Saját győzelmén kívül nem alakult semmi sem jól a Ravens számára a múlt hétvégén. A Dolphinson kívül minden rájátszásért küzdő csapat nyert az AFC-ben – Steelers, Colts, Titans. Ugyan a tiebreakereknek köszönhetően még a Ravens a 6. kiemelt, reálisan csak akkor van esélye bejutni a rájátszásba, ha mindkét meccsét megnyeri. Az utolsó körben a Brownst fogadják a hollók, most szombaton pedig a Chargershöz látogatnak, nem könnyű tehát a feladat, és ha nem veszik mindkét akadályt, akkor szinte biztosan nem is jutnak playoffba.
A Chargers természetesen a nehezebb feladat, ráadásul borzasztóan sok múlik ezen a meccsen a Ravens számára. Ha nyernek, akkor 84% eséllyel jutnak rájátszásba, viszont ha kikapnak, csak 18% eséllyel. Ez magasan a legfontosabb meccs a ligában a 16. fordulóban bármely csapatot figyelembe véve. A Ravens ha kikapna, akkor csak úgy juthatna rájátszásba, ha a Steelers mindkét meccsét elvesztené (@NO, vs CIN), vagy ha a Colts és a Titans is kikapna ezen a héten (vs NYG, vs WAS) és jövő héten a Titans verné a Coltsot, ráadásul az is kell, hogy a Dolphins ne nyerje meg mindkét meccsét (vs JAX, @BUF).
Az AFC-ben még a Titans számára fontos nagyon a saját meccse.
Úgy tűnik a lila csapatoknak a legfontosabb a 16. forduló, a Vikings esélyei is hatalmasat csökkennének egy vereséggel, illetve nőnének egy győzelemmel. Nekik az Eagles a legfőbb riválisuk jelenleg, ha az Eagles elveszít egy meccset (vs HOU, @WAS), akkor egy győzelem elég a Vikingsnak, azonban ha az Eagles végigmenetel, akkor egy botlással a Vikings csak otthonról nézheti a playoffot.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint