A Denver Broncos védője, Von Miller 2011 óta játszik a profi ligában, és ez idő alatt sikerült elérnie, hogy a legdominánsabb pass rusher címet elnyerje. Ezt a pályán véghez vitt eredményei mutatják, másrészről viszont figyelemre méltó az is, ahogyan a csapatával törődik.
Ha csak a csütörtöki teljesítményét figyelembe vesszük az Arizona Cardinals ellen, tisztán látszik, hogy miért érdemelte ki az elismerést. Egy mérkőzés alatt két sacket csinált, négyszer ért oda az irányítóhoz, hogy megüsse és tízszer helyezett nyomást az újonc quarterbackre, Josh Rosenre. Még csak a szezon felénél járunk, de már 29 tackle-t jegyzett, amiből 7.5 sack és jutott még mellé még egy interception és 4 kierőszakolt fumble is, amivel jelenleg ő a legjobb. Közel jár ahhoz, hogy ez legyen karrierje egyik legjobb szezonja, ha sikerül fenntartania ezt a teljesítményt. Posztján ő az egyik leggyorsabb ember a ligában, és egyszerűen megállíthatatlan, hiába próbálkoztak már azzal, is hogy két embert raknak rá. Nyolc éves pályafutása alatt hatszor hívták Pro-Bowlra, és az 50. Super Bowlon ő kapta az MVP címet.
Von Millert 2011-ben draftolta a Broncos az 1/2-es cetlivel. Azóta pedig a liga legdominánsabb pass rushere:
- 91 sack (legtöbb az NFL-ben)
- 25 kierőszakolt fumble (legtöbb az NFL-ben)
- 184 QB hit (második legtöbb az NFL-ben)
- 118 negatív yardos szerelés (második legtöbb az NFL-ben)
Csapattársai és edzői szerint is mindenkire nagy hatással van az elszántsága, és a győzelem iránti vágya. A Cardinals elleni meccs előtt elmondta, hogy “Szét fogjuk rúgni a seggüket”, és hát végül is igaza lett, hiszen elsöprő, 45-10-es győzelmet arattak. Miller azt nyilatkozta, hogy ez a megjegyzés nem feltétlenül az arizonai csapat ellen irányult, de buzdítani akarta a csapatát mentálisan is, hogy minél jobban menjen a játék, és hogy nyerhessenek.
Remek csapatunk van. Kiváló edzőink vannak, csodálatos játékosaink, egyedül az önbizalom az, ami hiányzott belőlünk, és ezt akartam megadni.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A statok a karrierje ideje alatti rangsort vagy all time rangsort írnak?
Nem all-time
2011 óta