Connect with us

Minden ami NFL

Így építs csapatot! – chester

Az elmúlt években számtalan példát láttunk már arra, hogyan is lehet felépíteni egy bajnokcsapatot az NFL-ben. Mindenki másra esküszik, mindenki mást tart fontosnak, így talán nincs is erre tökéletes recept. Az én franchise-om felépítésére használt formula sem biztos, hogy tökéletes, de ragaszkodtam a játék előtt kitalált szempontrendszeremhez.

 

 

Az alapelv

Öt évre előre kellett draftolnunk egy csapatot, tetszőleges szempontrendszer alapján kiválasztott játékosokkal. A tavalyihoz képest egy teljesen új irányvonalra mentem rá, és igyekeztem főként fiatalokat választani, akik öt év múlva sem érik el a 30 éves kort. Valamelyik posztnál ezt nem vettem figyelembe, de főként a védelemben és egy-egy támadó poszton abszolút ezen filozófia mentén választottam. Mivel nem csak a játékosok kiléte volt az érdekes a játékban, de maga a rendszer is, ami alapján választasz, kidolgoztam egy hat lépésből álló draftstratégiát, amiről nem akartam letérni semmilyen körülmények között. Ez sok-sok lemondás árán, de összejött.

 

I. lépés: Válassz irányítót!

 

[quote]

1. kör: Josh Rosen, QB, Arizona Cardinals[/quote]

 

Minden franchise alapja az irányító, így én is vele kezdtem a keret összeácsolását. Két név volt a boardom tetjén, és mindkettő elérhető volt még, így rögtön az elején dilemmázni kellett. Ez a két játékos Rosen és Marcus Mariota volt, mindenképp rájuk akartam építkezni. Mariotánál az eddig hozott számok csalókák, most úgy tűnik kapott egy normális OC-t, aki remélhetőleg kihozza belőle a potenciált. Hogy mégis miért inkább az eddig semmit nem mutató Rosent választottam, az az, hogy benne több tökösséget látok, ami gyakran többet ér egy győzelem érdekében, mint hogy valaki zseniként érkezett a profik közé. Csodálatos dobómozdulata van, és bár ő sem tökéletes irányító, lehetőségem van úgy alakítani a csapatot, hogy az összes hibáját leplezzem.

 

 

II. lépés: Védd meg!

 

[quote]

2. kör: David Bakhtiari, LT, Green Bay Packers

3. kör: Jack Conklin, RT, Tennessee Titans

4. kör: Quenton Nelson, LG, Indianapolis Colts

5. kör: Will Hernandez, RG, New York Giants

6. kör: Brandon Linder, C, Jacksonville Jaguars[/quote]

 

Az első lépés Rosen negatívumainak elfedésére egy olyan támadófal felhúzása, akik időt, teret, és nem utolsó sorban biztonságot adnak számára. Úgy akartam kialakítani a falat, hogy a két szélén, illetve a center poszton egy veterán legyen, míg a két guard rookie, és ez össze is jött. Bakhtiari a liga legjobb passzblokkolója volt tavaly, míg Conklin nem csak fiatal, de nagyon jó tackle is. A két guard a két legígéretesebb újonc lett, annyi csalás történt, hogy a Giantsben baloldalon játszó Hernandez most a jobb oldalon fog szerepelni. Center posztra Lindert választottam, aki nem olyan szexi név a ligában, mint Alex Mack, Travis Frederick vagy Rodney Hudson, de van olyan jó, mint az említett játékosok. Ráadásul ez az ötös nem csak Rosen életét könnyíti majd meg, de a futóét is.

 

III. lépés: Siettesd az irányítót!

 

[quote]

7. kör: Yannick Ngakoue, RE, Jacksonville Jaguars

8. kör: Takkarist McKinley, LE, Atlanta Falcons

9. kör: Leonard Williams, 3T, New York Jets[/quote]

 

A köetkező lépésnél a védők kapnak főszerepet, azon belül először a passzsiettetés. Mivel a belső védőfalat egy 1-technique és egy 3-technique játékossal képzelem el, a falból három embernek a fő feladata lesz a pass rush. Itt már lemondásokkal járt az előző 6 kör eredménye, de abszolút elégedett vagyok az eredménnyel, sőt, még így is fájt otthagyni pár játékost a boardomról ezen a poszton. Ngakoue 23, McKinley 22, Williams pedig nemrég lett 24 éves, ezért rájuk esett a választás: fiatalok, gyorsak, energikusak, pont ilyen védelmet akarok építeni.

 

IV. lépés: Szedd le a passzokat!

 

[quote]

10. kör: Minkah Fitzpatrick, DB, Miami Dolphins

11. kör: Derwin James, DIME, Los Angeles Chargers

12. kör: Malik Hooker, FS, Indianapolis Colts

13. kör: Marlon Humphrey, RCB, Baltimore Ravens

14. kör: Chidobe Awuzie, LCB, Dallas Cowboys

15. kör: Jaire Alexander, NICKEL, Green Bay Packers[/quote]

 

A secondaryt három játékosra akartam építeni: egy sokoldalú defensive backre, aki el tudja látni a CB, S, LB és akár passzsiettetés feladatokat is; egy olyan safetyre, akit bátran küldhetek fel linebackernek a fizikumának hála, ugyanakkor a coverage képességei is a legmagasabb szinten vannak; illetve egy olyan free safetyre, akire nyugodtan rábízhatom a mélységi feladatokat a futballintelligenciájának hála. Nagy örömömre szolgált, hogy ezekre az első számú kiszemeltjeimet sikerült bezsákolnom. Mindenképp DIME felállásban gondolkodtam, hiszen elég pofás támadósorokat építettek a kollégák, amik inkább passzban erősek, így fel kellett készülni.

 

 

Ezután a CB-sor feltöltése volt hátra, ahol mindenképp fiatal játékosokat akartam. Az utóbbi időben ugyanis olyan nagyságok, mint Richard Sherman vagy Darrelle Revis is kezd/kezdett rogyadozni 30 éves korára, én pedig nem akartam ennek áldozatául esni. A két szélső CB-t ráadásul igyekeztem a kiszabott fizikai attribútumaim alapján kiválaszatni: legyen gyors, erős, legalább 6′ magas, nem mellesleg tehetséges. Slotba pedig a gyorsasághoz ragaszkodtam az életkor mellett, és az egyik kedvenc idei újoncommal tökéletesre sikerült fejlszteni az elképzeléseimet.

 

V. lépés: Adj fegyvereket az irányítódnak!

 

[quote]

16. kör: Sammy Watkins, RWR, Kansas City Chiefs

17. kör: Sony Michel, RB, New England Patriots

18. kör: D.J. Moore, LWR, Carolina Panthers

19. kör: Christian Kirk, SWR, Arizona Cardinals

20. kör: Jaylen Samuels, TE/FB, Pittsburgh Steelers[/quote]

 

Úgy gondolom, hogy bár egyre brutálisabb támadósorok alakulnak ki a ligában, a skill pozíciók nem érnek annyit egy franchise-ban, mint az eddig bemutatott posztok, így ezt a végére hagytam. Mindenképp Rosen képességet tartottam a szemem előtt minden egyes választásnál. Ő az egyetemen a 10-19 yardos passzokat dobta meg a leghatékonyabban, így én is erre a távra rendezkedtem be. Igazából az első két választás volt meghatározott a skill pozíciókra:

 

  1. Szerezz be egy első számú elkapót!
  2. Válassz mellé egy futót!

 

Az első pontnál nagyon rezgett a léc, de a boardomon lévő utolsó játékost sikerült kihalásznom. Watkinsra sokan legyintenek, mert nem azt hozta eddig karrierje során, amit a draftértéke alapján vártak tőle, de a képességei ettől még kiemelkedőek. Mindössze 25 éves, ideális korban van tehát, mellé kellően labdabiztos, képes bravúros elkapásokra, gyors és fizikailag is teljesen rendben van. Jöhetett a futó, ami bár sokak szerint értéktelen poszt, egy jó futó csodákra képes. Michelre esett a választásom, mert egyrészt fiatal, ami egy futónál prioritás, másrészt meg egy every down back válhat belőle, ami szintén előny egy RB-nél.

 

 

 

A továbbiakban mondhatni BPA-ztam, de ilyen késői körökben már kevés jó játékos maradt bent. Itt már inkább azt vettem figyelembe, kik azok, akik a legtöbbet tudják kihozni elkapás után, és a két újonc WR-t láttam erre a legalkalmasabbnak. A tight end poszton az összes felírt emberemet kivitték, ezért húztam egy merészet Samuelsszel. Négy poszton is tudom használni, és igazából a blokkolási képességein kell csak fejlesztenie ahhoz, hogy ő legyen a tökéletes fegyver a támadósorban.

 

VI. lépés: Állítsd meg a futást!

 

[quote]

21. kör: Haason Reddick, LB, Arizona Cardinals

22. kör: Da’Ron Payne, 1T, Washington Redskins[/quote]

 

Mivel passzorientált a liga, a végére hagytam a futások megállítását, lehet felelőtlenül, de majd kiderül. Reddicknek tanulóévnek elment a 2017-es, jövőre viszont sokat léphet előre a Cardinalsban. Nem csak futásoknál használható, hiszen akár az irányítóra is ráküldhetem, de coverage-ben is hasznára válhat a csapatnak idővel. Mivel ő biztosítani tudja az extra siettetést, így nose tackle-nek elég volt egy olyan játékost választani, akinek a futások megevése a fő skillje. Payne erre abszolút ideális jelölt, bár Veának jobban örültem volna, de pont az előttem lévő pickek egyikén kapták ki.

 

 

Összegzés

 

Pontosan tudtam, hogy nevek alapján nem az én csapatom lesz a legvonzóbb, de az idei játékban inkább a rendszer tökéletesítésére mentem rá, sem mint hogy BPA alapon összerakjak egy brutális keretet. Emiatt nincs is hiányérzetem a neveket böngészve, a tight endet leszámítva mindegyik posztra sikerült olyan játékosokat választanom, akikre előzetesen is gondoltam, néhány helyre ráadásul az általam legjobbnak gondoltakat tudtam kikapni.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x