs / kapott pont az nem sokat.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  renningan
2017-11-14 22:53

Ez a Jones csere már olyan régen volt,hogy már nem is emlékszem rà… a Gilmore párhuzamot pont ez miatt nem is értem.
Maga a Jones téma már abszolút nem aktuális szerintem. Ok, most 0 a passrush a csapatban és igen most egy 10 sackes Jones biztosan jó lenne a csapatba… Ahogy egy Aqib Talib is de őt se tartottuk meg. Az èlet megy tovább. :)
(Visszatekintve, ha BB anno tudta volna,hogy Collins tol egy hisztit és el kell tardelni akkor biztos elgondolkodik Chandel Jones megtartásàn)

László Varga
László Varga
Reply to  Arnold Patsenegger
2017-11-14 23:32

Hagyd Arnold, renningen makacs és mindent jobban tud. Nem is tudom miért kommenteljük az írásait. :)

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  László Varga
2017-11-14 23:42

Szeretem az írásait. Ha megfordítom ő is biztos azt gondolja, hogy nem érdemes velem vitázni mert úgyis mindent jobban tudok… pedíg biztosan nem :) nálad amúgy tuti nem lehet makacsabb hopi. :D de azé köszi h mellém szegődtél. :)

combat
combat
Reply to  László Varga
2017-11-15 09:37

Aha, szóval te vagy az Hopi. Gyanús volt már eddig is! :)

wolandrule
wolandrule
2017-11-14 21:59

Ha még a pass rush is rendben lenne, vigyorogva nézném végig a szezont.

László Varga
László Varga
2017-11-15 00:05

Chandler Jones jó passrusher és kész, ez nem kevés, de nem is sok. Két kérdésem lenne:
1. A méltatásába miért kell belekeverni a Patriots-ot?
2. A “sack-mánia” miért olyan fontos, ritkán dönti el a mérkőzéseket egy közepes/jó fal esetén? (Szerintem a negatív yardos szerelések összességét kéne nézni, ami nemcsak a sack-ekből tevődik össze, sőt…)

László Fodor
László Fodor
2017-11-15 00:19

Azzal, hogy meglett az SB abban az évben, így teljesen egyértelmű, hogy jó döntés volt, mind ő mind Collins elküldése. Persze lehet velük is nyertük volna, de ezt sose tudjuk meg és mivel egy csapat életlben baromira rtika az SB győzelem, így a hosszútávú hatást nem érdemes vizsgálni. Ha azt nézem, hogy Jones pályafutásából hátra van maximum 7 -8 olyan év ahol igazán tényez lehet. Akkor látszik, hogy a legtöbb csapat beáldozna ennyi sikertelen évet egy SB győzelemért. A Patsnél ráadásul erről sincsen szó, hiszen továbbra is a liga egyik legjobb csapata van, ahol a védelem is top 10-es.

Doppelspeiche 154
Doppelspeiche 154
Reply to  László Fodor
2017-11-15 08:04

A vedelem sajnos nem top 10-es. Nagyon durvan nyelik a yardokat, szenvedö offense-eket naggya tesznek, lsd Carolina vagy Denver ebben az evben.

Homoki Szabó Tibor
Homoki Szabó Tibor
Reply to  Doppelspeiche 154
2017-11-15 11:59

Tavaly is sok yardot nyeltek be, viszont az engedett pontokban top3 volt a csapat.

Doppelspeiche 154
Doppelspeiche 154
Reply to  Homoki Szabó Tibor
2017-11-15 12:16

Csak azert nem kaptak sok pontot, mert az offense sokat volt a palyan. Mikor a defense volt a palyan az tavaly is gyenge volt, habar ev vegere egy közepes szintre fel tudtak javulni. Most is latszodik javulas, de ez meg igy is nagyon gyenge.

Homoki Szabó Tibor
Homoki Szabó Tibor
Reply to  Doppelspeiche 154
2017-11-15 13:40

Ha egy adott csapat (és most legyen az a Patriots) ellen 400+ yardot meg tud tenni az ellenfél, de pontokat nem tud feltenni, vagy legalább is nem Td-t, az szerintem nem az adott csapat offenz-ének a pályán eltöltött idejének köszönhető.

Doppelspeiche 154
Doppelspeiche 154
Reply to  Homoki Szabó Tibor
2017-11-15 14:31

Hat vegülis ha igy nezzük, akkor lehet azt mondani, h egy közepes defense-e van a csapatnak, mert yards/ game-ben ligautolsok, engedett pontokban meg 14-ek. Biztos lehet olyan statot is talalni, ahol meg elökelöbben szerepelnek, de en meg mindig nem latom a top10-es defense-t. Inkabb azt mondom, h egy gyenge vedelem passz es futas ellen is, amit a red zone vedekezes kicsit feljavit.

Homoki Szabó Tibor
Homoki Szabó Tibor
Reply to  Doppelspeiche 154
2017-11-15 14:34

Felőlem beszophat a csapat 500 yardot is, ha 16-20 pont alatt/között tudja tartani az ellenfelet. Nem kell nekem top10-es defense.

Doppelspeiche 154
Doppelspeiche 154
Reply to  Homoki Szabó Tibor
2017-11-15 14:42

Amiben feltetlen lehet bizni, h hetröl hetre javulnak, mint ahogy azt tavaly tettek es iden is. Ez sztem egyertelmü az edzöi munkat dicseri, mert a jatekos allomany a vedelemben eleg gyenge. Flowers, McCourty, Hightower, Gilmore jo jatekosok, a többiek azert nem a legjobbak. Amugy ezert jo az NFL, h nem sok kütyaütö csapat van vagy legalabbis nem hosszutavon. A patriots evek ota jo, ezert nem tudjak a legnagyobb aszokat elhozni a draftrol. A jaguars meg minden evben szar volt, a legjobb jatekosokat hoztak el a draftrol, most meg övek az egyik legjobb vedelem es rajatszasba kerülhetnek.

Gábor Kakuszi
Gábor Kakuszi
Reply to  Homoki Szabó Tibor
2017-11-15 21:07

Top1

pritek
pritek
2017-11-15 01:08

Jól.

Gábor Kakuszi
Gábor Kakuszi
2017-11-15 06:25

Emlékeim szerint, Jones a sackjei 75-80%-át a szezon első 8 meccsén szoktavolt jegyezni.

László Varga
László Varga
Reply to  Gábor Kakuszi
2017-11-15 08:51

Idén kicsit egyenletesebb volt. :) Jones átlag 0,9 sack-et ért el eddig meccsenként, 2-2-t az IND és a TB ellen, ami nem nagy kunszt.

Gábor Kakuszi
Gábor Kakuszi
Reply to  László Varga
2017-11-15 08:54

Most jön a szezon 2. fele, plusz jó eséllyel nem kell rájátszásban bizonyítania.
Anyagilag nem lett volna fenntartható számunkra hosszú távon. Ebben a szezonban még igen, de jövőre már lesznek cap problémáink.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

27
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x