Váratlan hír rázta fel a Twittert, ugyanis Matt Forté, a Bears korábbi, a Jets jelenlegi futója bejelentette a visszavonulását. Nem túlzás állítani, hogy a semmiből jött a döntése.
Forté jövője egyáltalán nem volt bebiztosítva a Jetsnél, mert erős jelölt volt egy potenciális cutra, hiszen ezzel $3 millió felszabadult volna, de végül egy olyan forgatókönyvben valósult meg, amire kevesen számítottak. 10 szezon után ugyanis szögre akasztja a sisakot, és mindössze 32 évesen a visszavonulás mellett dönt. Karrierje nagy részét Chicagóban töltötte, itt vált ismert játékossá a futásai mellett elkapásairól is elhíresült running back, csak utolsó két szezonját töltötte a Jetsben.
Szeretnék köszöntetet mondani a New York Jetsnek az elmúlt két évemért, első rangú élményekkel gazdagodtam a csapat mezében. Illetve a megannyi edzőmnek és tanáromnak is köszönettel tartozom, akik segítettek nekem egy ilyen csodás karrier elérésben, és nem csak profiként, de emberileg is jobbá tettek. Valamint a McCaskey családnak és a teljes Bears franchise-nak is óriási hálával tartozom. Lehetőséget kaptam olyan legendák ösvényét járni, mint amilyen Walter Payton vagy Gale Sayers volt, illetve a mindig hálás chicagói közönség előtt játszhattam. A város szurkolótábora a legjobb az országban bármelyik sportot tekintve, akik első naptól felkarolták engem és a családomat is, mikor még semmit nem tettem értük. Köszönöm Nektek!
– állt a játékos közleményében.
9796 futott yard, 54 futott hatpontos, öt 1000+ futott yardos szezon, 554 elkapás, 4672 elkapott yard, 21 elkapott TD. Ennyivel lett mától szegényebb a liga Forté visszavonulásával. Stílszerűen csak ennyit mondott a döntéséről (a hangzás kedvéért nincs értelme magyarra fordítani):
It’s time for the workhorse to finally rest in his stable.

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- katonadani on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
Nem volt már igazán önmaga, de akkor is nagy kár! :(
Melyik csapattól vonul vissza? Lesz egynapos szerzödése?