Connect with us

Draft

Kultúraváltás – Dolpins draftértékelő

A Dolphins idei holtszezonja az öltözői kultúra megváltoztatásának jegyében zajlott, megszabadultak Ndamukong Suhtól, Jarvis Landrytől, Mike Pouncey-tól, illetőleg meg lehetne említeni Jay Ajayi elcserélését is tavaly októberben. Az sem segített vélhetően, hogy Tannehill megsérült, és a hírhedten közönyös Jay Cutler volt a kezdő QB. Az irányvonal egyértelmű tehát, a csapatnak vezéregyéniségre van szüksége, ehhez segít majd Tannehill visszatérése, illetőleg Frank Gore és Danny Amendola leigazolása. De ez csak ideiglenes megoldás lehet, mert Gore és Amendola sem tartozik a fiatal játékosok közé, ezért e probléma megoldásához kellett a draft is.

 

dolphins 1/11
 Minkah Fitzpatrick
 DB, Alabama

 

A vezéregyéniség rögtön az első pickkel meg is érkezett, csapatkapitány volt és az egyetemi csapattársai MVP-nek választották meg. Anthony Averett (jelenlegi Ravens CB) azt nyilatkozta róla, hogy hasonló a habitusa, mint Nick Sabannek, csak a győzelem érdekli, ezért megtesz mindent, és nagyon figyel a részletekre. Emellett Fitzpatrick nagy erőssége a sokoldalúsága,  safety és cornerback poszton is van tapasztalata. A tight endek tavaly szárnyaltak a Dolphins védelme ellen, 94 passzt kaptak el ellenük, ami a ligában a legtöbb volt, az ellenfél irányítói 70%-os pontossággal passzoltak nekik. Ezen sürgősen javítani kell, és erre Fitzpatrick alkalmas lehet. Emellett playmaker is, 3 év alatt 4 touchdownt szerzett 9 interceptionből. Jó választás véleményem szerint, bár felmerül a kérdés, hogy nem jártak-e volna jobban, ha bagóért felmennek 1/10-re, és behúzzák Rosent (csak plusz 3. és 5. kört kellett volna túllicitálni, ami egyáltalán nem nagy ellenérték egy franchise QB-ért).

 

dolphins 2/42
 Mike Gesicki
 TE, Penn State

 

2. körben elhozták a Combine sztárját, Gesicki ugyanis kiemelkedően teljesített minden felmérőn, amivel legalább egy kört javított a draftértékén. Kiemelendő a 41 ½”-es súlypontemelkedése, nem meglepő, hogy röplabdázott korábban. A red zone-ban azonnal fegyver lehet, és jump ball is mehet felé bőven, kezdeti gyakori dropjairól idővel leszokott az egyetemen. Azonban jelenleg annyira nem jó futballjátékos, mint amekkora sztár volt a Combine-on, nem futja jól a route-okat, blokkolás sem tartozik az erősségei közé. Egyelőre meglehetőségen egydimenziós játékos tehát, és akkora szuperatlétának sem tartom, ahogy a Combine számai sugallnák, a mozgása kicsit merev. De kellett egy tight end, hiszen Julius Thomas is lapátra került, aki nem vált be tavaly.

 

dolphins 3/73
 Jerome Baker
 LB, Ohio State

 

Újabb gyors, atletikus játékosra esett a választás, Baker szintén hiányposztra jön, mert szükség volt egy outside linebackerre is. Baker ezzel volt egyetemi csapattársával, a szintén LB Raekwon McMillannel került egy csapatba, aki tavaly rögtön a legelső kickoff során ACL-szakadást szenvedett az előszezonban. Baker atletikusságának köszönhetően van potenciálja coverage-ben, Fitzpatrickhez hasonlóan a tight endek elleni védekezésben is segíthet. Ami miatt mégsem tetszik ez a pick: Bakerből egyszerűen hiányzik a keménység, gyakran előfordult, hogy nem tette oda magát úgy a pályán, ahogy egy linebackertől elvárható lenne, illetőleg az ösztönei is kérdőjelesek, gyakran tűnt túl óvatosnak, passzívnak. Atletikussága megvan, de mint játékos, még sokat kell fejlődnie.

 

dolphins 4/123
 Durham Smythe
 TE, Notre Dame


Az első négy húzásból kettő tight end, Smythe draftolása minden bizonnyal annak szól, hogy Gesicki nem a blokkolásáról híres, neki pedig pont ez az erőssége. Igazi old school tight endről beszélünk, akinek elsősorban a futásblokkolás a terepe, de pass protectionben is hasznos lehet. Mozgása viszont elég darabos, atletikusnak nem mondható, nem valószínű, hogy elkapásban tényező lesz (tavaly 15 elkapást, 244 yardot és 1 TD-t regisztrált). Volt néhány pickje a Dolphinsnak, amely nem tartozott a BPA kategóriába, véleményem szerint ez is ilyen. A 4. körben úgy tűnik, szeretnek blokkoló tight endet húzni, Dion Simset is ekkor választották.

 

dolphins 4/131
 Kalen Ballage
 RB, Arizona State

 

Újabb hiányposztra érkezett játékos, hiszen Frank Gore 35 évesen már túl van a zeniten. Kenyan Drake tavaly jól teljesített Ajayi elcserélése után, és véleményem szerint megmutatta, hogy kezdő RB lehet. Ballage nem volt kezdő RB az egyetemen, Demario Richarddal (UDFA, Falcons) megosztva futott, egy szezonban sosem regisztrált 700 futott yardnál többet. Elkapásban használható, elég jó route-okat fut, és a kezeivel sincsenek problémák (bár fumble-ökre hajlamos volt). Rá még jobban igaz az, mint Gesickire, hogy egyelőre jobb atléta, mint futballjátékos, de egy 4. kört megért a testfelépítése és atletikussága miatt, 3. downos szituációkban hamar szerepet kaphat. Lehet, hogy jobb profi lesz, mint amilyen egyetemi játékos volt.

 

dolphins 6/209
 Cornell Armstrong
 CB, Southern Mississippi 

 

Érkezett még egy defensive back, ezúttal a 6. körben. Ismét gyors játékosról van szó, aki a szélen és slotban is bevethető, bár minden bizonnyal csak special teamer lesz kezdetben, már amennyiben rostert fog. Gyorsaságának köszönhetően blokkolt néhány rúgást az egyetemen, és elég agresszív is, ami egy gunnernek fontos tulajdonság. Armstrong elmondta, hogy a példaképe Brent Grimes, aki a Dolphins játékosa is volt. Egyébként a Southern Missről már draftolt egy jó cornerbacket a Miami, őt úgy hívták, hogy Patrick Surtain, és több alkalommal volt Pro Bowler és All-Pro a 2000-es évek elején. Akinek a hasonló nevű fia amúgy az egyik top recruit idén, és az Alabamát választotta.

 

dolphins 7/227
 Quentin Poling
 LB, Ohio

Ha a Durham Smythe-ot és a legutolsó picket leszámítjuk, a Dolphins csak gyors játékosokat húzott ezen a drafton. Illik ebbe a képbe Poling is, aki a 102 lelket számláló, Gomer nevezetű községből származik, amely Ohio államban található. Nem egy nagydarab játékosról van szó (6’0″, 238 font), a Combine-ra nem hívták meg, de ő csinálta az Ohio Bobcats történetében a legtöbb szerelést, négy évig volt kezdő az egyetemen. Armstronghoz hasonlóan a special teamben kaphat szerepet, ha a keretbe kerül.

 

dolphins 7/11
 Jason Sanders
 K, New Mexico

 

Cody Parkey idén márciusban aláírt a Bearshez, tehát mindenképp kellett egy kicker. Sanders statisztikái az egyetemen: 111/112 extra pont, 25/35 mezőnygól (71,4%). Nem az igazi, de állítólag az volt a gond, hogy nehezen találtak épkézláb holdert, többet is le kellett cserélni – ugyebár a Lobos csapata nem éppen acélos. Eddy Pineiro még elérhető volt itt, aki jobb kickernek tűnt Sandersnél. Nagyot tud rúgni, puntolni is tud, de én mindenesetre meglepődnék, ha NFL-kicker lenne Sandersből.

Összességében:

Mindent összevetve nekem nem úgy tűnik, hogy feltétlenül BPA alapon draftolt volna a Dolphins, inkább a hiányposztok betömése volt a cél, és ezekre (LB, TE, S) jött is játékos, néhol több is. Kellett egy vezéregyéniség, ő érkezett Fitzpatrick személyében, a többi választás viszont meglehetősen boom or bust szagú. Az atletikusságuk miatt nagy potenciál van Gesickiben, Bakerben és Ballage-ban is, azonban a képzettségükön még lenne mit csiszolni. Smythe egy limitált (blokkoló) TE,  ami a 4. körben nem túl tetszetős, nagyobb potenciállal rendelkező játékosok is voltak bent. Az utolsó három pickkel a special teamet próbálták erősíteni, bár Sanders elég necces véleményem szerint, hogy NFL-szintet képvisel-e. Ami negatívum, hogy irányítót nem sikerült hozni, márpedig Tannehill jövője kérdéses a csapatnál.

Értékelés: B

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
euskadi68
euskadi68
2018-05-18 09:22

Nem tudom, biztos bennem van a hiba, de én nem értékelném ennyire alul Tannehillt. Bár nem elit, de jó kis irányító. Persze, lejár a szerződése jövőre, ebben igazatok van. Remélem nem lesznek irreális igényei. :)
Az most fontos volt, hogy rend legyen az öltözőben, emiatt (csak emiatt!) nem sajnálom Ayaji és Suh kivágását. Landryt sajnálom, de Amendola érkezésével ez a probléma meg lett oldva. Gore már nem fiatal, de néhány idényt biztosan kibír. Idén nincs esély a rájátszásra, sőt még a csoport utolsó helye is sanszos, de Gase kezdi lerakni egy jó csapat alapjait, bízom benne. Fins Up!

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x