Minden ami NFL

Kik lehetnek a Training Camp nyertesei és vesztesei? – NFC

Published on

Végre elkezdődött valami focira emlékeztető közel másfél hónap böjt után, hiszen mind a 32 csapat megkezdte a szezon előtti edzőtáborát. Ez minket is megihletett arra, hogy megtippeljük ezen időszak nyerteseit és veszteseit csapatról csapatra! Az AFC után az NFC-n a sor!

 

 

A tavalyi szabálymódosításnak hála szeptember elején kell a 90 fős rosterből 53-ast csinálni, ez pedig alaposan felpörgette a deadline dayt cserékkel és kivágásokkal. Erre is alapozunk most, és a riportok figyelmbe vétele mellett kicsit találgatunk is a jövőt illetően.

 

 Arizona Cardinals
 Nyertes: Tre Boston, S
 Vesztes: David Johnson, RB

 

Tre Boston nagyon sokat várt arra, hogy végre kapjon egy szerződést valamelyik csapattól, de megérte, és a Cardinals játékosaként várhatja a startot. Bár nem fogja degeszre keresni magát 2018-ban, legalább kezdő lesz. Steve Wilks ugyanis kezdő free safetyként számít majd rá, míg Budda Baker így a nickel safety szerepkörben fog játszani az előttünk álló idényben. Johnson pedig a szerződése miatt kerülhet rossz helyzetbe, eléggé megoszlanak a vélemények arról, hogy kaphat-e már idén hosszabbítást, de valaki szerint ez jövőre is elmarad.

 

 Atlanta Facons
 Nyertes: Duke Riley, LB
 Vesztes: Brian Poole, CB

 

Azzal, hogy Vic Beasley ismét “főállású” defensive end lesz a Falcons védelmében, felszabadult egy hely a linebacker sorban base felállásnál. Ezt már most elnyerte magának a másodéves Riley a hírek szerint, sőt, jó eséllyel pályázik De’Vondre Campbell helyére is gyenge oldali linebackernek. Isaiah Oliver draftolásával elég telített lett a Falcons CB sora, aminek Poole ihatja meg a levét. Ha Oliver beváltja a hozzá fűzött reményeket, könnyen a kezdőben találhatja magát a szélen, így Robert Alford húzódna be nickelbe Poole helyére.

 

 Carolina Panthers
 Nyertes: Rashaan Gaulden, S
 Vesztes: Curtis Samuel, WR

 

Gaulden cornerbackként jelentekezett a draftra, de szinte a kiválasztása pillanatában leszögezték a Panthersnél, hogy náluk safetyként fog szerepet kapni. Sőt, mindjárt kezdőként is. Az első edzéseken ugyanis az elsőcsapat tagjaként állt fel safetynek Mike Adams mellé, és nem hiszem, hogy Da’Norris Searcy ki tudná őt szorítani. Curtis Samuel számára már nem alakult ilyen jól az edzőtábor nyitánya, ismét megsérült ugyanis. Egyelőre nem tűnik komolynak, de már tavaly sem tudott egészséges maradni, így szép lassan le fog csúszni a depth chart végébe. Azóta honorable mentionként felmerülhet Daryl Williams neve is, aki sérülés miatt komolyabb pihenőre számíthat.

 

 Chicago Bears
 Nyertes: Jordan Howard, RB
 Vesztes: Kevin White, WR

 

Ha egy nem-3 down backről azt nyilatkozza az edzője, hogy ő 3 down backként fogja használni, akkor nem is kell sokáig keresgélni más nyertest. Más kérdés, hogy Howard ilyen pass catching képességekkel meddig élvezi majd ezt a bizalmat, de egyelőre abszolút örülhet. Kevin White már kevésbé, nem igazán ment neki az eddigi edzéseken, viszont a stáb nagyon türelmes vele az eddigi pályafutását figyelembe véve. Csak így nem igen fog a kezdőcsapat közelébe férkőzni.

 

 Dallas Cowboys
 Nyertes: Tavon Austin, WR
 Vesztes: David Irving, DT

 

Az, hogy Tavon Austin jó eséllyel kezdő lehet egy offense-ben, számára a legnagyobb jackpot. A futónak hozott korábbi első körös játékost most a széleken próbálgatják edzéseken, és egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az első hétre kicsikarja a kezdő tagságot. Irving már nem ilyen szerencsés, az eltiltása mellett a magánéletében sincs minden rendben, így nem is tud megjelenni az edzőtáborban. Egyelőre a visszatéréséről sincs dátum, a szerződése utolsó évébe lépve ezek nem túl jó kilátások.

 

 Detroit Lions
 Nyertes: DeShawn Shead, CB
 Vesztes: Ameer Abdullah, RB

 

Sokak meglepetésére az elsőcsapat tagjaként kapott snapeket DeShawn Shead a Lions első edzésein Nevin Lawson és Teez Tabor előtt. Hogy ez mennyire lesz tartós állapot, egyelőre nem tudni, de Shead képességei indokolnák, hogy a kezdőben ragadhasson. Abdullah számára viszont egyre távolabbinak tűnik a backfield az új érkezőknek hála, bár az 53-as keretre még pályázhat.

 

 Green Bay Packers
 Nyertes: J'Mon Moore, WR
 Vesztes: Jake Ryan, LB

 

Bár Geronimo Allison számít egyelőre kezdőnek, J’Mon Moore is a first team offense tagjaként készülget, és nagyon jó riportok jönnek róla az edzőktől. Nem is Allison jelentheti számára a megugorhatatlan akadályt, hanem a mögötte sorakozó Valdez-Scantling és St. Brown, akik szintén a kezdőért állnak sorba. Jake Ryan is egyelőre a kezdőcsapatban találta magát, azonban ha Oren Burksnek sikerül beváltania a hozzá fűzött reményeket, akkor ez hamar megváltozhat, és akár már az első hétre kiszoríthatja a kezdőből. Ryan ráadásul szerződése utolsó évébe lép, és van egy tippem, hogy jövőre már nem lesz a Packers játékosa.

 

 Los Angeles Rams
 Nyertes: Cory Littleton, LB
 Vesztes: Dominique Easley, DT

 

Az LB sor szinte teljes átalakulásának három nyertese is lehet, de a legnagyobbnak Cory Littleton néz ki. Bár Wade Phillipsék őt bízták meg az Alec Ogletree által hagyott űr betöltésére, valamint a játékhívásokra is, elég mély a felhozatal mögötte, így muszáj lesz a TC-ben megszilárdítania a helyét. Ha valakinek nem jött jól Ndamukong Suh érkezése, akkor az Dom Easley, aki ráadásul megint sérüléssel bajlódik. Elmondása szerint a közeljövőben visszatérhet az edzésekre, de a Suh-Donald-Brockers hármas mellett nem sűrűn osztanak neki lapot.

 

 Minnesota Vikings
 Nyertes: Brian O'Neill, OT
 Vesztes: Laquon Treadwell, WR

 

Azzal, hogy Mike Remmers minden bizonnyal marad guard poszton erre a szezonra, megnyitotta a RT posztot a sorban álló játékosoknak. Erre pedig az újonc O’Neill csaphat le a legnagyobb eséllyel, noha benne van, hogy az első hetekre inkább egy veteránra bíznák ezt a posztot. A 2016-os elsőkörös Laquon Treadwell nem tud elmenekülni a bust státusz karmai elől, egyszerűen nem tudnak neki kitalálni olyan szerepkört, ahol hasznos lenne a csapat számára, ezért még Kendall Wright is megelőzheti őt a depth charton.

 

 New Orleans Saints
 Nyertes: Alex Anzalone, LB
 Vesztes: Alex Okafor, DE

 

A Saintsnél egyelőre minden a terv szerint halad, így az én dolgom is nehezebb volt. Ha választanom kéne, akkor Anzalonét hoznám ki nyertesnek, aki a tavalyi korai sérülése ellenére megragadhat a kezdőben, holott nem kevés riválisa akad a posztján. Okafor egyelőre nyerő helyzetben van, az ő helyzete Davenport fejlődésén múlik, mert bár hiába nem kész játékos, kétlem, hogy sokáig a partvonalon kívül ragadna egy “average” Okafor miatt az az újonc, akiért egy jövő évi első kört is beáldozott a Saints.

 

 New York Giants
 Nyertes: Jon Halapio, C
 Vesztes: Wayne Gallman, RB

 

Amikor Weston Richburg távozott, szinte mindenki meg volt arról győződve, hogy a helyére beugró Brett Jones miatt. Azóta viszont Halapio szinte a semmiből tört fel, és annyira elnyerte a stáb tetszését, hogy őt próbálgatják centerként a kezdőcsapatban. Hogy meg is tartja-e, az már csak rajta múlik. Itt sincs igazából vesztes, talán Wayne Gallmanra húznám rá leginkább, aki még Jonathan Stewartot sem fogja tudni lenyomni a depth charton.

 

 Philadelphia Eagles
 Nyertes: Corey Nelson, LB
 Vesztes: Ronald Darby, CB

 

Nelson számára kegyes volt a sors. Azok után, hogy a Broncos lemondott róla, a címvédőnél kapott újabb lehetőséget, ráadásul Mychal Kendricks távozásával akár a kezdőre is jó eséllyel pályázhat. Nincs még lefutva a verseny azért a posztért, de Nelsonnak jó esélyei vannak, látva néhány játékos tavalyi teljesítményét amikor be kellett ugraniuk. Darby neve is csak azért merült fel, mert Howie Roseman szereti kavarni a kártyáit, és kinézem belőle, hogy elcserélné a szerződése utolsó évében járó elkapót, csakhogy kapjon érte valami ellenértéket.

 

 San Francisco 49ers
 Nyertes: Brock Coyle, LB
 Vesztes: Jimmie Ward, DB

 

Reuben Foster eltiltás miatt kihagyja a szezon első meccseit, Malcolm Smith még nincs 100%-os állapotban a tavalyi sérülése után, ezáltal Brock Coyle lehet a legjobb opció az LB sorban egy ideig. Sőt, ha Smitht túl tudja lépni a depth charton, akkor Foster mellett ő lehet a másik stabil kezdő LB a csapatban, ahogy az első edzéseken felálltak. Az árnyékből azonban az újonc Fred Warner is hasonlóra készül, szóval Coyle helye sem bérelt. Wardnak viszont nem találnak szerepkört a csapatban, csak ide-oda pakolgatják a secondaryben. Akár egy trade sem kizárható nála.

 

 Seattle Seahawks
 Nyertes: Barkevious Mingo, LB
 Vesztes: Earl Thomas, S

 

Barkevious Mingo kezdő lehet egy védelemben, emésszük ezt az információt. Ha így marad, akkor nem kérdés, hogy ő a nyertese nem csak a Seahawks, hanem a teljes training campnek. Earl Thomas ugyanakkor egyre inkább távozóban van Seattle-ből, és ha jó csapathoz kerülne, akkor akár nyertese is lehetne az egész ügynek.

 

 Tampa Bay Buccaneers
 Nyertes: Alex Cappa, OG
 Vesztes: Noah Spence, DE

 

J.R. Sweezyt kivágta a Bucs, vagyis kezdő guard kerestetik a támadófalba. Több jelentkező is akad, de szerintem Cappa fogja végül megkapni a lehetőséget, hogy Fitzpatrick/Winston védelmére legyen. Noah Spence kapcsán egyre lemondóbbak a szurkolók, most ráadásul olyan telített lett a pass rusher szekció, hogy alaposan meg kell emberelnie magát, ha szóhoz akar jutni. Sajnos van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem fog.

 

 Washington Redskins
 Nyertes: Derrius Guice, RB
 Vesztes: Ryan Anderson, LB

 

Bár nem igazán volt kérdés a futóposztot látva, de végül csak Guice kaparintotta meg a kezdőt, és vélhetően nem engedi ki a kezei közül. Chris Thompsonnal nyerő párost alkothatnak majd a backfielden, Alex Smith legnagyobb örömére. Anderson miután alig kapott lehetőséget újonc idényében, most sérüléssel bíbelődik, így nem mostanában fog a kezdőbe kerülni, pedig nem lenne lehetetlen feladat.

2 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group