Az ember minden fantasy (vagy egyéb hasonló típusú) draftnak úgy vág neki, hogy az elején van valamilyen elképzelése, hogy milyen posztokat preferál, vannak előre kinézett játékosok, aztán a legtöbb esetben a megálmodott terv, ahogy illik, be is szokott dőlni a legelején. Ezúttal is ez történt.
Amikor megláttam, hogy a nyolcadik helyen választok, tisztában voltam vele, hogy az általam legjobbnak tartott irányítót, Rodgerst esélytelen lesz elvinnem, ez így is történt. Ezért úgy gondolkoztam, hogy az alapvető filozóifámnak megfelelően – miszerint a legfontosabb egy acélos védelmi front kialakítása – a védőfalra fogom ellőni az első néhány körös választásomat, kezdve Aaron Donalddal, azonban sajnos ő sem maradt benn 1/8-ig. Más védőfalemberre viszont sajnáltam volna ilyen magas picket áldozni, így jöhetett az újratervezés. Azon logika mentén kezdtem végülis el a draftot, hogy megnéztem mely posztokon van nagyobb különbség a saját rangsorom krémje és a futottak még kategória között, és úgy érzem, hogy az elkapó poszt egyértelműen ilyen (ugye 11-en vettünk részt a játékban, így legrosszabb esetben is a saját rangsorom 11. játékosa kerül hozzám az adott poszton kivéve azokat, ahol akár 2-3 játékost is kell választani). Magyarul véleményem szerint egy top5 elkapó és a rangsor 20. játákosa között jóval nagyobb különbség van, mint mondjuk a 3. és a 11. irányító között. Ezek után tehát hamar eldöntöttem, hogy QB-t a végén húzok, ellenben WR-ekkel gyorsan feltöltöm a rosterem. Arról továbbra sem tettem le, hogy a védőfalam elit legyen, így nyilvánvalóan oda is hamar kellett választani, viszont futót és TE-et is igyekeztem korán húzni, mert itt is éreztem jelentős tehetségkülönbséget a lista eleje és vége között.
Mivel nyilvánvalóan nem megoldható, hogy minden posztra a kedvenc célpontomat válasszam ki, áldozatokat kellett hozni. Azt hamar eldöntöttem, hogy CB-t csak a végén húzok, mivel a megfelelő passrush segíthet “felhúzni” a teljesítményüket, illetve jó néhány olyan fiatal játékos van a ligában, aki most még messze van a liga élvonalától, de két-három éven belül könnyedén odaérhet az elitbe. A támadófal lett a másik úgynevezett “áldozat” – noha a védőfal mellett a támadófal fontosságára is ugyanolyan hangsúlyt fektetnék – de itt más okból kifolyólag döntöttem így. Egyfelől a falat szerintem komplex egységként kell kezelni és ha öt “csak jó” játékosból rakunk össze egy ilyen csapatrészt, az tud közel olyan jó teljesítményt nyújtani, mintha mindegyik posztra a liga legjobbját választanánk. Másfelől itt is úgy gondolkodtam, mint az irányítóknál, véleményem szerint nem fog olyan jelentős különbséget okozni tehetségben, ha mondjuk nem a 4. és 7. legjobb guardot választom ki, hanem csak a 14. és 18. legjobbat. Végül még azzal is meg tudom indokolni ezen döntésemet, hogy a meccset nem a falaknak kell megnyerni, nekik “csupán” annyi a feladatuk, hogy ne veszítsék el. Erre pedig az NFL 11. legjobb fala is képes szerintem, pláne egy olyan, amelyikben itt-ott még egy extra tehetség is kerül. Nézzük akkor a világverő csapatot:
TÁMADÓSOR
Irányító: Cam Newton (21. kör)
Mire először sorra kerültem, már öt QB kiment, így gyakorlatilag hat játékosban kellett gondolkozzak, akik közül kikerülhet a kiválasztottam. Stafford, Luck, Winston és Newton voltak azok, akikben láttam fantáziát, és mivel a többiek más irányba mozdultak, még az a luxusom is megvolt a végén, hogy az utóbbi hármasból magam válasszam ki azt, akire építeném a csapatom. Lucknál a válla jelenti a kockázatot, Winstonnál leginkább fejben vannak problémák, míg Cam igen hullámzó teljesítményt nyújt, úgyhogy mindenkiben van rizikó, végül egy kis homérság döntött Cam mellett, illetve az, hogy pályafutása során most először kapott olyan támadó koordinátort maga mellé, aki már képes volt normális támadósort a pályára küldeni az NFL-ben. Meglátjuk mi sül ki belőle.
Futó: Le’Veon Bell (5. kör)
Nem terveztem ilyen magasan futót választani, de ha már ilyen sokáig bent maradt Bell, nem hagyhattam ott. Ő nem csak egy RB, hanem egy komplett támadó fegyver, akit bárhol el lehet helyezni a pályán, szinten mindenhol komoly mismatch a védelem számára, így én őt amolyan ajándéknak gondoltam az 5. kör végén. Tervben volt, hogy két futót választok, azonban másként alakult a draft, így ezt az ötletet elvetettem, ráadásul mivel Bell igen sokoldalú, nem is érzem úgy, hogy hiányzik még egy RB a rosterről.
Elkapók: Antonio Brown (1. kör), DeAndrea Hopkins (2. kör), Josh Gordon (13. kör)
Brutális sor lett, azt hiszem ezzel nehéz vitatkozni. A gyors QB runnak és Donald kiválasztásának lett az eredménye Brown, majd úgy gondoltam, hogy személyes kedvencemet sem hagyhatom ott, így Hopkins is megérkezett a második körben. Aztán ahogy haladt a draft, úgy tűnt egyre értékesebbnek Gordon, hiszen a tehetsége vitán felül ott van a másik két sztár közelében, nála ugye a pályán kívüli problémák okozhatnak gondot. Viszont a draft második felében már úgy voltam vele, megéri a kockázatot, hiszen olyan szintű tehetség, mint ő már nem volt benn körök óta, akkor pedig miért ne vállalnám be a vele járó rizikót. Gordon a flex pozícióba érkezett, választhattam volna még ide TE-et, de nem gondolnám, hogy egy második TE jelenthetett volna olyan többletet a csapat számára, mint Gordon. Futó kiválasztása esetleg indokolt lehetett volna, de Kamara, akivel szemeztem kiment korábban, másban pedig nem láttam olyan extrát, mint amire Gordon képes lehet.
Cam Newton and Antonio Brown? (here’s where y’all put your eyeball emojis)
Via @AB84 pic.twitter.com/XXj9ogF8BJ— Bill Voth (@PanthersBill) June 26, 2018
TE: Rob Gronkowski (7. kör)
Amikor nekikezdtünk a draftnak eszem ágában nem volt Gronkot elvinni, úgy gondoltam majd a végén húzok egy TE-t. Aztán ahogy nézegettem a potenciális jelölteket, arra a megállapításra jutott, hogy Kelcén kívül nincs egy normális fiatal TE sem, így valamit ki kell találni. Aztán amikor eggyel előttem elvitték azt a Hunter Henryt második TE-ként, akinek két 500 yard körüli szezonja van és most szétment a térde, akkor úgy döntöttem, hogy Gronk jön hozzánk. Egyszerűen olyan szinten emelkedik ki a mezőnyből, hogy nekem bőven belefér az a vészfogatókönyv, hogy mondjuk három év múlva elege van az egészből és szögre akasztja. Mellesleg éppen most szeretne új szerződést, így valami azt súgja, ki fogja tölteni a csapatomnál a következő öt évet.
Támadófal: Anthony Castonzo LT (9. kör), Graham Glasgow LG (18. kör), Maurkice Pouncey C (14. kör), Trai Turner RG (15. kör), La’el Collins RT (16. kör)
Jól látható, hogy a terveknek megfelelően a draft második felére hagytam a támadófal felépítését, egyedül Castonzo a kivétel, mivel fogytak a potenciális LT jelöltek és lépni kellett. Úgy általában elmondható, hogy minden posztra jutott megfelelő játékos, vannak olyanok, akik több poszton is bevethetők (Glasgow és Collins se biztos, hogy ott fog szerepelni IRL, mint nálam, de ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni). Castonzo a közeljövőben jobban reflektorfénybe kerülhet, behúzták mellé Nelsont, látszik, hogy nagy hangsúlyt fektet Luck megvédésére a Colts, jó lesz ő nekem a balszélre. Glasgowt már említettem, a Lions fal belseje is pofás lesz, majd leosztják egymás közt a lapokat, hogy ki hol játszik, nálam a LG poszt jutott neki. Pouncey évek óta a liga egyik legjobb támadófalának a centere és még mindig csak 28 éves. Turner is fiatal és évek óta stabil teljesítményre képes, még ha tavaly volt egy kis visszaesés a játékában, csakúgy, mint Collinsnak, azonban nem lepne meg, ha idén ismét elit szinten teljesítenének.
Védőfal: Calais Campbell LE (6. kör), Ndamokung Suh DT (12. kör), Cameron Heyward DT (11. kör), Chandler Jones RE (4. kör)
Az előre elképzelt játékosokból csupán Chandler Jones került hozzám, neki viszont nagyon örülök, igen alulértékelt passrushernek tartom, aki tavaly is vezette a ligát sackek tekintetében, miközben szép lassan elfogytak mellőle a tehetségek a Cardinals védelémből. DeMarcus Lawrence volt a másik kiszemelt edge rusher, ő sajnos kiment, mire oda jutottam volna, hogy kiválasszam (részletek később), így Calais Campbellre esett a választásom. Ő egy kicsit idősebb az ideálisnál, de egészen elképesztő fizikai paraméterekkel bír, nem nagyon találtam olyan hozzáfogható játékost, aki fiatal, de már bizonyított az NFL-ben. Belülre Donald lett volna az első számú jelölt, de róla – ahogy azt már többször megemlítettem – igen hamar le kellett mondjak, utána Cox vagy Short lett volna a következő opció, róluk is lemaradtam, így mire odakerültem, hogy a fal közepébe választok Heyward és Suh lett az a két játékos, akiket ár/érték arányban megfelelőnek találtam. Suhra is igaz az, ami Campbellre, hogy már bőven benne van a korban, azonban mivel idén csak egy évre írt alá a Ramshez, bízom benne, hogy jövőre akar még egy nagy szerződést akasztani a Los Angelesben produkált félelmetes számokkal. Heyward a Steelersben a három védős falban endként szerepel, nálam egy fokkal beljebb kerülne a négy emberes felállásban, viszont Campbell és ő is több poszton bevethető, ami remek variációs lehetőségeket biztosít számomra.
Linebacker sor: Luke Kuechly (3. kör), KJ Wright (19, kör), Shaq Thompson (20. kör)
Luke nagy kedvencem, őt mindenképp meg akartam szerezni, aztán amikor Bobby Wagnert kiválasztották, nem is nagyon maradt más választásom, ha igazán elit középső linebackert akartam a csapatba. Utána viszont eléggé hanyagoltam a posztot, ami nem volt betervezve, egyszerűen mindig úgy alkakult, hogy mire valakit kiválasztottam volna, az kiment, vagy csak találtam egy nagyobb potenciállal bíró játékost. A véleményem szerint azonban így is egész pofás egység alakult ki KJ Wrighttal és Shaq Tompsonnal, akik megfelelően társai lesznek Kuechlynek. Persze dönthettem volna úgyis, hogy Thompson helyett egy ötödik defensive backet, de én maradtam inkább a hagyományos hét emberes defensive front mellett.
Secondary: Shaq Griffin CB (17. kör) Eric Berry SS (10. kör), Kevin Byard FS (8. kör), James Bradberry CB (22. kör)
A csapat leggyengébbnek tűnő egysége, azonban én optimista szemlélettel közelítem meg őket. Berry elit safety, 29 éves, sok megpróbáltatáson ment már keresztül, bízom benne, hogy a következő öt évben is magas színvonalon fog játszani. A három fiatalban hatalmas fejlődési potenciál van, ők most még jelenleg más-más szinten vannak, de benne van a pakliban, hogy a következő években a liga közvetlen elitjébe kerülnek. Griffinben oly mértékű a bizalom Seattle-ben, hogy elengedték Shermant és már vele számolnak, mint első számú CB, Byard újoncként vezette ligát interceptionök tekintetében, míg Bradberrynek a második éve nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de rookie szezonjában megmutatta, hogy mire lehet képes és a sophomore slump után én idén remek teljesítményt várok tőle.
Pickek, amikor majdnem sírva fakadtam:
Két emlékezetes “anyázás” maradt meg bennem a draftról. Az első az 5-6 körös választásaimnál volt, amikor úgy döntöttem, hogy a Le’Veon Bell DeMarcus Lawrence párost viszem, a két pick között pedig 6 választás volt. Nos Bellt húztam ki előbb, Lawrence pedig az utánam jövő pickkel el is úszott, eléggé pipa lettem. A másik fájó pont Earl Thoma volt, akit konkrétan már be is írtam a chatbe, csak az entert kellett volna leüssem, erre őt húzták ki előttem. Rajtuk kívül is voltak olyan fájdalmas pillanatok, amikor szimpatikus játékos ment ki, de legtöbbjük körökkel azt megelőzően, amikor én terveztem volna behúzni őket, így csak enyhe fájdalmat éreztem miattuk.
Miért lett ez a legjobb csapat:
Összegzésként annyit tudnék elmondani, hogy igyekeztem már bizonyított játékosokat húzni, ez jól látszik az átlagéletkorból, ugyanakkor nem hiszem, hogy van olyan játékos a keretben, akire biztosan azt lehetne mondani, hogy öt év múlvam ár nem lesz a ligában. Persze az valószínűnek tűnik, hogy az első három évben nagyobb eséllyel húznánk be a Lombardit, mint az azt követő két évben, de azt hiszem, senki nem ágálna az ellen, ha a kedvenc csapata a következő öt évből csak az első háromban dominálná a ligát. Így azt mondhatom, hogy a távoli jövőt föláldoztam a közeljövő oltárán, azonban véleményem szerint ha a következő öt évben all-pro csapatot kéne mondani, ebből a keretből kerülne be a legtöbb játékos az ötször huszonkettes rosterbe.
