Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk “L” csoportjának utolsó versenyzője egy olyan döntő lesz, ahol mindkét csapat azt kísérelte meg, hogy feledtesse a múlt kudarcait, és a jövőbe nézzen. Az egyik csapatnak sikerült ez, a másiknak pedig továbbra is azzal a tudattal kellett továbbélnie, hogy képtelen megnyerni a legfontosabb mérkőzést. Ez a Raiders és a Vikings összecsapása.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Raiders útja a döntőbe
A ’60-as évek végén a Raiders volt az AFL egyik legjobb csapata, és a ’70-es években is ők voltak az a csapat, akit le kellett győzni a Super Bowlhoz. És az esetek többségében le is lettek győzve. Minden évben ott voltak a tűzközelben, de az utolsó pillanatban valami mindig elromlott. 1976-ban azonban úgy tűnt, most végre összejöhet minden. John Madden csapata szárnyalt, és az alapszakaszban mindössze egyetlen egyszer szenvedtek vereséget 13 győzelem mellett. Azt az egy vereséget azonban a Patriotstól szerezték, akikkel rögtön találkoztak is a playoffban. Ezúttal azonban a Raidersnek jött ki jobban a lépés, és egy szoros meccsen 24-21-re nyertek. Utána a Steelers jött, akiktől három playoff meccsen is vereséget szenvedtek a korábbi években. Ezúttal azonban a Steelers sem tudott tenni ellenük semmit, és 24-13-ra megnyerte a Raiders az AFC döntőt, amivel kivívták a jogot a Super Bowlon való részvételre.
A Vikings útja a döntőbe
1976-ban a Vikings arra készült, hogy feledtesse a szurkolóival a csapat egyik legfájóbb vereségét. Egy évvel korábban egy utolsó másodperces Hail Mary passzal kaptak ki a playoffban a Cowboystól, és az a vereség olyan sebeket hagyott maga után, hogy csak egy Super Bowl győzelem tudta volna feledtetni azt. Ezt azonban az évek előrehaladtával egyre nehezebb volt elérni. A csapat legjobbjai (Tarkenton, Marshall stb.) már túl voltak a fénykorukon, és egyértelmű volt: vagy most nyernek döntőt, vagy soha. E mentalitásnak is köszönhetően sikerült 11-2-1-gyel megnyerni a csoportot, és a rájátszásban a előbb Redskins (35-20) majd a Rams (14-10) is kapitulált. A Super Bowl összejött, már csak meg kellett nyerni.
Super Bowl XI
A 11. nagydöntő a pasadenai Rose Bowl stadionban rendezték meg, de pár rosszmájú szurkoló egyszerűen csak „Looser Bowlnak” nevezte ezt a döntőt. A név valamilyen szinten érthető volt, hiszen két olyan csapat készült összecsapni egymással, akik mindig az utolsó akadályon buktak el. A Raiders 1967-76 között 2 AFL döntőt, 4 AFC döntőt és 1 Super Bowlt veszített el, a Vikings pedig 3 Super Bowl vereséggel járult hozzá ehhez a gúnyos elnevezéshez. Viszont most egyikük esélyt kapott arra, hogy levetkőzze magáról az örök vesztes jelzőt, a kérdés már csak az volt, melyik csapatnak fog ez sikerülni.
Az első pillanatokban úgy tűnt a Vikingsnak fog ez sikerülni. Mindjárt sikerült blokkolni a Raiders puntját, aminek köszönhetően az 5 yardról kezdhették meg a támadást. Fontos lett volna, hogy pontot szerezzenek, mert a három elveszített döntőn is az volt a legfőbb probléma, hogy az első félidőben egyszer sem tudtak pontot szerezni. Most hatalmas lehetőséget kaptak arra, hogy ezt a rossz sorozatot megszakítsák, de nem tudtak élni vele. Az 1 yardon sikerült elveszíteni a labdát, és többé nem kerültek ilyen közel a pontszerzéshez.
A Raiders feledve a kezdeti hibát gyorsan átszáguldott a Vikings védelmén többször is, és félidőre már 16-0-s előnyt épített. Ez megnyugtató előny volt, és amiatt egy kicsit ki is engedtek a harmadik negyed végére, amit a Vikings végül ki tudott használni. Szereztek egy TD-t, és közvetlenül utána azonnal leparancsolták a Raiders támadósorát a pályáról. Megnyílt a lehetőség a fordításhoz, de nem tudtak élni vele. Tarkenton eladta a labdát, és a Raiders még egyszer nem adott nekik ilyen lehetőséget. Gyorsan TD-t szereztek, és 26-7-ről már nem volt visszaút. Főleg úgy nem, hogy Tarkenton utána újra eladta a labdát, amit ezúttal vissza is hordtak a Raiders védői.
A 11. nagydöntő így a Raidersnek okozott örömet. Ugyan a múlt kudarcait nem tudták meg nem történtté tenni, de a 32-14-es győzelemmel bebizonyították, hogy igenis képesek megnyerni a fontos meccseket is. Ez azonban nem volt elmondható a Vikingsról. Ők a negyedik döntőjüket is elbukták, ráadásul megint úgy, hogy pár pillanatot leszámítva közük nem volt a meccshez. Több esélyt pedig nem kaptak az élettől.
Ez a döntő bizonyos szempontból vízválasztó volt. A Raidersről ezek után leperegtek a azok a jelzők, amik arra utaltak, hogy képtelenek nyerni. A csapat elindult az úton felfelé, és még két további Super Bowlt nyertek meg. A Vikings azonban azóta sem tudott Super Bowlt nyerni, és ha a közelébe is jutottak a döntőnek, valahogy mindig sikerült elbukni a
[/ppp_patron_only]lehetőséget. Nagyon sok mindent másként alakulhatott volna, ha akkor az 1 yardon nem veszítik el a labdát.
