Eli Apple nem viseli jól a kritikákat. A korábbi első körös cornerback játékát nem csak a média, de a saját csapattársai is kikezték, ami miatt már kétszer is megfordult a fejében, hogy elhagyja csapatát.
A Giants idei szezonja kezd egyre kilátástalanabb lenni, ami nem a 2-9-es mérleg miatt a legrosszabb, hanem hogy a csapat a szemünk előtt hullik darabjaira. Több játékost is eltiltottak már csapaton belül fegyelmezési okokból, most pedig Apple-lel támadtak gondok. A fiatal védő a 49ers elleni vereséget követően volt úgy, hogy majdnem hagyta a francba a focit, miután Ben McAdoo elég drasztikus módon jelezte neki, hogy nem játszik jól. Hogy ezt még fokozzák, a csapattársai két playben nyújtott teljesítménye miatt is kikezdték, mondván nem teszi oda magát eléggé.
Itt borult ki nála a bili, és azzal fenyegetőzött, hogy távozik. A következő két napban nem is jelent meg az edzéseken, noha ennél sokkal sajnálatosabb ok miatt: édesanyja agyát éppen akkor műtötték, és azon a héten nem tudott a focira koncentrálni. Apple mentálisan összeomlott a körülmények hatására, és a Giants hálaadás-napi meccsét is kihagyta edzői döntés miatt. A New York-iakat amúgy is sok kritika érte akkor, amikor őt választották ki a 2016-os drafton, de Jack Conklin és Leonard Floyd volt a két fő kiszemeltjük – mindkettőt az orruk elől vitték el.
Hogy mi lesz Apple sorsa a továbbiakban, azt nem tudni, de McAdoo szerint sem fizikailag, sem mentálisan nem áll készen egy meccsre jelenleg. Talán a hosszú szünet megteszi hatását.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások