Maurice Hurstöt, a Michigan defensive tackle-jét az ötödik körben draftolta a Raiders (elemző cikkünk róla itt). Hurst – ha csak a tehetségét nézzük – egyértelműen az első körben kellett volna, hogy elkeljen, de a Combine-on szívproblémát diagnosztizáltak nála, ami miatt nem engedték, hogy a felmérőkön részt vegyen. Ezt a szívproblémát egyébként már az egyetemen az első évében diagnosztizálták nála, de a Michigan orvosai ennek ellenére mind a négy szezonban játékra alkalmasnak nyilvánították. A Combine után a Michigan és a Harvard orvosai is megvizsgálták, és zöld utat adtak neki ahhoz, hogy a Pro Dayen részt vegyen. Ezután nagyot csúszott a drafton, 10 defensive tackle is kiment előtte, míg végül a 140. pickkel kelt el (még a Raiders is húzott előtte DT-t).
A Raiders sok kritikát kapott Hurst draftolásáért. Matt Miller, a BR draftelemzője több mint 10 NFL játékosmegfigyelővel, edzővel és vezetővel beszélt, akik meglehetősen negatív véleménnyel voltak erről a választásról, felelőtlennek tartják Grudenéket.
Csak a Raiders képes arra, hogy olyan játékost draftoljon, aki meghalhat a pályán egy ismert probléma miatt.
– ehhez hasonló véleményeket fogalmaztak meg a Miller által megkérdezett edzők, akik előzetesen azt remélték, hogy senki sem fogja elvinni Hurstöt a drafton, mert a tehetséges védőnek szerintük nem szabadna futballoznia többet. Nem értették azt sem, hogy ha az ő csapatuk orvosai és a Combine-on lévő orvosok játékra alkalmatlannak nyilvánították, akkor hogy létezhet olyan csapat, amely ezzel ellentétes álláspontot képvisel.
David Chao, a Chargers korábbi csapatorvosa megadta erre a magyarázatot. Szerinte az, hogy egy vagy akár több csapat is levette a boardjáról Hurstöt, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy szerintük játékra alkalmatlan. Inkább arról lehet szó, hogy olyan kockázatot jelent a draftolása, amelyet az adott csapat nem volt hajlandó vállalni. De jelen esetben a dokik véleménye is eltérő – hiszen a Harvard és a Michigan orvosai engedték, hogy játsszon – így nem meglepő, hogy volt olyan csapat, amelynek a boardján ott volt a tehetséges DT. Nem fekete-fehér ez, inkább szürke.
Chao szerint épp ezért a Raiderst nem lehet felelőtlennek nevezni. Tudja, hogy Jon Gruden egy személyben hoz döntéseket a csapatnál, de olyat még nem hallott, hogy az orvosok véleményét bármelyik csapatnál is felülbírálták volna. (Én azért egyről tudok. Brett Favre elmondása szerint amikor a Packers trade-elt érte, akkor a sajtfejűeknél nem ment át az orvosin, olyan csípősérülést diagnosztizáltak nála, ami a legendás Bo Jackson futballkarrierjének végét jelentette. Azért, hogy a csere ne hiúsuljon meg, az akkori general manager, Ron Wolf közbelépett, és utasította a csapat orvosait, hogy nyilvánítsák Favre-ot játékra alkalmasnak – ezt mint kiderült, jól tette. Tehát ilyen esetre volt példa, de nincs okunk azt feltételezni, hogy most is ez történt volna).
Star Lotuleleinél merült fel a szívprobléma a 2013-as draft előtt, de később egy MR-vizsgálat bebizonyította, hogy mindez téves volt. Nick Fairley-nél azonban nem volt az, és az esetét lehetne Hurstéhöz hasonlítani, bár semmiképpen sem ugyanolyan. Fairley hat szezont játszott az NFL-ben, három különböző csapatban – tavaly végül pont a szívproblémája miatt ért véget a karrierje. A Saints orvosai 2016-ban engedték, hogy Fairley játsszon náluk, majd egy szezonnal később már nem. Chao szerint a Raidersnél ugyanígy döntenének, ha fennállna annak a kockázata, hogy Hurst meghalhat a pályán. Fairley szívproblémája szintén ismert volt a draft előtt, ennek ellenére az első körben kelt el.
A különbség az, hogy vele ellentétben Hurst nem az első, hanem az ötödik körben kelt el. Ez pedig jelentheti azt, hogy a Raidersnél (és a többi csapatnál) is érzik, hogy nagy vele a kockázat, akár nagyobb is, mint Fairley esetében volt, ha nem így lenne, nem vártak volna eddig a draftolásával. A kockázat viszont kimerülhet annyiban, hogy csak rövid távon (egy vagy két szezonra) számolnak vele emiatt. Jelen állás szerint ebben a szezonban játszani fog, most épp a rookie minicampen vesz részt.
Greg Mattison, a Michigan DL edzője (korábbi Ravens DC) szerint Hurst draftolása az 5. körben az egész draft legjobb húzása volt, mert remekül illik Paul Guenther védelmébe, ahol a Geno Atkins-féle szerepet fogja kapni. Csak szuperlatívuszokban tudott beszélni korábbi játékosáról, akinek szerinte nem csak a futballtehetsége első körös, hanem a személyisége is. Robbanékonysága, első lépése olyan, hogy nem lehet tanítani, azzal csak születni lehet. Megemlítette Hurst munkamorálját, azt, hogy mennyit tanulmányozta az ellenfeleket videón, szabadidejében önkénteskedett, és Uber-sofőrként dolgozott, a diplomáját megszerezte. Mattison a draftot alig bírta nézni, állandóan azt mondogatta közben, hogy Mo sokkal jobb annál a játékosnál, aki épp kiment előtte. A játékos egészsége nem volt téma, és Jon Gruden sem hajlandó az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolni többet – reméljük, nem is lesz rá alkalom a továbbiakban, hogy ez felmerüljön.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Lehet tudni a pontos diagnózist Mert annyi hogy szív probléma még bármi lehet
nem tudjuk pontosan. Hurst annyit mondott, hogy az EKG vizsgálat szívritmuszavart mutatott nála, ugyanúgy, ahogy az egyetemi évei alatt is.
Egyébként üdv újra a fedélzeten!
Reméljük a Raiders nem olyan hülye hogy nem kérdezte meg magát Hurst-öt is, hogy tervezi-e kitölteni az újoncszerződését, meg hogy még most mondja meg ha nem akar még nagyobb rizikót (akár halált) vállalva játszani. Nyilván a játékos a családjára is gondol, amikor NFL-játékos lesz, de ha nem ez a szíve vágya, akkor nyilván nem is jelentkezett volna a draftra. Én biztos nem vállalnám azt a kockázatot, hogy egy nyilvánosan kérdéses egészségi állapotú játékos összeessen a pályán, ne adj Repülő Spagettiszörny meghaljon, így az én boardomon nyilván nem lett volna ott. Viszont megértem a Raiders-t is, és egyáltalán nem is tartom rossznak a stratégiájukat, hisz volt már korábban is, hogy 5. körös játékos esetleg egyszer sem lépett pályára. (sőt, 2-3. körösök is voltak már ilyenek…)