Megkezdjük Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk “G” csoportját, ahol az első versenyző a legelső Super Bowl lesz, ahol még senki nem tudta mire számítson, és hogy mi lesz ennek a jövője. Ez volt a Chiefs és a Packers összecsapása.
A Chiefs útja a döntőbe
1966 a legfontosabb év volt az NFL történelmében. 6 évnyi rivalizálás után ugyanis a két liga, az AFL és az NFL végre eljutott arra a pontra, hogy felismerjék, együtt erősebbek lehetnek. A két liga hosszas tárgyalás után megállapodott, és egy későbbi egyesülés lehetőségét is felvetették. Ennyire azonban még nem akartak előre rohanni, és abban egyeztek meg végül, hogy mindkét liga lebonyolítja a saját bajnokságát, és utána a két legjobb csapatot egymásnak eresztik Los Angelesben. AFL részről a Chiefs bizonyult a legjobbnak, akik 11-2-1-es mérleggel nyerték a csoportjukat, és ezután a Buffalóban megrendezett AFL döntőn is könnyen nyertek 31-7-re. A játékosoknak azonban nem volt idejük ünnepelni, ugyanis egy feladatuk még hátra volt.
A Packers útja a döntőbe
Vince Lombardi csapata az NFL bajnokaként kezdte meg a ’66-os évet, és feltett szándékuk volt megvédeni a címüket. Az alapszakasz során gyakorlatilag mindenkin átgázoltak, és 12-2-es mérleggel várták, ki lesz az ellenfelük az NFL döntőjén. Ez az ellenfél végül a Cowboys lett, akik történelmük során először jutottak be a rájátszásba. Az újonc csapat azonban igencsak megnehezítette a címvédő dolgát. A Cowboys utolsó támadását konkrétan az 1 yardon sikerült megállítani, aminek köszönhetően 34-27-re sikerült nyerni. Ha nehezen is, de a címvédés végül összejött. Ám ezzel még nem volt vége.
Super Bowl I
A Los Angelesben megrendezett nagydöntőt ekkor még senki nem hívta Super Bowlnak. A hivatalos neve a „First World Championship Game AFL vs NFL” volt. Ez egy elég hosszú név volt, és gyorsan rá is jöttek arra, hogy ezt kicsit egyszerűsíteni kell, és a következő évtől már a Super Bowl elnevezést használták. De itt még mindenkinek meg kellett elégednie ezzel a hosszú címmel.
Az első nagydöntőtől igazából senki nem tudta mit várjon. Előtte az AFL és az NFL csapatai nem mérkőztek meg egymással, ezért nem lehetett tudni ki hogyan fog reagálni a másik liga kihívásaira. Benne volt a levegőben egy szoros meccs, de egy hatalmas alázás is. Talán e kétség is közre játszott abban, hogy a 90 ezer fős stadionban „alig” 62 ezer néző jelent csak meg, ami ilyen magas számoknál kevésnek tűnt. Akkor komolyan aggódtak is a szervezők, hogy ez később csak csökkenni fog, de végül tévedtek. A legelső Super Bowl volt az egyetlen nagydöntő csupán, ami nem teltházas volt.
A Super Bowlt a Packers kezdte jobban, de erre a Chiefs az első félidőben még tudott válaszolni. 30 perc alatt azt a benyomást keltették a nézőkre, hogy itt két egyenlő erősségű csapat küzd meg egymással, ugyanis félidőre 14-10-es Packers vezetéssel vonultak a felek. A második félidőt azonban a Packers végigdominálta, és míg ők 21 pontot szereztek, addig a Chiefs nullát, és végül könnyedén, 35-10-re megnyerték az első nagydöntőt.
A legelső Super Bowl a Packers dominancián túl azonban tartogatott még egy különös történetet is. Alig telt el pár perc a mérkőzésből, és a Green Bay első számú elkapója, Boyd Dowler megsérült a vállára, és képtelen volt folytatni a játékot. Emiatt pedig Lombardi kénytelen volt beküldeni a pályára a csere elkapót, Max McGeet.
A Packers irányító, Bart Starr mikor meglátta, hogy McGee kocog be a pályára, nagyon megijedt, ugyanis ő tudott valamit az elkapóról, amit Lombardi mester nem. McGee az egész ’66-os szezonban összesen 4 elkapást jegyzett csak, és az esetek többségében pályára sem került. Úgy gondolta, most sem lesz ez másképp, és ha már amúgy is Los Angeleseben van, akkor felfedezi a várost, és szórakozik egy jót. A meccs előtti éjjel kiosont a hotelszobából, és az egész éjszakát kint töltötte.
Másnap reggel ugyan visszatért, de egy szemhunyásnyit sem aludt. Szerencséjére kora reggel a csapat többsége még nem volt készen, ám Starr már igen, így még pont látta, ahogyan McGee megpróbál visszaosonni. Starr gyorsan rájött, hogy mit csinált McGee, de úgy döntött nem szól róla Lombardinak. A mesternek volt elég tennivalója, és McGee amúgy sem fog pályára lépni, gondolta, szóval nem akkora tragédia ez.
De aztán jött Dowler sérülése, és mivel Lombardi nem tudott McGee éjszakai kalandjáról, ezért azonnal be is küldte őt. Starr akkor azt hitte elveszették a mérkőzést, mert úgy gondolta McGeevel csak számban lesznek meg 11-en, abban az állapotában képtelen lesz a meccsre a koncentrálni. Hatalmasat tévedett, és soha előtte nem volt olyan boldog a tévedéséért.
Az álmatlan McGee élete meccsét játszotta aznap. 7 elkapást 138 yardot és 2 TD-t szerzett, melyek között ott volt a Super Bowlok történelmének legelső TD-je is, ami ráadásul még különlegesre is sikerült. Starr passza ugyanis nem volt tökéletes, és McGeenek egy kézzel kellett hátranyúlnia, hogy elkaphassa. 100 ilyen kísérletből csak 1 szokott bejönni, de McGee aznap képtelen volt hibázni. Simán elkapta a labdát, és befutott vele a végzónába.
A Chiefs képtelen volt fogni McGeet, és lényegében ez is döntötte a mérleg nyelvét a Packers javára. Starr azt hitte McGee miatt fognak kikapni. Végül miatta nyertek.
Köszi Jarred, sokat kihoztál a sztoriból! Kalapemelés McGee és Starr előtt. Egyébiránt nemcsak a 85-ös járt így, hogy egy átmulatott éjszaka után sikerült egy felejthetetlent produkálnia. A zsebtelepek utolsó tartalékait kiaknázó emberi szellem és adrenalin kombó gyakorta meglepően nagy dolgokra képes. Bizonyos, h. sokak emlékeznek olyan kollokviumra, amire az ember egy görbe estét-hajnalt követően esett be, mégis remekül sikerült azt kipipálnia. Ámbár alkalmasint meg simán csúfos lett a vége… :)
Szívesen. Amit mondasz az elképzelhető, bár én nem vagyok orvos, és személyes élményeim sincsenek ezzel kapcsolatban, viszont logikusnak tűnik. Úgy tűnik McGee most az érem jó oldalára esett, mert ha nem így történik nagy bajban lett volna. A játékosok elmondása szerint Lombardi szigorúan megtiltotta nekik, hogy éjszaka kimenjenek, és még azt is megmondta nekik, ha valaki mégis kiszökik, akkor azt azonnal kivágja, és elintézi, hogy soha ne játszhasson. Szóval igen, alakulhatott volna ez sokkal rosszabbul is.
Orvos én sem vagyok, de emlékeim szerint a szóban forgó kimaradás néhányszor velem is megesett :), különösen akkor, amikor nem volt vesztenivaló. McGee viszont jóval tökösebb volt ennél, mert neki az általad írtak alapján igenis volt. Hisz’ akkor nem csak azzal nem számolt, h. játszhat a nagydöntőn, hanem magát a karrierjét kockáztatta, ráadásul úgy, h. Lombardi rezsimje szerint nem lett volna ‘pótvizsga lehetőség’.