Connect with us

Rövidhírek

GOAT SB “I” csoport – Eredményhirdetés

Elérkeztünk Minden Idők Legjobb Superbowlja játékunk kilencedik hetének a végéhez. A héten bemutattunk nektek 4 nagydöntőt aaz“I” csoportból, amikről ti is szavazhattok. A szavazás véget ért, illetve a szerkesztőség is döntött. Alább olvashatjátok az eredményeket:

Renningan: A Raiders-Redskins meccs olyan, mint a Broncos-Seahawks: ha nem a győztes csapatnak szurkoltál, akkor jobb mielőbb elfelejteni. A másik három meccs közül már sokkal nehezebb volt dönteni, hisz mindegyik különleges volt valamiért. Bradshaw seggre ülése örök kedvenc, Steve Young hat TD-je még Tom Bradynek is megdönthetetlen feladatnak tűnik, Kurt Warner Ramses csodatevését pedig az teszi igazán naggyá, hogy egy bizonyos Jeff Fisher ellen hozta össze. Végül a Patriots-Giants lett a harmadik, pusztán azért, mert a Giants simán, erőből, kérdés nélkül lenyomta a Patriotst, hiába a szorosnak tűnő eredmény. A második helyre a 49ers diadala került, mert bár Young teljesítménye történelmi, azért nagyon egyoldalú volt az a Chargers elleni meccs, miközben Warner diadala nem kevésbé legendás, ráadásul az a meccs mégis csak egy fél yardon múlott: ilyet pedig Hollywoodban sem tudtak volna kitalálni.

Kronikk: Kevés egyértelműbb döntő volt, mint a Raiders győzelme Redskins ellen, a fővárosiaknak esélyük nem volt a Los Angeles ellen. A 49ers döntője sem okozott túl sok izgalmat, így az utolsó két helyen végeztek: végül a Raiders döntője lett a negyedik és a harmadik pedig a 49ers kiütése. Az első két helyen is sokat gondolkodtam, végül a végletekig kiélezett Titans vs Rams lett a második és a héten az újabb Giants győzelem lett a befutó nálam.

Olvasók: Múlt héten elég egyértelmű volt a szavazás eredménye, ezen a héten pedig sikerült a másik végletet megtalálni. Eddig ugyanis ez volt a legszorosabb eredmény a szavazáson. Az első és az utolsó helyezett között konkrétan 25 szavazat volt csak. Szóval láthatóan ti sem tudtatok dönteni egyértelműen az eheti négyes között. De akkor nézzük is hogyan oszlottak el ezek a szavazatok.
Az utolsó helyen a Raiders győzelme végzett, viszont ahogyan azt már említettem, egy nagyon szoros versenyben lett az utolsó. Sok másik csoportban simán második is lehetett volna ennyi szavazattal. A harmadik kisebb meglepetésre a Patriots Giants visszavágó lett, ami 15 szavazattal maradt le a második helyről. Az élen pedig egy ádáz küzdelem zajlott végig, és végül csupán 6 szavazat döntött arról, hogy a 49ers ötödik győzelme lett a második, és a Rams 1 yardja az első. Szóval te, aki a Titans-Ramsre szavaztál, nagy valószínűséggel a te szavazatod volt a döntő.

 

KGYM: A Raiders győzelmét szinte mindenki elfelejtette már, nem hagyott maradandót. A Giants második Pats elleni gyűrűjét sem tartom kiemelkedőnek itt a mezőnyből, ez nem az első alkalom volt, és nem is egy 16-0 szezon után jött. Steve Young győzelme a Chargers ellen már sokkal fontosabb, ugyanis itt mutatta be, hogy képes folytatni a 49ers-dinasztiát. Végleg kilépett Montana árnyékából, és amolyan Favre-Rodgers váltással folytatta a franchise a dolgát. Ugyan Montana eredményeit nem érték el, Younggal még 1998-ig a víz felett voltak, folyamatos contender csapatként. (És ugye Rodgerst sem tartjuk rosszabbnak, csak mert a Super Bowlja óta nem tudott egy másikban sem részt venni.) Az arany így a SB34 nyakába kerül, ahol Kurt Warner minden idők legjobb draftolatlan játékosává vált, és a mai napig emlegetik az egy yard híján meg nem szerzett utolsó pillanatos TD-t. A Greatest Show on Turf megérdemelten hozta le a szezont, nyilván ők is kevésbé lennének értékelve gyűrű nélkül, és hát mennyi minden másképp alakult volna a vesztes Titans edzője számára, ha itt nyernek…Jeff Fisher.

Jarred: A Raiders-Redskins meccs bár nem volt túl izgalmas, de adott pár emlékezetes játékot, pl. Squirek INT-je vagy Marcus Allen 74 yardos TD futása. Egy másik csoportban magasabbra értékelném, de az itteni három mellett nem igazán rúg labdába. A Chargers-49ers sem feltétlenül az izgalmakról szólt, de azért Young 6 TD-je olyan rekord, amit valószínűleg soha senki nem fog megdönteni. Ha más miatt nem is, de emiatt érdemes megnézni azt a döntőt.
A maradék kettő már bőven adott izgalmakat, de őszintén a Pats-Giants visszavágó végjátéka eléggé bénára sikeredett. Ez a „szerezzek TD-t vagy sem, áhh… inkább beesek” játék… hát maradjunk annyiban, hogy volt már ennél érdekesebb végjáték is. Például a Titans-Rams döntőn, ahol 1 yard hiányzott csak a Titansnek a hosszabbításhoz. Nem lehet kérdés számomra, hogy innen ennek a döntőnek kell továbbjutnia. Mégis hány olyan döntőt tudtok mondani, ami 1 yardon dőlt el?

A vártnál kicsit szorosabb lett pár helyen a küzdelem, de végül megszületett a végeredmény. A Titans-Rams döntő 19 ponttal megnyerte a csoportot, és automatikusan továbbjutott. Második helyen holtverseny alakult ki a Giants és a 49ers győzelme között. Mindkettő 13 pontot kapott, ám a korábbi csoportok eredményeit figyelembe véve ez egyiknek sem elég a Wild Card helyre. Az utolsó helyre pedig 5 ponttal végül a Raiders diadala került.

Szolgálati közlemény, hogy jövő héten lesz a draft, és mivel fontos események fognak történni az NFL-nél, ezért úgy döntöttünk, hogy tartunk egy hét szünetet, és majd csak 2 hét múlva április 30-án folytatjuk a „J” csoport döntőivel. Addig is kitartást, és kövessétek nálunk a draftot .

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
kitalaltnev
kitalaltnev
2018-04-22 22:57

Köszi urak az eddigieket, draftra fel! ?

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x