Marad az AFC Eastben Danny Amendola, de nem a Patriotsban, hanem a Miami Dolphinsban folytatja pályafutását! A szerződése két évre szól $12 millióról (ebben vannak ösztönzők is), 8,25 millió dollár viszont garantált.
Amendola az utóbbi években folyamatos fizetéscsökkentésekbe ment bele, csak hogy a Patriotsnál maradhasson és ugyan idén is azt mondta, hogy maradna, végül úgy látszik meggondolta magát. Az alapszakaszban 61 elkapásból 659 yardot szerzett, de igazán a rájátszásban mutatta meg magát, ahol csapata egyik legjobbja volt.
A Dolphinsnál még most sem igazán látjuk a koncepciót (ez kevésbé az Amendola-igazoláshoz köthető, inkább másokhoz), de Amendola minden bizonnyal Jarvis Landry helyét fogja átvenni a slotban. Azt pedig majd még meglátjuk, hogy ki fog neki dobálni, Ryan Tannehill vagy esetleg egy újonc.
A legfrissebb fejleményekért kövessétek ÉLŐ közvetítésünket a szabadügynök-fesztiválról!

Legfrissebb cikkeink
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
- BREAKING: A Jaguars felcserélt a Browns helyére!
- BREAKING: Cam Ward az 1/1-es!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
Szegény. Várható volt hogy megy, na de miért pont egy világtalan csapatba egy mindenre alkalmatlan irányító célpontjának???
Az a világtalan csapat, legutóbb PO-ba jutott, amikor a mindenre alkalmatlan irányítója egészséges volt…..
Ez az a hir amit nem akarsz latni :(
Hát ezt nagyon sajnálom. Nagy személyes kedvenc is volt, de szinte mindenki szerette. Ráadásul pont egy csoport ellenfélhez. Reménykedtem benne, hogy megtartjuk, de valójában realitás, hogy keressen még egy kicsit.
2 év 12 millió, 8.25 garantált állítólag. Ennyit sose adtunk volna neki
Ha nem ér meg a patsnek ennyit legbiztosabb kezű elkapó akkor meg is érdemljük hogy minden jó játékosunk itthagyjon minket és maradjon a sok szar! :(
Egy nagy 0 Brittet megtartunk,de egy ZSENI Danny-t elengedünk!!!???WTF????
Negyedennyiért 0 garantálttal. Érdemes lenne felfogni a fizetési sapka jelentését.
Britt cap hitje 1,9 millió 0 garantálttal és a hírek szerint komolyabb szerepet szánnak neki idén. Nem mellesleg az egyik legmélyebb posztja ez a csapatnak: Eselman, Mitchell, Dorsett, Hogan, Britt, Cooks. Én sem vagyok boldog, de BB (legtöbbször) tudja mit csinál. In BB we trust
3 év alatt 6millát kapott a Patsben. Várható volt, hogy lép :(
Ez így teljesen rendben van. Hát persze, hogy ennyiért nem is szabad gondolkodnia a pályafutása végén, meg is érdemli. Emlékszem mennyit ekézték BB-t, hogy idehozta. Nagy segítségének bizonyult, mindig jó lesz visszaemlékezni a nagyszerű hozzáállására és a kulcsszituációkban nyújtott teljesítményére.
Oh…
Nebassz…
Szóval Edelman és Mitchell egészséges. Solderre kell a pénz.
Várható volt. De rettenetes érzés most. Köszönünk neki mindent.
Reméltem, hogy utoljára még le tud akasztani egy nagyobb összeget, viszont gondoltam, hogy nem a Patsben. Mindegy is, hogy hová ment, legjobbakat neki!
Megérdemli, hogy még egyszer alapember legyen valahol (bár szerintem a Patriotsnál sem lehet azt mondani, hogy hanyagolták, csak nem a szokott szerepe volt), és hogy keressen annyi pénzt, amennyi jár neki.