A Dallas Cowboyst idén is elérte az, amitől minden évben szenved. Kevés elkölthető pénz a fizetési plafon alatt, ugyanakkor több fontos játékosuknak járt le a szerződése a 2017-es szezon végeztével.
Ennek eredményeként nyilván szép számmal akadt idén is távozó Dallasban. A legfontosabb közülük a linebacker Anthony Hitchens, akinek maradásra bírásáért még a csillagokat is lehozta volna az égről/címerről a vezetőség, ő mégis inkább a Kansas City Chiefs öt évre szóló, évi 9 millió dolláros ajánlatára szavazott.
Egy másik kezdő játékos, Jonathan Cooper is új helyre költözik. A bal oldali guard ugyan 13 mérkőzésen volt kezdő az elmúlt szezonban, de most, hogy La’el Collins visszatérhet eredeti posztjára, nem maradt maradása Coopernek, aki végül a 49ersnél kötött ki. Arizonába ment a cornerback Bene Benwikere és az elkapó Brice Butler is. A fullback Keith Smith és a special teamer linebacker Kyle Wilber következő állomása pedig Oakland lesz.
A legnagyobb siker a Cowboys idei piaci tevékenységei között DeMarcus Lawrence megtartása. Ugyan egyelőre csak franchise taggel sikerült a csapathoz láncolni a defensive endet további egy évre, de július közepéig még megállapodhatnak a felek egy a játékos és a csapat számára is előnyösebb, hosszú távú szerződésről. Továbbá David Irvinget is sikerült megtartaniuk egy második körös tenderrel.
A kevés rendelkezésre álló pénz ellenére ugyanakkor sikerült új arcokat is szerződtetni. A legnagyobb név kétségtelenül a Jaguarsból érkező Allen Hurns. Az elkapó minden bizonyára azonnal a kezdőben találja magát Dez Bryant párjaként. Hurnsszel kapcsolatban a legnagyobb kérdés, hogy egészséges tud-e maradni: az elmúlt két szezonban ugyanis 11 mérkőzést hagyott ki ilyen-olyan sérülések miatt. A Boyz részéről ez az üzlet nagyon jó: egy kifejezetten tehetséges játékost sikerült igazolni kedvező anyagi feltételekkel.
A másik új elkapó vegyesebb érzéseket kelthet a csapat szurkolói körében. Deonte Thompson igazi vándormadár hírében áll. Az elmúlt hat évben három csapatnál is megfordult, most Dallasban a roster utolsó helyeiért harcolhat az egyébként futásblokkolásban kifejezetten hasznos Thompson, aki egy-egy mélységi játéknál is hasznos lehet.
Ahogy írtam fentebb, La’el Collins visszatérhet LG-be, ez pedig Cameron Fleming leigazolásának köszönhető. Fleming egy kifejezetten alulértékelt falember volt az idei piacon, a Cowboys pedig áron alul tudott egy megbízható kezdő tackle-t szerezni a jobb oldalra. A támadófalba Flemingen kívül még Marcus Martin érkezett, aki a tavalyi szezont egy az egyben kihagyta és inkább backup guardként juthat majd szóhoz.
Hitchens távozását követően a linebacker sor is erősen lyukassá vált Dallasban. Hogy erre a problémára Joe Thomas lenne a legjobb megoldás azt kötve hiszem. Elsősorban a special teamben, illetve három linebackeres felállások rotációs embereként tűnhet majd fel. A full back Jamize Olawale szintén a speciális egységben kaphat szerepet, de vannak olyan elképzelések is, hogy tight endként szeretnék hasznát venni Jason Garrették. Végül, de nem utolsó sorban itt van Kony Ealy, aki a fél AFC East megjárása után Dallasban verne gyökeret és lenne hasznos láncszeme a defensive end rotációnak.
A piaci tevékenységet követően teljesen egyértelmű, hogy a linebacker a legnagyobb need a csapatnál, illetve azzal, hogy Byron Jones átmozog cornerbackbe, a free safety is hiánycikk a jelenlegi állás szerint. A lehetőségekhez képest sikerült jól igazolni, csak még mindig nem látom, hogy lesz ebből contender csapat. B-
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Jaylon Smithről nektek mi a véleményetek?
Remélem első körben elhozzuk Leighton Vander Esch-t.
2,3. körben pedig egy safety és egy defensive tackle-t várok.
Szerintetek hova kéne draftolni?
Jaylonnal én még kivárnék, de egyelőre féltem őt MLB-ben. Nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy egészséges, de ne legyen igazam.
Szerintem LVE annyira nem lenne jó választás, a falakat kéne felturbózni, előbb húznék bal guardba meg 1-tech DT-be, mint LB-be. Utána jöhet egy FS/WR/LB húzás.
Jaylon-el kapcsolatban nekem is ez a véleményem. Szerintem is még lutri mi lesz vele.
Akkor Cameron Flemingben nem bizol mint Lt?
Fleming-La’el Collins-Frederick-Z.Martin-T.Smith fal szerintem nemrossz.
Én elöbb húznék egy Dt aki öli a futásokat, mert már évek óta a futás elleni védekezésünk elég gyenge.
Byron Jones átmozgatását meg nem értem igy hogy nincs normális FS mögötte.
Korai WR draftnak semmi értelmét nem látom vannak sokkal nagyobb hiányposztok szerintem.
Te mit vársz a következő évtől?