Jim Irsay korábban azt nyilatkozta, hogy egy első körért sem cserélné el Jacoby Brisettet. Ezek szerint nem hazudtolta meg magát, ugyanis a riportok szerint a Seahawks második körös ajánlatára simán nemet mondott a Colts.
Russell Wilson a liga egyik legjobb irányítója, karrierje mind a 16 meccsén kezdő volt és még két évig élő szerződése van a csapattal. Brissett tehát cserének érkezett volna, az ötlet pedig Brian Schottenheimertől jöhetett: ő volt a Colts QB-edzője, mielőtt elvállalta volna idén a Seahawks támadókoordinátori állását, tehát pontosan tudta, mennyit ér a fiatal irányító.
Brissett egyébként tényleg megérne egy második kört, meglehetősen nagy potenciál van benne, de csak egy olyan csapatnak lenne érdemes vele próbálkozni, aminek nincs irányítója (én mondjuk inkább neki adnék évi 20 milliót, mint Case Keenumnak). Az elmúlt 10-15 év egyik legérthetetlenebb cseréje lett volna, ha pont a Seahawks ruház be rá.
Legfrissebb cikkeink
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
96
Brisett nem ér második kört. Nincs benne potenciál, passzolni nem tud. Luck és Wilson fél kézzel is jobbak nála. Igazából számomra mindkét csapat érthetetlen.
Brissett egy hét után került a mély vízbe a liga legszarabb csapatában! nulla támadófal nulla elkapó és nulla futás! Talán a legtöbb sacket nyelte be!Bortles helyett máris kezdene szerintem!
Azért erre szerintem most sok Colts drukker felszisszen. Tavaly még Gore futott a patkósoknál, nem nevezném nullának (nem is teljesített rosszul). Elkapónak ott van T.Y.Hilton, aki szintén nem nulla.
Brisett egy évvel korábban a liga legjobb csapatában sem volt semmivel sem meggyőzőbb. A Pats-nél mi volt a baj?
A Patsnél az volt a “baj”, hogy 3 QB volt az 53-as rosteren és olyan “kutyaütők” voltak előtte, mint TB, meg Garoppolo.
Azt sem mondanám, hogy egy katasztrófa volt azon a 1,5 meccsen amiből egyet konkrétan valami kifordult, törött hüvelykujjal kellett volna hoznia, mert nem volt már mögött backup QB (TB el volt tiltva, JG meg megsérült).. Szerintem nem találsz Pecc szurkolót, aki lefikázná a két backup QB akkori teljesítményét. ;)
2,5 meccs volt az, és a Bills lenullázta őket a Gilette stadionban. A 2,5 meccsén nem dobott TD-t, gyenge volt a passzpontosság. Mindezt a liga legjobb rendszerében, ahol korábban olyan játékosok is villogtak mint mondjuk Cassel. Te mit neveznél katasztrófának, ha ezt nem?
Aligha hiszem, hogy bármelyik Pats drukker őt képzelte volna el a kezdőben hosszabb távon a csapatban…
Szerintem senki nem várt tőle semmit, és innen indulva valahogy csak meglett az a 3-1 az első 4 meccsen.
Ha mindenki tudja, hogy nem fog tudni passzolni a QB, arra azért nem nehéz védekezést felépítenie egy NFL csapatnak.
A Patsnél ő volt a 3. Kezdő szintű irányító! Hol itt a baj? Ha tavaly ő Rodgers backupja akkor a Green Bay minimum PO csapat!
Kapott 2 meccset kezdőkén! Összességében ugyanolyan gyenge volt, mint a Coltsban. 0 passzolt TD gyenge passzpontosság. A Ravens pedig lenullázta őket hazai pályán ha jól emlékszem.
A GB még a kezdő irányítók többségével sem lenne PO csapat annyira Rodgers köré lett felépítve. Nincs olyan csereirányító akivel esélyük lenne a rájátszásba jutni. Ott látod tényleg egy nagy nulla a futás és ARod nélkül az elkapósor sem ér túl sokat.
Ezen elrugózhatunk egy darabig, de azért megjegyzem, hüvelykujj nélkül azért nem könnyű passzolni (hosszút szinte lehetetlen). Ráadásul beledobták az első idényében a 3. meccsen a mély vízbe, úgy hogy valószínűleg nem ő gyakorolt az első csapattal.
Valahol már írtam, hogy belenéztem az elmúlt szezonban vagy két Colts meccsbe, de az elkapók drop-jaiból nem úgy tűnt, hogy a Brissett ott a leggyengébb láncszem.
Nézd, idén meglátjuk! ;)
Mindenféle elfogultság nélkül, Brisett egy korrekt kezdő irányító lenne egy Jagsben vagy egy Broncosban. Szerintem a tavalyi Colts egy kalap szart nem ért és Brisettel még így sem lett 1/1 a Colts.
Tavalyi passzpontossága 59%, Dalton, Bortles, Siemian kb. uennyi és E. Manningé is csak 2%-al jobb. Folesé sokkal rosszabb és Goff, Wentz atomfal mögül is csak 62 és 60. Nagyon utálhatod! :)
Egy elkapó nem elkapó, egy futó nem futó. Egyébként Hilton Neki köszönheti a 966 yardját.
Miért utálod Brisettet?
Nem értünk egyet és ahogy látszik, a Colts és a Seahawks is azon a véleményen van. Az nem kérdés, hogy Luck és Wilson jobb nála, de ebben a hígfos Cotlsban, a szezon előtt oda kerülve bőven jó teljesítményt hozott. Két évig edződik még és akár lehet kezdő valahol.
https://twitter.com/JasonLaCanfora/status/1031230471232008192?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1031230471232008192&ref_url=https%3A%2F%2Fforums.colts.com%2Findex.php%3Fapp%3Dcore%26module%3Dsystem%26controller%3Dembed%26url%3Dhttps%3A%2F%2Ftwitter.com%2FJasonLaCanfora%2Fstatus%2F1031230471232008192
Érdekes a sztori. A Coltsot megértem, hogy elutasítja, mert ki tudja mi lesz Luckkal. De a Hawks szempontjából a 2.kör kicsit fura. Oké, hogy Wilson egészségben nem bíznak (bár a QB maga azt mondta, hogy 40 éves koráig fog játszani), de őt nem a 2.körből fogják pótolni. Ha Wilson olyan sérülést szenved, hogy be kell fejeznie, akkor inkább be kell vállalni szerintem egy rossz szezont és húzni egy top prospectet.
Nem volt semmilyen sztori.
https://twitter.com/MySportsUpdate/status/1031719373654896641?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1031719373654896641&ref_url=https%3A%2F%2Fforums.colts.com%2Findex.php%3Fapp%3Dcore%26module%3Dsystem%26controller%3Dembed%26url%3Dhttps%3A%2F%2Ftwitter.com%2Fmysportsupdate%2Fstatus%2F1031719373654896641%3Fs%3D21
Köszi. :) Ez mindent megmagyaráz. Bár kérdés melyik csapatnak állhat érdekében ilyen áll hírt generálni.
Tulajdonképp a média dobta fel. Mind a Colts, mind a Seahawks (lásd lentebb) lelőtte a kacsát.
Szerény magánvéleményem, hogy Brisett többet ér, mint egy 2. körös pick. Tavaly a Colts és Brisett jórészt Pagano áldásos tevékenységének köszönhetően nem végzett 8:8-al. Egy jól összerakott (nem all-star) csapattal és megfelelő edző gárdával sokra lehet képes, simán franchise QB material a srác.
Nekünk meg kell egy jó backup, szóval nem megy sehová.
Én az nfl.com -on találkoztam vele, de ezek szerint ők is a szóbeszédből dolgoznak (Persze simán lehet, hogy eddig is így volt)