Connect with us

Érdekességek

Eddig nem jöttek be a Cowboysnak a WR-cserék

A Cowboys egy első körös picket adott a Raidersnek Amari Copperért, ami így elsőre tök jól hangzik, hisz egy korábbi első körös, kétszeres Pro Bowler elkapóról van szó, aki a következő két évben (idén és jövőre) összesen 16 milliót keres csak. Azonban érdemes megjegyezni, hogy Jerry Jones legendásan rosszul cserélt eddig elkapókért.

 

 

A Cowboys Roy Williamsért és egy hetedik körös pickért egy első, egy harmadik és egy hatodik körös cetlit fizetett a Lionsnek még 2008-ban, majd adott neki egy 5 éves, 45 millió dolláros szerződést. Williams 2004-ben első körös volt, Detroitban négy év alatt 3700 yardot és 28 TD-t szerzett, tehát tényleg egy jó elkapó volt. Dallasban azonban nagyon nem ment neki, három év alatt egyszer sem érte el a 600 yardot, 2010 után ki is vágták.

 

Joey Galloway sem vált be jobban, érte két első kört adott a Seahawksnak Jones 2000-ben (az egyikből a futó Shaun Alexandert húzta a Seattle, aki 2005-ben MVP lett). A szintén korábbi első körös elkapó öt évet játszott a Seahawksban, négy egészséges szezonja alatt 4000+ yardot és 36 TD-t szerzett, ő is top játékosnak számított. Dallasban azonban csak 48 meccsig húzta, 2341 yard és 12 TD jött össze neki.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások