Az óra menedzselése sokszor jelentheti a különbséget a győzelem és a vereség között és többek közt ez is megkülönbözteti a jó edzőket a rosszaktól. A “clock management” nem egy objektív dolog, így nehéz megmondani, ki jó benne és ki nem. Van viszont egy elvesztegetett időkérések mutató, ami ennek a fogalomnak legalább egy részét lefedi. Ez alapján pedig a Packers borzasztó idén.
Persze részben az is szubjektív, hogy mi számít elvesztegetett időkérésnek, de azt alapként el lehet fogadni, hogy érdemes megtartani a második és negyedik negyed végére az időkéréseinket. Hiszen ha korábban használod el például azért, mert nem sikerül időben elindítani a játékot, vagy rosszul áll fel a csapat vagy bármi hasonló, akkor elvesztegettél egy értékes erőforrást, mert nem voltál felkészülve.
Az AcmePackingCompany.com oldal egyik szerkesztője szerint elvesztegetett időkérés az, ami a második negyed utolsó két perce előtt történik az első félidőben, és ami a negyedik negyed utolsó öt perce előtt történik a második félidőben. Ezek alapján pedig a Packers 14 időkérést vesztegetett már el idén, amivel vezetik a ligát. Így néz ki a sorrend:
- Packers: 14
- Rams: 13
- Raiders: 13
- Cowboys: 11
- Bengals: 9
- Giants: 9
- Jets: 9
- Falcons: 8
- Chiefs: 8
- Chargers: 8
- Saints: 8
- 49ers: 8
- Seahawks: 7
- Redskins: 7
- Cardinals: 6
- Bears: 6
- Steelers: 6
- Buccaneers: 6
- Titans: 6
- Ravens: 5
- Bills: 5
- Panthers: 5
- Browns: 5
- Dolphins: 5
- Vikings: 5
- Patriots: 5
- Lions: 4
- Texans: 4
- Broncos: 3
- Colts: 2
- Jaguars: 2
- Eagles: 2
Az érdekesség kedvéért: a Packers egyedül a Vikings elleni döntetlen alkalmával több időkérést vesztegetett el, mint a Colts-Jaguars-Eagles trió az egész eddigi szezonban.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Kulcsjátékok előtt, illetve ha a felállás a csapat számára egyértelműen vagy veszélyesen kedvezőtlen, szerintem az nem elvesztegetett időkérés. Nagyon fontos viszont, hogy egy legalább bent maradjon, mert amikor nincs időkérésed támadásban az nagyon korlátozhatja a csapatot a végén. Ezért, ha lejár az óra nem kell automatikusan időt kérni, mint sokszor megteszik. néha be lehet nyelni, mint egy false startot, vagy egy sacket. McCarthy clock managementje azért közismerten kifogásolható. Rodgers viszont többnyire zseniális ebben is.
Az egy időkérés bent tartása a 2 perces figyelmeztetésekig leginkább azért fontos, mert ha nincs időkérésed, akkor hiába lenne még challange lehetőséged, nem kérheted azt ki.
DE ezeket az időkéréseket többnyire Rodgers szokta hívni, mert már valamiért nincs elég ideje az áthívott játékot elindítani. Nem vagyok híve McCarthynak, de ezeket nem varrnám a nyakába.
Engem az sokkal jobban zavart amikor pl a washington ( vagy det ellen) tamadadt 9 yardon elso es goal… Es ott nem kerte ki, peg ha tdt kapunk meg visszatamadhattunk volna egybol es 50 sec rodgersnek eleg ket idokeressel pontszerzesre… Igy meg szepen td lett es ido meg leporgetve… Tiszta pazarlad.. Sokszor előfordut… :(