Folytatjuk a Minden Idők Legjobb Super Bowl játékunkat, és ma a II. nagydöntő, Vince Lombardi mester búcsúmeccse lesz terítéken.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Raiders útja a döntőbe
Az Oakland Raiders 1967-ben egy szenzációs évet zárt. A csapat fennállása óta először voltak képesek megnyerni a csoportjukat, ráadásul nem is akárhogy. Al Davis széles mosollyal az arcán figyelhette, ahogyan szeretett csapata mindenkin átgázol, és 13 győzelem mellett csak egyszer szenved vereséget. Az AFL döntőn aztán az Oilers sem jelentett akadályt a Raiders csapatának, és egy magabiztos 40-7-es győzelemmel vívták ki a jogot arra, hogy elmehessenek Miamiba, és az NFL legjobb csapatával mérkőzhessenek meg.
A Packers útja a döntőbe
Vince Lombardi csapata a Raidersszel ellentétben rögösebb úton jutott a döntőbe. A csapatot egész szezonban kisebb-nagyobb sérülések sújtották, főleg a már öregedő offense oldalon. Emiatt a védelemnek kellett előlépnie, és bár az egyik legkevesebb pontot engedték abban a szezonban, a támadók gyenge játéka miatt csak 9-4-1-es mérleggel tudták befejezni a szezont, ami nagy visszaesés volt egy bajnoknak. A playoffban azonban levetkőzték magukról a rossz teljesítményt, és mindenki meglepetésére sima 28-7-es eredménnyel küldték haza a favorit Ramst. Aztán az „Ice Bowl” néven elhíresült NFL döntőn 21-17-re megverték a Cowboyst is, és mehettek ők is Miamiba, hogy megvédjék a bajnoki címüket.
A Super Bowl
A nagydöntőn igazából senki nem, tudta mit várjon. A Raiders lehengerlő teljesítménnyel jutott el odáig, ám senki nem mert volna Lombardi csapata ellen fogadni. Mégis, a szezon közbeni szenvedés sokakban kétséget ébresztett, és inkább az Oaklandet tartották esélyesebbnek. Aztán a meccs legelső játékánál kiderült, hogy ez a Raiders támadósor nem lesz ellenfele a Packers védelmének. Az LB Ray Nitschke érintetlenül áttört a Raiders támadófalán, és negatív yardon megállította a futást. Ez az egy play pedig tökéletesen előrevetítette, mi fog történni végig a meccsen.
A Raiders domináns futásai rendre elhaltak a LoS-en, és csak nagyon ritkán tudtak meglódulni a futók. Ez azt eredményezte, hogy levegőben kellett yardokat szerezniük, és Daryle Lamonica irányítónak kellett előlépnie. A Packers azonban a passzokat is tökéletesen levédekezte, és három negyeden keresztül Lamonica összesen 7 jó passzt tudott csak kiosztani.
A Raiders támadósora szenvedett, de a védelem képes volt ellensúlyozni ezt. Ugyan a Packers többször is eljutott a vörös zónáig, de mindig megállították őket, és csak mezőnygólokat engedélyeztek. Ám aztán a második negyed közepén megtört a jég, és Bart Starr passzából Boyd Dowler 62 yardos TD-t szerzett, amivel már jelentős előnyre tett szert a Packers.
A nagy hátrány azonban pozitívan hatott a Raidersre. A Packers TD után végre beindult az Oakland támadógépezete is, és először a meccs folyamán képesek voltak first downokat szerezni. Végül Lamonica 23 yardos TD passzt osztott ki, aminek köszönhetően sikerült lecsökkenteni a hátrányt. A félidő végül egy újabb Packers mezőnygóllal ért véget, így 16-7-tel mehettek öltözőbe a csapatok.
Bár az előny náluk volt, a Packers játékosai érezték, hogy nem lankadhat a figyelmük. Főleg azért nem, mert Lombardi a meccs előtt elmondta nekik, hogy ez lesz az utolsó meccse. A játékosok pedig mindenképp emlékezetessé akarták tenni mesterük búcsúját. Az idén Hall of Fame-be iktatott RG, Jerry Kramer, összeszedte magának a csapatot, és azt mondta nekik:
Figyeljetek, 30 percünk maradt már csak ebből az évből. Adjuk ezt az öregembernek. Játsszuk le ezt az utolsó 30 percet az öregemberért.
Kramer beszéde hatott, a Packers újult erővel rohant ki a második félidőre, és ezúttal annyi esélyt sem hagytak a Raidersnek, mint amennyi az első játékrészben volt. A harmadik negyedben további 10 pontot pakoltak fel a táblára, de az utolsó tőrdöfést a CB Herb Adderly vitte be. A negyedik negyed elején Adderly ellopta Lamonica passzát, és 60 yardon keresztül rohanva TD-t szerzett belőle, amivel lezárta a mérkőzést. A Raiders még az utolsó percekben képes volt TD-t szerezni, de az már csak a szépítésre volt jó. Hiába volt a nagyszerű teljesítmény az AFL-en belül, az NFL legjobb csapatával nem tudták felvenni a versenyt.
A meccs végül 33-14-es Packers diadallal ért véget, így a játékosok egy Super Bowl győzelemmel búcsúztatták öreg mesterüket. Lombardi pedig azzal a tudattal vonulhatott vissza, hogy 9 éves regnálása alatt a romokban heverő
[/ppp_patron_only]Packersből az NFL legdominánsabb csapatát építette ki.
Legfrissebb cikkeink
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Köszi Jarred. A nagydöntőkről szóló cikkek mindent visznek.
A továbbiakról kérdezve, először ez a két SB fog összecsapni egymással, h. melyiket tartja jobbnak a szavazó bublikum?
négyes csoportok lesznek, szóval minden héten (kivételek lesznek, pl FA-nyitás meg draft) hétfő-csüt mennek le a cikkek, aztán lehet szavazni :)
Értem, köszi Dani. Elnézést, h. ezzel némileg beelőztük a szabály-kiírást. :)
Jarred írt már róla hétvégén :)
https://fuzovelkifele.com/2018/02/minden-idok-legjobb-super-bowlja-bejelentes/
Igen, de úgy olvastam, h. azok a tervek voltak.
De Isten őrizz, h. értetlenkedjek, csendben iszom a szavaitokat. :)
Jó cikk mint mindig, köszi. :)