Folytatjuk a Super Bowlokat bemutató sorozatunkat, a mai napon a negyvenedik döntőn a sor, ahol a Steelers és a Seahawks csapott össze. A Seahawks első döntőjére készült a csapat addigi legjobb szezonja után, míg a Steelers egy rögösebb utat választott, de ők is eljutottak a hatodik döntőjükig. Nem ez volt a leglátványosabb döntő, de azért érdemes visszaemlékezni rá, hiszen voltak rekordok és érdekes játékhívások is.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Seahawks útja a döntőig
A seattle-i csapat harmincadik szezonját kezdte meg a ligába és első alkalommal szerezték meg az alapszakasz után az első kiemelést az NFC-ben. Az akkor még Qwest Fieldnek nevezett hazai pályán a szezonban veretlenek maradtak, miután megnyerték mind a tíz meccsüket Seattle-ben. A döntő előtti napon a legértékesebb játékosnak a futó Shaun Alexandert választották, aki zsinórban második évben szerezte a legtöbb yardot és megdöntötte az előző évben felállított 28 TD-s szezont is. Az idény során nem csak futások, hanem a passzjáték is erősségük volt, a veterán Matt Hasselbeck élete szezonját futotta, de nem csak a támadósor, hanem a védelem is jó volt, hiszen 50 sackkel ők vezették ebben a statisztikában a ligát. A rájátszásban először a hatodik kiemelt Redskins volt az ellenfél, akiket 20-10-re vertek meg, majd a Panthers elleni 34-14-es győzelemmel megszerezték első NFC bajnoki címüket, így készülhettek Detroitba.
A Steelers útja a döntőig
A pittsburghi csapatnak már korántsem volt ilyen sima útja a döntőig, az alapszakasz vége felé még csak 7-5 volt a mérleg és kétséges volt a rájátszás, de végül a 11-5-ös mutató elég volt, hogy hatodik kiemeléssel bejussanak a playoffba, ráadásul csak rosszabb csoportmérleg miatt nem nyerték meg az AFC Northot. Bill Cowher 14. idénye volt ez a Steelers élén és ebből tíz alkalommal a rájátszás is megvolt. Ha már rájátszás ők voltak az elsők, akik hatodik kiemeltként az első három helyen rangsorolt csapatot verték meg januárban. A wildcard körben sikeresen bosszút álltak a csoportrivális Bengalson, akik elvitték előlük a jobb kiemelést, majd jöhetett az első kiemelt Manning vezette Colts idegenben. Egy szoros mérkőzés lett végül, amit nagy előnye után majdnem az utolsó negyedben szórakozott el a Steelers, de végül Roethlisbergerék nyertek 21-18-ra. Az AFC döntőben pedig a második kiemelt Broncos sem volt ellenfél, így készülhettek a Seahawks elleni összecsapásra.
A 40. Super Bowl
Detroitban tehát első döntőjére készült a Seahawks, a Steelers pedig hatodik alkalommal jutott el az utolsó meccsig.
Nem éppen a támadókról szólt a mérkőzés eleje, az első negyedben egyik csapat sem tudott hosszú drive-okat kialakítani, egyszer volt jó kiinduló pozíciója a Seahawksnak, amiből TD-t is szereztek, de pass interference miatt visszafújták, végül Josh Brown 47 yardos mezőnygóljával szerezték meg a vezetést. Shaun Alexander nem tudta megmutatni az első negyedben miért is lett ő a legjobb ebben a szezonban és Roethlisberger is jobb bemutatkozásra számított az első döntőjén.
Tovább folytatódott a puntháború és Big Ben egy alkalommal a félidő előtt még a labdát is eladta, nem akart semmi összejönni támadásban a csapatoknak, pedig két jó formában lévő irányító és két jó futó is a pályán volt. Végül Jerome Bettis, a busz magához vette a kezdeményezést és eljutotta a csapatát az egy yardosra, Roethlisberger itt nem a passzt választotta, hanem inkább ő oldotta meg a játékot és bepréselte magát az end zone-ba. A bírok sokat gondolkodtak, majd megadták a touchdownt és végül a visszajátszás is nekik adott igazat. Mindkét csapatnak jól jött a szünet, hogy az offense-ek egy kicsit összekapják magukat.
A harmadik negyed a rekordokról szólt, a Steelers rögtön az első támadásból tudta növelni előnyét, miután Willie Parker egy 75 yardos futással beért a célterületre, ezzel Marcus Allen 18. döntőn felállított rekordját döntötte meg a leghosszabb futott TD-k tekintetében. Hasselbecknek és a Seahawksnak össze kellett kapnia magát, hiszen már 11 pont volt a hátrány, de nem akart beindulni a támadó gépezet és még Brown is kihagyott egy hosszú field goalt. Ha nem megy a támadóknak, akkor majd a védelem segít és ez most bejött a Seahawksnak, hiszen egy jó pittsburghi drive végén Kelly Herndon szerezte meg Big Ben passzát és vitte vissza 76 yardon keresztül pont a red zone határára, ezzel megdöntve a leghosszabb interception visszahordás rekordját. Innen már nem hibáztak Hasselbeckék és Jerramy Stevens egy 16 yardos elkapással hozta fel csapatát egy labdabirtokláson belülre.
A Seahawks megérezte, hogy itt van még esélye és elkezdtek előre haladni, de egy újabb büntetés megakadályozta, hogy az end zone közelébe jussanak, ráadásul nem sokkal később Hasselbeck eladta a labdát, amit Ike Taylor szedett le. Ezután pedig jött a döntő legemlékezetesebb játéka. A 44 yardoson készült a Steelers egy játékra, de a snapnél nem Roethlisberger kapta a labdát, hanem Antwaan Randle El, az elkapó, aki az egyetemen még irányított játszott. Randle El egy 43 yardos passzal megtalálta Hines Wardot, aki be is ért a célterületre, így visszaállt a két csapat között a 11 pont. Ezek után már nem tudott megújulni a Seahawks, így ötödik alkalommal lett bajnok a Steelers, utolérve a Cowboys –
[/ppp_patron_only]49ers duót. A döntő legértékesebb játékosa az elkapó Hines Ward lett.
Ez a meccs szerintem sokkal izgalmasabb volt, mint ahogy az írásodból ez érzékelhető, de lehet, hogy én vagyok figyelmetlen. A Seahawksnak számtalan kihagyott lehetősége volt(meg nem adott TD, kihagyott field goal-ok…), hogy szorosabbá tegye az állást és bár a végeredmény valóban könnyű győzelmet mutat, de ez nagyon nem volt egyértelmű. És még Randel El passza sem lehetett volna sikeres, ha Big Ben nem blokkol egy irgalmatlan nagyot(lapogatták is a vállát rendesen).
Nekem az a fura így elsőre, hogy Stevens TD-je után miért nem 2 pontos kísérletet választott a Seahawks?