Azok után, hogy Chip Kelly két csapat vezetőedzőjeként is megbukott az NFL-ben, visszatér egykori sikereinek színterére, az egyetemi foci világába.
Kelly a UCLA vezetőedzője lesz, miután a csapat kivágta azt a Jim Morát, aki korábban szintén két csapatnál bukott meg a profik között.
A UCLA a Pac-12 főcsoportban szerepel, ugyanabban ahol az Oregon, Kelly korábbi csapata. Habár óriásit bukott az NFL-ben, az egyetemi fociban hatalmas király volt, így a UCLA döntése teljesen védhető és minden esély megvan rá, hogy a felek közös együttműködése gyümölcsöző lesz a jövőben.
Az újdonsült vezetőedző első és legfontosabb feladata az lesz, hogy a csapat irányítóját, Josh Rosent meggyőzze arról, hogy ne menjen ki a 2018-as NFL draftra, hanem maradjon még egy évet a UCLA-nél. Kellynek egyértelműen az lehet az ütőkártyája, hogy a profi tapasztalatai alapján fel tudja készíteni Rosent a legmagasabb szintre, azonban az irányító lehet nem fog kérni a bukott edzőből és inkább odébb áll.
Egyetemi szinten Kelly az USA egyik leginnovatívabb edzője volt és NFL-es pályafutása is ígéretesen kezdődött. Egészen addig a pontig, amíg az ellenfél defensive coordinatorai rá nem jöttek arra, hogyan lehet kihúzni Kelly rendszerének méregfogát, ezt követően pedig meg is állt a tudomány. Az szinte biztos, hogy a profi ligában már nem látjuk többet Kellyt, de az NCAA-ben még guríthat egy nagyot.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
sosem értem amikor elássátok kellyt. nagyon sokan szeretnének olyan “óriásit” bukni az nfl-ben mint ő. 4/2 10-6-os szezon, 1 playoff, a frisco meg teljesen reménytelen volt tavaly…
És sikerült eltékozolnia olyan ikonikus játékosokat mint McCoy és Jackson, miután átmenetileg kigolyózta Rosemant egy off-season alatt sikerült szétbaltáznia egy erős-közepes rostert. Mad respect. :P
Ez a baj, amúgy lehetett volna még esélye szerintem, nekem tetszett a játék amit kitalált, viszont GM-skednie baromira nem kellett volna, azzal jól elb…
A forradalmi újítása, a gyors offense kb 3-4-ik leggyorsabb volt csak a ligában és a szezon előrehaladtával a játékosok egyre kimerültebbek lettek. Első évben még el tudott karistolni a csapat, aztán jöttek a lázadások jelei. Nem tisztelte a játékosai képességeit, a saját rendszerét priorizálta az adottságokkal szemben. Egyetemi játékosok szintjén akarta kezelni a profikat, saját magának ásta meg a gödrét.