Elképzelhető, hogy Le’Veon Bell, sokak által a legjobbnak tartott running back kiüli a teljes 2018-as évet? Mik az opciói pontosan így 5 nappal a határidő előtt és milyen kilátásai vannak a jövőjével kapcsolatban?
Nézzük, hogy állunk most. Bellnek jövő hét keddig (november 13) kell megjelennie a csapatnál, ebben az esetben a szezon hátralevő részére megkapja a fizetését és jövőre csak QB-fizetéssel lehetne tagelni (erről kicsit bővebben később). A közösségi médiából tudjuk, hogy elhagyta Miamit, ahol eddig héderezett, és többen látták kosarazni Pittsburghben, tehát vegyük úgy, hogy jelenleg a városban van. A csapathoz azonban nem csatlakozott és nagy kérdés, hogy vajon megteszi-e ezt egyáltalán. Most összegyűjtöttük, mik is a lehetőségek.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Mi van akkor, ha Bell megjelenik a csapatnál jövő keddig?
Ez abból a szempontból tiszta sor, hogy megkapja a maradék fizetését (meccsenként körülbelül 855 ezer dollárt) és játszik a Steelersben. Persze ezt is lehet bonyolítani, a Steelers két hétig külön listán tarthatja, amivel nem a roster tagja Bell és nem is kell fizetni. Vagy adhatnak neki erre az évre egy megemelt fizetést, de jelen állapotok alapján ez nem tűnik túl valószínűnek. Ami viszont érdekesebb, hogy mi lesz a holtszezonban.
Franchise taget csak elméletileg kaphat, gyakorlatilag nincs az az isten, hogy a Steelers irányító-pénzt fizessen jövőre Bellnek, vagy egyáltalán lekössön ennyi pénzt, amíg megpróbálja elcserélni – ha lenne egyáltalán valid cserepartner. Itt jön képbe a transition tag, de valójában ez is csak elméleti opció, gyakorlati eredménye nem igazán van. Ezzel elméletben sokkal olcsóbban láncolhatja magához a futót a Steelers még egy évre (10 millió alatti összeg a becslések szerint), azonban van egy bökkenő. A transition tag ugyebár úgy működik, hogy a játékos bárkivel tárgyalhat és bárki ajánlatát elfogadhatja, a Steelersnek pedig lehetősége van ezt matchelni, ezzel megtartva Bellt.
És ez a bökkenő. Ugyanis a Steelers nem fog matchelni egy olyan ajánlatot, amit Bell megkaphat a piacon, ez kvázi kizárt – főleg Conner teljesítményének fényében. Az ajánlatot tevő csapat is okosan fogja kialakítani a szerződést, hogy tényleg még véletlenül se matchelje azt a Steelerst. Szóval a transition taget ezzel a lendülettel ki is húzhatjuk a forgatókönyvek közül – legalábbis az értelmes forgatókönyvek közül, azért nem teljesen lepne meg, ha rátenné a Steelers.
Lényeg a lényeg, Bell kvázi szabadügynök lesz tavasszal, ha megjelenik jövő keddig. Ezzel pedig többet fog keresni, mint azt a legtöbben gondolják. Nézzük csak meg Sammy Watkins piacon szerzett és Odell Beckham Jr. nem piacon szerzett szerződéseit. Watkinsé sok viszonylatban kedvezőbb Beckhaménél, pedig afelől nem nagyon lehet kétség, hogy utóbbi a jobb játékos.
Mi van akkor, ha Bell nem jelenik meg a csapatnál jövő keddig?
Na ez már sokkal érdekesebb kérdés, illetve nem teljesen egyértelmű. Az persze tiszta sor, hogy ha nem jelenik meg keddig, akkor idén már nem lép pályára – sem a Steelersben, sem máshol. De mi lesz vele tavasszal?
Pár nappal ezelőttig úgy tudtuk, hogy ha Bell nem jelenik meg a Steelersnél idén, akkor nem “könyvelik el” neki ezt a szezont és 2019-ben újra a 2018-as franchise tag értékén tagelheti őt a csapat – tehát kezdődhetne minden elölről. Ezért eddig teljesen logikátlannak gondoltuk, hogy ez bekövetkezzen. Azonban a napokban az NFL Network lehozta, hogy valójában Bell könnyedén érvelhet a CBA alapján amellett, hogy ez ne így legyen, tehát akkor is QB franchise tagre legyen jogosult, ha idén egy snapet sem játszik és nem jelenik meg a csapatnál.
Ez egy nyelvezeti kérdés, az adott paragrafust így is és úgy is lehet értelmezni (ha bővebben érdekel, katt ide). Ebből elég nagy vita alakulhat ki a csapat (NFL) és a játékos (NFLPA) között. Ezt egyébként jó eséllyel Bellék sem tudták eddig, hiszen akkor mi is hamarabb hallottunk volna erről az információról és nem készült volna úgy a futó, hogy a határidő előtt megjelenik.
És akkor itt evezzünk kicsit összeesküvés-elméletes vizekre, amik annyira talán nem is lehetetlenek, sőt. Miért derült ki pár nappal a határidő előtt ez a kis részlet? Ám ami még fontosabb, miért épp a liga hivatalos csatornája árulta el ezt és tudatta a világgal, na meg Bellel és ügynökével, illetve ügyvédjével? Miért használná a liga a saját médiacsatornáját arra, hogy keresztbetegyen egyik tulajdonosának (a Steelers, mint minden csapat ugyebár résztulajdonosa az NFL Networknek)? Az biztos, hogy az NFL-nek nem hiányzik még egy ilyen jogi vita.
A logikus magyarázat a kérdésekre az, hogy a Steelers valójában nem akarja, hogy Bell megjelenjen náluk kedden. És hogy ennek mi értelme? Több indoka is van rá a Steelersnek. A legnyilvánvalóbb az, hogy Conner tökéletesen helyettesíti Bellt, jobb számokat produkál és rendkívül hasznos tagja a csapatnak. Emellett persze megspórolnak még körülbelül 6 millió dollárt, illetve azt a hercehurcát, amit Bell csapatba illesztése okozna. Hogyan reagálna Conner? Hogyan reagálna a támadófal és hogyan reagálna az öltöző Bell visszatérésére? Nem egyértelmű, hogy pozitívan.
De ha a Steelers nem akarja, hogy Bell megjelenjen, akkor miért nem veszik le róla simán a franchise taget? Leginkább azért, mert nem akarják, hogy elmenjen egy közeli riválisukhoz és hogy a rájátszásban megszívassa őket. Képzeljük el mi lenne akkor, ha Bell bosszúból mondjuk a Patriotshoz írna alá olcsón csak az idei évre, csak azért, hogy a Steelersnek beintsen.
És ha ez a Steelers akarata, és ezt ilyen finoman Bell tudtára is tudják adni, akkor Bellnek is ez lehet a legjobb. Biztosan elkerüli a sérülésveszélyt és végre kimehet a piacra és ott megtudhatja, mennyit is hajlandóak adni neki a csapatok. Az persze jó kérdés, hogy meg meri-e kockáztatni azt, hogy a Steelers ebben az esetben valóban nem tagelné őt újra (ezzel a “ne jelenj meg” történettel erre azért jó eséllyel lehet spekulálni), illetve ha mégis, akkor még mindig ott a jogi vita, ami elég 50-50 százalékosnak tűnik jelenleg.
Persze ez csak egy teória, és könnyen lehet, hogy Bell keddtől erősíteni fogja a Steelers csapatát. Igazából ebben a kapcsolatban talán már semmin sem lepődünk meg és annak az ellenkezőjén sem. Egy biztos pont van ebben az egészben: kedden végre pontot tehetünk az ügy végére – akár így, akár úgy.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Azért én Bell helyében inkább megjelennék keddig a csapatnál, biztos, ami biztos. Meg aztán a meccsenként 855 ezer dollárt is miért hagyná?
A esettel kapcsolatos szakmai problémák (mit szól ehhez Conner, Big Ben, a támadófal a csapat? Hogyan illesztik be a rendszerbe? Játszatják e, és ha igen mennyit? stb) megoldása pedig legyen az ezért fizetett szakemberek dolga.
“Meg aztán a meccsenként 855 ezer dollárt is miért hagyná?”
persze, de az eddigi 9×855 ezret miért hagyta? :D
Hogy ne sérüljön meg és ne használják ronggyá. :)
Ha most visszatér, akkor biztos lehet benne, hogy sok snap-et valószínűleg nem fog kapni.
Conner megsérült, now what?
Jó kérdés!
Azért az agyrázkódásból elég hamar föl lehet épülni. A Steelers következő meccse a Jaguars ellen még Conner nélkül is hozhatónak tűnik (ha csak nem ittak gumibogyó szörpöt Jacksonville-ben a by week alatt).
De! Ha már így szóba hoztad bennem már tegnap is felmerült az, hogy szerintem nem lehet ilyen kicsinyes a Steelers, hogy direkt arra játszik, hogy Bell ne jelenlen meg. Mert ugye ha nem jelenik meg, akkor ő már idén nem játszhat. És bizony ha Conner benyel egy sérülés a szezon végén akkor baj van. Ha ennyire kicsinyes a tulaj és a GM, hogy szaros 5 millióért kockára tesznek egy szezont, akkor azt gondolom, hogy meg is érdemelnék, hogy úgy járjanak, hogy a két szék közül a apad alá esnek.
Ha ez is volt a terv, Conner sérülésétől függően ez hamar változhat. De mi van ha Bell mondja azt hogy kösz, akkor én ezt passzolom, nem írok alá semmit, nem jelenek meg? Elég nagy szarban lesz a Steelers ha Conner is kiesik egy komolyabb sérüléssel
Azt kihagytad, hogy azt Twittelte Bell, hogy ideje átadnia a stafétát, ez alapján teljesen helyes a konklúziód.
Nyilván a csapatnak nincs beleszólása abba Bell megjelenik-e vagy sem, de én úgy gondolom, hogy ők most már kiülik az egészet azzal a megoldással amit a futó a kezükbe ad, és jövőre hagyják elmenni. Az a várhatóan harmadik körös pick amit a fizetése alapján kapni fog (Chucky figyellek téged!) a legjobb megoldás amit a játékosért cserébe kaphatnak, ha ettől lett volna jobb ajánlatuk már a trade deadline előtt elcserélik.
nem írta alá a tag-et, így a steelers nem tudta elcserélni sem.
Azért a Steelers és azon belül is Conner teljesítménye Bell piaci értékét szerintem erősen vissza vágta eddig. Ugyanis a szezon elején még lehet lett volna csapat, amelyik megadta volna a WR2+RB1 fizut, de azóta látjuk, más is tud úgy teljesíteni, nem annyira rajta múlik a siker. E mellé a flagjei is plusz negatív értéket képviselnek.
Idén a sérülésveszély miatt már nem nagyon éri meg neki játszani, hosszú távon sokat veszíthetne egy sérüléssel.
Szerintem a nagy többséget már kurvára nem érdekli a Bell saga. Látszik, hogy semmiképpen nem ér annyit amit képzel magáról, Conner szinte ugyan azt tudja hozni, vagy legalábbis nem hoz annyival kevesebbet mint amennyivel kevesebbért teszi ezt. Jobban járt volna a franchise tag-gel, jövőre meg kapott volna zsíros fizetést FA-ról. Conner lesz a nemezise.
Szerintem Gurley szintű fizetést biztosan megkapja. Nem kérdés, hogy nem ér ennyit, de biztos lesz olyan csapat amelyik megfizeti. Mondjuk egy Jetsből simán kinézem. Gurley se ér ennyit az tuti. Most mindenki MVP szezonról beszél nála, ami jogos is, de ez McVaynek és a jól blokkoló falnak köszönhető. Barkley és Elliott is lehet bár mekkora tehetség, ha nem blokkol jól a fal, akkor nem tudják mozgatni a támadósort. Conner meg lehet csak 3.körös tehetség egy jó fal mögött jó tud lenni. Az én véleményem szerint egyetlen RB-t sem érdemes agyon fizetni, mert a faltól függ leginkább, hogy jó lesz-e. Viszont, ha mindenképpen meg kellene fizetnem egy futót akkor Bellt választanám.
A jets lassan barkit is megfizetne csak igazoljon oda.
En ketlem h gurley szintu szerzodest kapna, de nem kizart.
Gurley bizonyította, hogy rossz fal mögött, meg se tud mozdulni. Bellről azt tudjuk, hogy olyan fal mögött fut jól, amely mögött Conner is jó. Ami különbség, hogy az egyik egy szimpatikus figura, a másik a legkevésbé az. Szerintem Bell fizetését már csak a beszólásai nyomhatják le, ami miatt ellenszenves lehet a többi csapatnak.
A nagyobb különbség az hogy Bell simán elmegy wr2-nek, Conner nem. És nem, nem a Jetsben fog kikötni hanem a Ravensben. Tá-dá! ?
Oda mehet! :)
Ha kivágják ELIT Joe-t és Lamar veszi át a kormányt, pénz is lesz, ráadásul 2* is találkozni fog a Steelersel. Adja magát az egész.
Az első pár évében Bell sem volt egy WR2.
De most az, Conner meg nem. Hogy mi volt vagy mi lesz az jelen esetben irreleváns.
Jelenleg Bell sem az, jövőre meg nem tudni mi lesz.
Ez így van ahogy mondod. Nem hiszem hogy Bell fog valaha is olyan számokat produkálni mint Pittsburghben, ellenben sok pénzt fog keresni.
Hát Conner kb. 650-700 elkapott yard körül zárna, ami azért nincs messze a 800 yardra belőtt WR2 szinttől.
Ezt beszéljük át pár év múlva? Nem azt mondom hogy nem tehetséges a srác, csak adjunk még egy kis időt hogy letisztuljon a kép. Ha meg Belli magasságokba ér, vajon ő nem szeretné ha megfizetnék érte?
ahogy elnézem az idei szezont, nincs olyan hogy extra jó futó. Persze lehet az átlagnál jobb valaki, de lényegében 80%ban a támadó fal dönt. Ha jó elötte a fal minden meccsen tuti jó teljesítmény szinte, míg rosszal lehet bármilyen akkor is alig fog tudni futni